...
2011. július 17.
Most nem azért nem vagyok , mert …
Most azért nem vagyok, mert lehet nincs mondanivalóm.
Amiért most mégis írok – talán bosszús vagyok.
Az egyik írásomban , már tettem említést arról, - vigyázzunk egymásra, s igyekezzünk a saját gondolatainkat írni, s ne a másikunk írása hasson ránk úgy, hogy a mi írásunkban az olvasott visszaköszönjön.
Tündér is írta, - én is így gondolom - itt mindnyájan egyformán fontosak vagyunk.
Mint ahogy már írtam is – emberek vagyunk, emberi érzésekkel, hasonlóképp fogalmazunk , hisz hasonló érzéseket fejezünk ki egyazon nyelv szavaival.
De ! Az már nem magyarázható ezzel, hogy egy kicsit más szövegkörnyezetbe egy kicsit átmásítva, szinte ugyanazok a szófordulatok bukkannak fel ( kezd rendszeressé válni) amit már leírt valaki más.
Itt mindnyájan fontosak vagyunk, hát vigyázzunk egymásra, s igyekezzünk a saját gondolatainkat írni!
A bejegyzést írta: Gaya
Hozzászólások
időrendi sorrend
Köszönöm a hozzászólásokat! – egyetértek velük.
Természetes hogy előfordul azonosság,hasonlóság. Abból indultam ki én is, hogy azonos nyelvet beszélve , hasonló érzéseket , hasonló történéseket, talán még hasonló rezgésszámú emberek,hasonló élettapasztalatot szerezve,hasonló hőfokon átélve, - van hogy hasonlókat írunk. Szeretek itt olvasgatni – ismeretlen ismerőseim gondolatait.
Hatunk egymásra,figyelünk egymásra, tanulunk egymástól.
Az olvasottakat átérzem, együtt sírok, együtt nevetek az íróval … van hogy ritka gyöngyszemekre lelek, van hogy a görbe tükörben magamra ismerek, van hogy köszönettel tartozom az olvasott , számomra még új ismeretért …
Nem is erről akartam szót ejteni, hanem arról mikor olvasgatás közben, egyre erősebb lesz a déja vu érzése.
Először jön a döbbenet, még a szőr is fel áll a hátadon , s felkiáltasz – Ez az ember átélte ugyanazt mint Te vagy X vagy Y …
Azután újra olvasod, mert nem hiszel a szemednek, mert a történtekre ugyanúgy reagált mint Te vagy X vagy Y …
Olvasod, olvasod, tetszik is, mert jó, hat rád – s akkor jön a felismerés, ezt már olvastad, mert én írtam … X írta … Y írta.
Visszakeresed azokat az írásokat amikre gondolsz, összehasonlítod, mert még mindig nem érted, s magadban keresed a hibát ( nem figyeltél eléggé, összekevertél valamit etc. )
A többszöri elolvasás , összehasonlítás után, arra a következtetésre jutsz, hogy Valaki fogta magát és újra írta a Te vagy X vagy Y történetét, úgy hogy a téma is ugyanaz maradt, a Te vagy X vagy Y szavait , szavainak hangulatát is megtalálod benne, s azt is ,ahogy Te éreztél vagy X vagy Y érzett.
Nem szóról – szóra ugyanazt, de az érzés egyre erőteljesebb hogy ez a történet, nem az Ő története, hanem a Tied, X vagy Y története.
… ha ez „ csak” annak a műve,hogy létezik olyan jó tollú Ember,aki véletlenszerűen , pontosan ugyanazt élte meg( nem mindennapi előfordulású történések) mint Te vagy X vagy Y, s pontosan ugyanazt érezte , s ugyanúgy írta ki magából , mint Te vagy X vagy Y, akkor én mondom hogy – Bocsánat!
Nem mást, csak ennyit akartam mondani.
Szép nyarat mindenkinek!
Üdv,
Gaya
Én a többszörösen összetett mondatok híve vagyok. Akkor tudom igazán kifejezni magam. Körmondatokban. Nem szoktam elfelejteni a végére az elejét. De próbálkoztam rövid, tőmondatokkal, csak úgy, brahiból. És képzeld bevált. De előfordul olyan is, amikor észreveszem, hogy más olvasatából való egy-egy mondat, vagy töredék beugrik és azt alkalmazom, mert tetszik. Ilyen pl. az "Ennyit erről." vagy "Ilyen egyszerű." vagy Ennek így kell lennie, "vagy nem". Ezek más írásaiból valók, és úgy mint Gyuri mondja, néha oda illik, ahol éppen az írásunkban tartunk.
Mást is persze ki lehetne találni, de ha egyszer oda való.
Egyébként megértelek, ha mégis van hiányérzeted. :-)
Puszi,
Éva
Gyuri
Puszik Orsolya