Mire hazafelé mentünk, már éreztem, hogy lázas vagyok.
Másnap már nem tudtam kimenni dolgozni, estére 40 fokon felül volt a lázam, végül mentőt kellett hívni. A debreceni kórházban tüdőgyulladást állapítottak meg, de már pár nap múlva rendőri kísérettel visszavittek a táborba.
Nagyon legyengültem, többet nem tudtam visszamenni a tehenekhez.
Ide-oda tettek, mikor hol kellett dolgozni, aratásnál a cséplőgép mellett dolgoztam a töreklyuknál.
Nagyon nehéz munka volt, ráadásul sokat dolgoztunk éhen, mert mire kiért az ebéd, a krumplis tészta már nyúlóssá vált, nem lehetett megenni, a víz ihatatlan volt, a nagy melegben megposhadt."

Később azért egy kicsit enyhült a helyzet. Volt már egy kis bolt is, ahol mikor mit lehetett venni, már akinek pénze volt, bár ahol tudtak, ott a kint maradt család segített, ahogy tudott.
Persze csak óvatosan, mert mindenki meg lett fenyegetve, netán ő is itt akar kikötni?

A visszaemlékezésekben a legnagyobb gondot a sok ember jelentette. Mire kevesebb lett a munka a földeken, belátta ezt a vezetőség is, ezért vályogtéglákat kezdtek el csináltatni, és igaz, hogy minden alapozás nélkül, csak a földre helyezték a téglákat, elkezdték építeni Bánatfalvát..
Középen konyha, kétoldalt egy-egy 4x4-es szoba, amit teleraktak emeletes ágyakkal, mégis ölni tudtak volna azért az emberek, hogy oda kerüljenek.

Szeptemberben engedélyezték, hogy két tanítónő megszervezze a tanítást, ne veszítsenek évet a gyerekek.
Ekkor már egy héten egyszer orvos is járt, de nagyon-nagyon betegnek kellett lennie annak, akit beutalt a kórházba.
Pedig betegség volt elég. A rossz tisztálkodási lehetőség, a kevés és rossz minőségű étel, a nehéz fizikai munka bizony legyengítette az embereket. Nem egyszer tört ki vérhasjárvány.
Minden fellelhető avas szalonna, fagyos krumpli a mi ellátásunkat szolgálta.
A kenyéradag 35 dkg volt, amit később sokalltak és levitték 25 dkg-ra egy nap. Húsnak nevezett valamit egy héten egyszer adtak, és főleg, ha kényszervágásra került sor.(Bizony sokan leírták, besegítettek egy kicsit, hogy kényszervágás legyen!)
Lassan ment egyik nap a másik után, először csak a napokat számoltuk, aztán a heteket, aztán egyszer csak eltelt már több hónap is.

------

Hortobágy- 8

Újra elkezdtem!


Voltak azért kevésbé szomorú emlékek is.
Sokan emlékeznek meg arról,mennyire nem értették meg az őrök a viselkedésüket.
Reggel még csak-csak kivitték a munkásokat a határba, traktorral, kocsival, de hazafelé már gyalogolni kellett, sokszor 5-10 km-t.
Ez mondjuk egy 12-14 órás megfeszített fizikai munka után nem volt a legkellemesebb elfoglaltság.