A becsület ára
2011. február 23.
Vannak, akik azt mondják, hogy a becsületnek nincs ára. Megfizethetetlen kincs, és ha egyszer elveszted, akkor mindent elvesztettél, amiért érdemes élni.
Hinni akarom, hogy eleink erkölcsi tanítása még most, napjainkban is aktuális. Hinni akarom annak ellenére, hogy azt látom, a körülöttem lévő világ már más normák szerint él. Farkas törvénynek titulálják, a gyenge jellemet, a másik emberen való gusztustalan nyerészkedést. Ma azok az emberek a menők, aki embertársukat minél jobban meg tudják károsítani, hogy aztán nevetve meséljék egymás között:- nézd már micsoda balek!
Mindig kell valaki, akit bele lehet tiporni a sárba, akit meglehet szégyeníteni, akitől el lehet venni valamit, főleg ha lerí róla, hogy kényes a becsületére. Hát akkor fizessen, ha olyan hülye!
Így gondolhatta az a szuzukis házaspár is, aki mellett véletlenül leparkoltam egy áruház tömött parkolójában. A kiszállás során a vállamra akasztott fekete táskámmal hozzáértem a szuzuki tükréhez, amely abban a pillanatban elindult a föld felé, és csak azért nem esett le, mert valami drót még megtartotta. Engem még úgy tanítottak, hogy vállalni kell tetteim következményét, még akkor is, ha azok kellemetlenek rám nézve. Mivel megítélni nem tudtam, hogy a kárt én okoztam-e vagy sem, egy papírt vettem elő, nevem és telefonszámomat megadva, ha én vagyok a hunyó, hát vállalom a költségeket. Mire megírtam, megjelent a tulaj. A papírt elrakta, és kért, hogy kísérjem őt el a közeli szervizbe, hogy megállapíthassák, hogy mi történt. Vele mentem. A szerelő egyértelműen közölte, hogy a kárt nem én okoztam, látszanak a tükrön olyan külsérelmi nyomok, amik egy komoly ütközésre utalnak, és ugye egy női válltáska nem képes ilyen mértékű sérülést okozni, sem elszíneződést a műanyag burkolaton. Ezt hallva visszakértem a cetlit, amit írtam, ha nem én okoztam a kárt, akkor miért fizessek. Ekkor már minden voltam csak úriasszony nem, válogatott mocskokat zúdítottak rám, és kétségbe vonták nem csak a jó szándékomat, hanem a becsületességemet is. A papírt nem voltak hajlandók visszaadni, hacsak ki nem fizetem az új tükör szerelését, elvégre őket kár érte, és nekik jár a kártalanítás, ha mástól nem, hát tőlem. A szerelő véleményét meg sem hallgatták. Nekem tízezer forintomba került, hogy visszavegyem tőlük a saját kezem írását, és közben hallgathattam, hogyan szidalmaznak, mert a munkalapra ezek után ráírattam, hogy semmiféle más költséget átvállalni nem fogok. Ezt becsületsértésként, gyanúsításként élték meg. Na de mit szóljak én? A saját csapdámba estem, tisztességes akartam lenni, helyette balekká váltam.
Nem tudom, mit mondhatnék. Talán azt, hogy máskor meggondolom, legyek -e becsületes. De magamat ismerve legközelebb is a belső hangra fogok hallgatni. Így csak bizakodom, hogy még mindig mi vagyunk többen, mi, akik még ismerik az értékét a becsületnek.
A bejegyzést írta: Kyra
Hozzászólások
időrendi sorrend
Az űgy kapcsán biztosan be is mutatkoztatok egymásnak.Nos ez esetben én egy nyílvánok fórumon (újság,tévé) Köszöntem volna meg nekik,hogy "megtiszteltek"rosszaságukkal.
Azért kivánom,hogy heverd ki.Ilyen dolgokba lépten-nyomon belebotlunk.
Köszönöm az együttérzést.
Képzeld, azóta többször is összefutottunk. Nagyon rossz memóriájuk lehet, már meg sem ismernek :)
Nóra
Azért kivánom,hogy heverd ki.Ilyen dolgokba lépten-nyomon belebotlunk.
Én is így gondolom. Le kellett írjam , mert annyira a bögyömben volt az eset.
Én is hiszem, hogy mi vagyunk a többen! Ismerjük az érték becsületét :-)