Együtt írt valóság 2010, Feleségek.hu antológia
Érted - Neked
Tél volt és nagyon hideg. Egy szórakozóhelyen voltam a barátnőmmel, amikor összefutottam VELE.
És az az este lett a végzetem. Nem idegenként tekintettünk egymásra, hiszen már egyszer majdnem jártunk, csak akkor azt mondta, sokat beszélek.
De a sorsunkat nem kerülhettük el.
Én még férjnél voltam, de már inkább kint, mint bent abban a házasságban. Kihűlt, elmúltak az érzelmek. Fiatalon köttetett, menekülésként egy rossz családból, viszont a fiam itt van, akit imádok és ezért nem bánom azokat az éveket.
Minden adott volt, hogy a diszkó szombatból valami más, valami tökéletes legyen, mert azt éreztük mindketten, hogy ennek itt nincs vége.
Az első csók: szenvedélyes, pusztító, mindent elsöprő, földrengéses, tűzijátékos érzés, hogy azt érzed, süllyed a világ körülötted. Aztán jönnek a lopott találkák, viaskodás önmagaddal, a lelkiismereteddel, hogy megteheted-e ezt a gyermekeddel, aki szereti az apját, majd rájössz, hogy nincs mit tenni, enélkül a szerelem nélkül lehet élni, de minek. Nincs nap, óra, perc amikor ne rá gondolnál.
Az első együttlét, mikor megtalálod a másik feled, mikor már nem tudod szavakkal leírni, amit érzel. És nem is akarod, nem kellenek szavak, csak nézz a szemébe, ott a világ.
Harcolsz, küzdesz ezért a szerelemért, csak ő kell. Kritikus, kétkedő ismerősök, barátok, családtagok, kérdések, válaszok, magyarázatok, hogy miért ő, és miért most, és miért ilyen hirtelen. Aki volt már szerelmes, az tudja. Többet nem is kell mondanom.
Szeretlek, Drágám. Ilyen egyszerű. Csak Te kellesz. Te vagy az élet, a vágy, társ, barát, szerető, a minden. Akinek a lányomat köszönhetem. Aki megnevettet még a legváratlanabb helyzetekben is. Akinek én vagyok a legszebb a világon. Akivel a világ végére is elmennék és vakon követnélek bárhová.
Köszönöm az elmúlt tizenkét évet. És a további ötvenet. Mert Mi együtt voltunk, vagyunk, leszünk. Csak így létezünk...
Írta: anubis