A jó munkához idő kell!
2021. október 14.
Folytatom...
Éppen az idő, amiből kevés van és a türelmem is fogytán, mert ez a kálvária csak nem akart elmúlni, ezért még a szokásomon is változtatnom kellett, hogy nem a reggeli órákban, hanem délután mentem ki a kertbe, hogy végre valahára személyesen tudjak találkozni a szomszéd emberrel, aki majdcsak tud adni valamiféle eszközt, amivel felmászhatok a tetőre, hogy végre lesöpörhessem, na nem a "padlást", hanem a fűrészport a tetőről.
Baromira nehéz volt a létra oda és visszacipelni, de jó kis eszköz. Ez volt a legkevesebb, hogy elérjem a célom. Fent a tetőn csodálatos táj tárult a szemem elé, elnézegettem egy ideig, aztán had szóljon sepertem, miközben már a következő lépésen gondolkodtam. Hogyan tovább? Ezt még most meg tudom csinálni, de ez megismétlődhet, hiszen a fák az évek során felnőttek az égig, pont a vezeték vonalában. Nincs mese, ekkorra ugyanis már eldöntöttem, többet nem lesz áramom. Vissza a múltba, amikor még nem voltam kitéve ilyen kálváriának, akkor is voltak viharok, sőt!
Még szerencse, hogy a fű is lassabban nő, hiszen nyakunkon az ősz, a feleslegessé váló eszközöket pedig idővel pótolom hagyományos kézivel, mint a régi szép időkben!
Amikor már annyira eltakarítottam a romokat, láthatóvá vált az is, ami jobb lett volna, ha sértetlen marad, de hiú ábránd, mert ezek a barbárok ügyesen betakarták a hullámpala tetőn keletkezett lyukat. Még szerencse, hogy a terasz fölött, amit már lentről könnyedén be tudok foltozni. Ennél nagyobb baj ne legyen!
Mivel a nagyját a faanyagnak elszállították a szakik, a létrára már nem is volt szükségem, azt valahogy lecipeltem, mit mondjak az volt a legnehezebb. Még volt erőm és útban volt. A terepmunkát már szinte élveztem a ház körül és végig gereblyéztem szinte az egész füves területet, az imitt-amott elpotyogtatott forgácsoktól, ahogy illik. Jó helyre került, mert a gallykerítésem még mindig csak fél méteres, ott legalább mutatni fog.
A jó munkához idő kell, és azzal a jóleső érzéssel fejeztem be aznapra a melót, holnap is lesz nap, azt a lyukat pedig ráérek befoltozni másnap. A pech, hogy az időjárás közbeszólt és másnaptól hatalmas zuhéj volt az egyedüli akadály, hogy ott folytassam, ahol abbahagytam.
Már csak egyedül a lefűrészelt diófaágak csonkja zavarta a szememet, amikor visszanéztem, de máris elvetettem még a gondolatát is, ne rombolja tovább az illúziómat, hiszen jövőre újra kihajt valahogy takarásra kerül, csak egyre kell vigyáznom, nehogy ismét a tető felé vegye az irányt az a fránya hajtás. Már alig várom, hogy ismét felmásszak a tetőre egy kis igazításra. Fentről minden sokkal szebb! Idelent viszont biztonságosabb.
Vége!
A bejegyzést írta: zsoltne.eva
Hozzászólások
Ehhez a bejegyzéshez senki nem írt hozzászólást.