újabb események régebbi események további események
11:06
Horoszkóp új bejegyzést írt a naplójába
10:41
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését
11:39
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
09:18
Wjnblum regisztrált a weboldalra
15:24
Bálint István új cikket töltött fel

Együtt írt valóság 2010, Feleségek.hu antológia

- Papa, ómama hogy jött haza? Vonattal?

- Igen. Az egyik magyar transzporttal érkezett. Kapott egy barna ruhát, mert a népviseletből már semmi sem maradt. Az orosz katonák egészen Magyarországig kísérték őket. Nagyon soványan jött haza, és alig volt haja, mert előtte kopaszra nyírták. Még emlékszem rá, tizennégy éves voltam akkoriban, öreganyád meg tíz.

- Szóval vonattal jött haza… – mondom.

- Igen, azzal.

Egy pillanatra lehunyom a szemem, hogy újra magam előtt lássam a dédanyám kedves szemeit…

***

A katonainduló vidáman szólt. A dédanyám kilép a felsorakoztatottak közül, akiket visznek az állomásra, amikor észrevesz. Átölelem, megpuszilom és bátorítom.

- Csak menj, hátra se nézz! – suttogom a fülébe, miközben utoljára ölelem át a vagonok előtt.

- Kisvirágom, neked kellett volna hazaindulnod, még olyan fiatal vagy!

- Ne törődj velem, én hazajutok. Téged viszont már nagyon vár Liszike és Jóska – biztatom.

- Tényleg, hogy megnőhettek már az elmúlt három évben – párásodik be a szeme. – Már alig emlékszem az arcukra.

- Isten veled! Ne sírjál! Minden rendben lesz velem – mondom még utoljára.

- Találkozunk még? – kérdezi.

- Egészen biztosan találkozunk – mosolygok rá jólesően.

Egy orosz őr ránk rivallt, hogy azonnal fejezzük be a búcsúzkodást, vagy maradunk mindketten. Egy csepp könnyet sem hullattam, nehogy visszatartsák ómamát. Csak néztem őt, ahogy bizonytalan lépéseivel megy a vonat felé, mint a madár, akit kiengednek a kalitkájából, és hirtelen nem is biztos benne, hogy tud-e még repülni. A mozdony hosszan, fülsiketítően fütyült, amikor elindult az állomásról.

- Még találkozunk! – suttogom magam elé, miközben karommal utoljára intek búcsút a vonatnak. – Ég veled!

***

A fogságban eltöltött évek az internáltak lelkében és testében maradandó nyomot hagytak. Olyanokat, amelyeket lehetetlen elfelejteni, de mégsem beszélhettek róla. A sebek begyógyulhatnak, de a hegek megmaradnak. Történelemórákon sosem tanultam ezekről a

Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: