A kutyám

2022. május 20.

Vissza a naplóhoz

2018. május 29.-i jegyzet:

haláli figura. :-D Amilyen eleven, olyan aranyos. Csípjük egymás búráját, folyton nyalogat (ő is egy nyaligátor), reggel is az az első, hogy amint észreveszi, hogy ébredezem iderohan és a bumszli orrát a képembe tolva megmosdatja az arcomat 20 L nyállal a 10 méteres nyelvével. :-D Ha kimegyek a szobából, akkor nyüszít utánam, a múltkor úgy megörült amikor visszajöttem, hogy dobott egy sárgát és olyan üdvözlést kaptam, mintha 10 éve nem látott volna. A lábamnál alszik - amit előszeretettel nyalogat és rágcsál, rosszabb esetben jól beleharap a nagylábujjamba, én meg számolom a csillagokat, mert a protkója már ott van a szeren, lazán kicsipkézné egy betörő ülőgarnitúráját. Jönnek még a fogai és mindent rág, amit ér. Eddigi áldozatai; az Ildi hajgumija, félpár zoknim, a párnát kibelezte, mire hazaértünk és a bélés konfetti módjára hevert a földön, egy lepedőbe lyukakat rágott és az egyik sarkát cafrangosra szaggatta, a fene emlékszik a többi prédájára, elvitte volna a tv-távirányítót is, de pechére pont odanéztem és elvettem tőle. Résen kell lenni, mert mindent ellop.
Az étel változatlanul az élete. Meg is látszik rajta, van vagy ~ 10 kg. Képes lenne megharapni érte, meg kikapni a kezemből, de még a számból is, nem játék ez a téma nála. Morog evés közben fenyegetően, tilos olyankor közelíteni hozzá. Megtanítottam, hogy ne pofátlankodjon a képembe, meg ne kapja ki a kezemből az ételt (de ezt gyakran elfelejti és résen kell lennem), viszont okos nagyon, mert már tudja, hogy ha kér, akkor le kell ülnie. Eleinte még elfelejtette, de kapcsolt és gyorsan leült, mostanra már amint látja az ételt, leül várakozón és bűvöli a kezemben a falatot. :-D Már nem mindig kap oda és ez tőle nagy dolog. Nagyon okos, pillanatok alatt tanul és magától is, megfigyeléses alapon. Felmosáskor felugrik az ágyra, pedig nem lett tanítva, csak megfigyelte, hogy olyankor odébb van küldve és még pár dolgot megtanult így.
Nagyon szeret játszani, főleg apám kutyájával és kb. 2 hete vettem neki labdát, mert a macskalabdát, amivel kisebb korában játszott már simán lenyelné, meg összeroppantaná, szóval kapott egy nagyobb kutyalabdát és nagyon bírja. Időnként belerúg és fut utána, mondtam is neki, hogy 'apja fia', mert én is csípem a focit.
Velem is szeret játszani, csak vigyázni kell, mert hirtelen ugrik, meg odakap, párszor már 'kinyomta a szememet' a nagy orrával, ahogy beleugrott a képembe. :-D
Bírom, ahogy lefekszik. Nemes egyszerűséggel összeesik, jó nagyokat koppannak a csontjai a parkettán, de szarik rá. :-D
A horkolását megirigyelné a medve a rezervátumban.
Féltékeny nagyon, nem csípi, ha simogatom a többieket. Nem bántja őket, csak nyomul félrelökve, meg ledöngölve őket. Van benne erő, pedig még fiatal. Valamelyik nap is megkíséreltem apám kutyáját simogatni, de ez a kis pöcsös ott termett, rámvetette magát és mivel guggoltam, meg van is súlya (és az egyensúlyom is lassan a 0-hoz közelít) feldöntött, a medvékhez illő karmaival kitetoválva a fülemet, meg a nyakamat, ahogy landoltunk a földön. Jót röhögtem. Mindig van min, mert tesz róla.

Már régen nevettem egy igazit, de tegnap sikerült. Az a leizzasztós, abbamaradni nem akarós, könnycsorgatós jött rám. Az öregem is így volt, pedig ő is régen nevetett ennyire. Be akartam venni az esti gyógyszert és apám pont beszólt valami baromságot, amikor a számban volt a bogyó meg a korty víz és elkapott a röhögés, ami miatt majdnem letüdőztem a vizet. Nyelni nem bírtam a röhögéstől, de köpni sem volt hová és a fater azon szakadt, ahogy köpni-nyelni nem tudok, meg azon, amit mondott. Jó volt már egy igazit röhögni.

A bejegyzést írta: Arnold91