Együtt írt valóság 2010, Feleségek.hu antológia
- Meg is halhatott volna…
- Igen, sokan meghaltak.
- Na, Erzsi, mit csináltok? – kérdezi Boris néni, aki megáll egy kicsit a házunk előtt az utcán.
- Kiszöktek a csirkék, azokat hajtottuk be – válaszolja anyám, s közben elindulunk felé.
- Virág, hát téged is lehet látni? Hazajöttél?
- Egy kicsit, Boris néni.
- Jól nézel ki! – mondja, ami azt jelenti, hogy megint híztam.
- Köszönöm! – válaszolom kényszeredetten mosolyogva.
- Hová megy? – kérdezi anyám.
- Megyek apikádhoz. Rendetlenkedik a gyomrom. Mindig mondom neki: Vinzenz, olyan rossz a gyomrom, de jó lenne egy kis pálinka. És akkor majd tölt nekem egy pohárkával – meséli, és közben hallom, ahogy sípolva veszi a levegőt.
Boris néni papám legidősebb nővére. Emlékszem, mesélték, hogy amikor csecsemő volt sokat sírt. Dédanyám bölcsőben ringatta. Ő feküdt az ágyon és a lábával lökte. De Boriska csak sírt, csak sírt… Egyre jobban ringatta… Aztán egyszer csak észrevette, hogy kiesett a bölcsőből… Lányként mindig olyan gyenge volt, hogy azt hitték, meg fog halni, de mégis már a nyolcvan valahányadik évében jár. Vagy talán a kilencvenedikben? Így ránézésre nem is tudom megállapítani. Ugyanúgy öltözködik, mint a hagyományőrző sváb asszonyok. Fekete kendő, fekete ruha, bő szoknyával. A sváb özvegyi ruha. Gyerekkorunkban boszorkánynak csúfoltuk emiatt, egészen addig, amíg papa nagyon meg nem szidott minket. Még most is szégyenlem magam. Nem emlékszem Boris néni férjére. De arra igen, hogy miután megözvegyült sokat utazott. Rendszeresen bejárt Pécsre kenyérért, mert nem kellett fizetnie a buszon, s ott olcsóbb volt a kenyér. Közben meglátogatta a húgát, Liszi nénit, aki Pécsre ment férjhez. Már csak ők ketten élnek az öt lányból.
- Előremegyek ebédelni – jelentem be anyunak, ami azt jelenti, hogy megyek a mamáékhoz.
- Mit főz?
- Krumplilevest és krumplis tésztát.
Jobban szeretem, ahogy mama készíti a krumplis tésztát, mint ahogy anyu. Anyu krumplipaprikásból főzi, ahhoz adja a kifőtt tésztát. Mama viszont a levesben főzi meg, nem külön vízben. Egy serpenyőbe egy kevés zsírt tesz, és azt felforrósítja. Utána erre meri a levesből kiszedett burgonyát és tésztát. Úgy szeretem azt a részét, ami kicsit leragad és ropogós lesz. Nagyon finom kérget kap. Máris éhes leszek, ha csak rá gondolok is.
Időben indulok az ebédre, mert papa szigorú ilyen szempontból, délben mindig az asztalon