A kapu előtt találkozunk, jó?

2011. január 27.

Vissza a naplóhoz

Ezer éve, minden nap. Találkozunk a kapu előtt. Két nő. Csak úgy. Valami közös célért? Önös érdekből? Ki tudja azt már, hogy miért? Azt is a feledés homálya fedi, hogy hogy kezdődött.
Megtettünk az eslő lépést. Meg kellett tennünk. Valami húzott abba az irányba, amerre Te voltál. Azt mondtuk, fogyni kell. Azt mondtuk, változni kell. Azt mondtuk, magányosak vagyunk. Fáradtak a mindennapok malomkövei között. Ez volt a legkézenfekvőbb.
Emlékszel az első hetekre? Kisagyhalál - mondtad, és mondod azóta is, valahányszor fájdalmassá feszül az izom, de a következő pillanatban már mosolyogsz. Akkor már tudom. Ma megint többet fogunk futni. Akkor már tudom, valamit még el akarsz mondani. Vagy én akarok valamit két szakadozott lélegzet között elújságolni.
Terápia. Igen terápia mindkettőnknek. Barátságterápia.
Narkotikum. Esőkémlelés, szomorú telefonok, ha nem vehetünk futócipőt. Ténfergünk a lakásban, ha eljön az idő. Járunk össze-vissza. Az eget kémleljük, vagy az autó hangját. Jössz? Mehetünk?
Lépünk. Egy ütemben. Dobban a láb, kopik az aszfalt, ugatnak a kutyák. Néhány ismerős arc. Gyerekek csatlakoznak. Mit is mondtál? Mi volt ma Veled? Legalább valaki megkérdezi.

A kapu előtt találkozunk, jó?

A bejegyzést írta: Nurse

Hozzászólások

fordított időrendi sorrend

zsoltne.eva

Az érdekes az, hogy meg lehet szokni egy ilyen rendszeres találkozást annyira, hogy szinte hiányzik. Kell, hogy elmondja az ember, ami összejött benne, megkönnyebbül kissé. Ez a bizalom. Annyira megszokják és ismerik már egy idő után egymás rezdülését is, hogy ránéznek egymásra és tudják. Az arcára van írva. A szeméből kiolvassa. - Na mondd! - Mi történt? Igen, ez tud hiányozni, hogy elmond, megoszd azzal, aki meg is hallgat. Nem panasz ez. Terápia mindkettőnek. Barátságterápia.

Holnap után jövök, jó? Kint leszel?

Orsolya

Jót tesz testnek és léleknek egy baráti szó, egy gesztus! Pusz Nurse!