újabb események régebbi események további események
17:22
JoshuaMUB regisztrált a weboldalra
13:43
Inhinc regisztrált a weboldalra
02:37
TeqwyFak regisztrált a weboldalra
14:45
BetChan regisztrált a weboldalra
21:27
Efdhtyp regisztrált a weboldalra
17:44
Fingerboardtyt regisztrált a weboldalra
06:27
Squiernjw regisztrált a weboldalra
16:10
Yrpmofg regisztrált a weboldalra
11:04
Ilona új bejegyzést írt a naplójába
19:40
Ilona új bejegyzést írt a naplójába
12:48
Horoszkóp új bejegyzést írt a naplójába
12:26
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését
09:26
MaximMernes regisztrált a weboldalra
06:25
Új cikk került fel a weboldalra
07:21
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
07:20
Tündér módosította a naplóbejegyzését
20:04
Bervinn módosította a cikkét
19:47
Bervinn új cikket töltött fel
07:31
Gaya módosította a cikkét
07:29
Gaya új cikket töltött fel

Együtt írt valóság 2010, Feleségek.hu antológia

Őt sem értékelték. Sőt, ha volt egy kiállítása, arról is csak negatívul emlékeztek meg. Megtaláltam a naplóját. Idézek belőle, biztos nem volna ellenvetése.
Megismerkedésük történetét írja le.

"Január 3. -a. Nincs hó, száraz, hideg idő van. Rossz időpont, rossz időjárás egy kiállításra. Mindenesetre nem tehetem meg, hogy lemondom, sőt, nem is akarom lemondani. Még ha olyan is lesz, mint a többi, akkor sem... egy utolsó kiállítás mindenképpen szükséges. Hogy nyomot hagyjak a Világban. Elvégre is ezért születtem. Ma minden kiderül. Bárcsak lenne mellettem Valaki, aki támogatna mindebben, s lenne kinek festenem. De ez az érzés is kerül, mint ördög a tömjénfüstöt. Pedig valahol kell lennie Valakinek, aki engem keres, akinek én kellek, s meg tudok felelni. Érzem, egyedül nem tudom megvalósítani Önmagam. Kell hozzá a Társam, aki veszettül, vagy éppen elveszettül rohangál idegenként a Világban, mint én magam.
Rögtön indulok. Ha olyan lesz ez a nap, mint amit várok, akkor nincs miért maradnom. Visszatérek oda, ahová tartozom... majd festek ott, ahol szeretnek, s ahol kíváncsiak rá."

Eddig az idézet, hogy beletekintsünk abba a bizonyos január harmadikába.
Aztán, ha elolvassuk az esti bejegyzést, láthatjuk, valami történt.

"Nem bántam meg amit tettem. Még akkor is, ha Ő azt mondta, szépek a képeim. Kedvességből bárki szívesen mondana ilyet. Történt ugyanis, hogy miután a sokadik újságíró is lemondott képeimről, hogy valami pozitívat írjon, s még a kérdéseikkel csak bántani, kötekedni tudtak, az összes aznap kiállított képemet ott a helyszínen semmisítettem meg. És most magamat semmisíteném, ha Ő nem jön oda hozzám, s nem karol fel. Megláttam. Ismerős volt, s ahogy nézett, s beszélt hozzám, tudtam, hogy Ő az. Nem azért mert azt mondta amit mondott. Azt mondta kár volt azt tennem, amit tettem. Mert Neki tetszettek a festményeim. Gondoltam, s gondolom magamban most is, hogy csak és kizárólag azért mondta ezt, mert együtt érzett velem, vagy sajnálatból, vagy nem is tudom... De azok a szemek... ahogy néztek, nem tudtam elfelejteni, s úgy érzem, beleszerettem egy pillanat alatt. Magával ragadott a lénye, a szeme csillogása, a mosolya, s a hangja... Megkért arra, hogy az egyik festményemet (amit életem fő művének tartottam) fessem Neki újra. Egy angyalt ábrázolt a festmény az erdő közepén egy tisztáson, a lenyugvó napban haldokolt éppen. Nem tudom, mi tetszett neki benne, de mindenesetre megígértem Neki, hogy újrafestem. Közöltem Vele, hogy ugyanolyan nem lesz, csak hasonló, de azt mondta, hogy Neki kell mindenképpen egy olyan, vagy hasonló festmény.
Próbáltam közeledni Felé, mint Nőhöz, de sajnos ilyen az én formám, férjezett, gyerekes anya, így sajnos az a pillanat, ami azt sugallta nekem, hogy Ő az, csak én vetítettem ki magamból... Sajnos nem Ő az.
Nem is tudom, hogy áltathattam magam vele, még ha csak egy pillanatra is. A lényeg, hogy holnap azért iszunk egy kávét, hogy a részleteket megbeszéljük. Szerintem nem lesz mit megbeszélni. Elmegyek, megiszom egy kávét, megköszönöm a kedvességét, aztán lelépek. Onnan is, meg innen az életből is. Ez így lesz a legjobb. Legalábbis nekem.

Valahogy így indult kettejük közt ez a fajta kapcsolat, melynek, mint a végén kiderült nem a vége, hanem csak egy átmeneti állapota volt az a földöntúli, nyugodt- boldog- harmonikus érzés, mely lépteiket követte. Tehát mint mondtam, elkezdtem őket figyelni. Nem zaklattam őket, csak mondjuk úgy, amit a magukból a világ fele mutattak, azt próbáltam lehetőségeimhez képest nyomon követni. Egy nagyvárosban éltek, ahol természetszerűen az élet úgy felgyorsult, s oly módon zajlott, hogy az emberek elfelejtettek élni. Nem tudták,

Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: