Finta Kata - Életem regénye

Életem Nógrád megye egyik, talán legkisebb falujában indult, ott töltöttem gyermekéveimet egyszerű és boldog gondtalanságban. Középiskolai tanulmányaimat ugyancsak egy nógrádi kisvárosban, Pásztón kezdtem el, ahonnan búcsúznom kellett, mivel Édesapámat áthelyezték egy erdélyi nagyvárosba. Koraifjúságomtól naplót vezettem. Fiatalságom legszebb évei a gyönyörű Erdélyhez kötődnek, ezen belül Marosvásárhelyhez, ahol középiskolába jártam. Háromszék megyében található Páván telt el az iskolai szünidőim javarésze nagyszüleim és rokonaim körében, ahonnan családom ősei származnak. Erdélyből a kegyetlen háború vihara sodort vissza szülőföldemre.

Egy fiatal lánynak – front közeledtén, menekülés előtt – mi lehet fontosabb annál, amit becsomagol kis bőröndjébe? Imakönyvein kívül magához veszi féltett kincseit: a fényképezőgépét, fotóalbumokat, és naplóit. Én is így tettem. Családunk elvesztette a nagy világégésben (második világháborúban) meleg családi otthonát, csupán kis úti-csomagjaink maradtak meg az eljövendő életünkre. Számomra kitörölhetetlen törést jelentett az otthon elvesztése...

Nógrád megye kis falujában éltem át a háborús front viszontagságait. Nehéz perceimben a frontról visszatért édesapám szavai nyújtottak vigaszt: „Minden, ami odaveszett, pótolható, fontos, hogy mindnyájan, élünk!”

Egy lerombolt hazában erős akarattal, nehéz munkával kellett felküzdenem magam, nevelni két egészséges gyermekemet, és próbáltam beilleszteni az életbe betegen született kedves kisfiamat, majd szeretettel vettem körül kedves unokáimat.

Életem munkás-korszaka, a nagybetűs „ÉLET” Kismoszkvában kezdődött (ahogyan Salgótarjánt akkor előszeretettel nevezték így). Onnan költöztem át ebbe a kedves kisvárosba, Balassagyarmatra, ahová munkahelyem kötött. A Városi Tanácsnál helyezkedtem el, nyugdíjaztatásomig ott munkálkodtam.

Sok-sok évtizedet hátrahagyva, önszorgalomból, fiatalos lendülettel kezdtem megismerkedni a számítógép rejtelmeivel. Nyugdíjas koromban kerültek kezembe a megmentett kis csomag kincsei, ennek köszönhetően örökítettem meg hű ábrázolással – mint egykori művészi pályára készülő kislány, akit a sors más irányba terelt: fiatalságom szép emlékeit, a háború borzalmait, mert a front alatt is, az ablaktalan, hideg szobában hasalva, történelmi hűséggel jegyeztem naplómba az átélt napok eseményeit, örömeit és küzdelmeit, majd hozzákezdtem e könyv megírásához.

Naplószerű írásom átível két világháborút, három rendszerváltást és két világválságot, amit a családnak és nekem át kellett élnem.

Nem kerültem el két sikertelen házasságot, amiért a gyermekeim nevelése és taníttatása egyedül rám hárult. Ezért kedvtelésemre, az írásra csak a nyugdíjas éveimben került sor.

A regény meghaladja egy kötet terjedelmét, egy évszázadnál is több időt ölel át (kezdete az 1890-es évekig nyúlik vissza, mivel a kötet elején édesapám életútjáról is megemlékezem), ezért bontottam fejezetekre.

Bár később családi kötelékeim miatt többször vágyódtam Budapestre, hogy gyermekeim, szüleim és testvéreim közelében élhessek, végül mégis itt ragadtam. Immár félévszázada élek ebben a csendes városban, ahonnan már el se kívánkozom, talán csak akkor, amikor „utolsó utamra” visznek gyermekeim, hogy szüleim mellett, a Farkasréten pihenjem ki súlyos terhekkel, fordulatokkal tetézett, mégis szép emlékekkel teli életem fáradalmait.