A szálló - Évának
2015. október 18.
"A testi betegségekre ott vannak a gyógyszerek, de a magányt, kétségbeesést és reménytelenséget egyedül a szeretet képes meggyógyítani. Sokan vannak a világban, akik egy darabka kenyérre éheznek, de még többen olyanok, akik csak egy kis szeretetre."
/Teréz anya/
Hajlott hátú bácsika ül a kockás műanyag terítővel letakart asztalnál. Félénken nézeget felénk és a dobozok, csomagok felé. A fólia alól néhol átsejlik a cukorral bőven meghintett sütemény teteje, a tortának sincs rendes doboza, hát az is megmutatja magát. Fiatal, vékony lány az asztal másik oldalán, magas, szikár ötvenes férfi mellette, rendezett, szegényes ruhában. Halkan szól a rádió, a megtört lelkek csendben várják a karácsonyt.
A hajléktalanszállón egyformák a napok, itt eltűnnek azok a különbségek, amik a kinti világban voltak, amikor még nem sodródtak a társadalom perifériájára.
***
Az egész egy csoporttal kezdődött. A legnagyobb közösségi portálon egy hobbicukrászokból, háziasszonyokból és profibb cukrászokból álló csapat egyik tagja kitalálta, hogy süssünk olyanoknak, akik nem tölthetik családban az ünnepeket, akiknek nem jut mákos, diós bejgli, de még jó szó is ritkán a fa alá.
A hívó szóra azonnal megmozdultak a lelkes tagok, az országban régiónként szerveződve, kinek, milyen nehéz helyzetben lévő embereket, gyermekeket ellátó intézmény esik útba.
A mi kis csapatunk huszonöt főt számlál, megindult a szervezés, hová és kinek szerezhetnénk a legnagyobb örömöt, miből mennyit süssünk, hol a legnagyobb a szükség. Tavaly karácsonyra négy intézmény ünnepét sikerült egy kicsit szebbé varázsolni, jó érzéssel jöttünk haza, úgy, hogy bár mi adtunk, mégis mi kaptunk többet. Jó szót, hálát, csillogó szemeket, mosolyokat. És az érzést, amit szavakkal nem lehet kifejezni.
Januárban úgy döntöttünk, folytatjuk, hiszen nem csak karácsonykor vannak rászorulók, aki nélkülöz, az márciusban, júliusban és októberben is éhes. A hajléktalanszálló a közös szívügyünk lett, láttuk, milyen jól jön minden szelet kenyér, minden darab használt ruha, ami másnak már felesleg, nekik életmentő lehet. Nem tisztünk eldönteni, ki, miért került oda, ítélkezni főleg nem, egy dolgot tehetünk, segítünk.
Aki még nem tapasztalta az érzést, bátran álljon közénk, élje át, hogy milyen jó adni, milyen felemelő érzés a keveset is megosztani azokkal, akiknek még kevesebb van.
Tegnap volt a szegénység elleni küzdelem világnapja. Mindenkin nem lehet segíteni, de hiszem, meg kell próbálni a tőlünk telhető legtöbbet. Nagyon boldog vagyok, hogy ennek a csapatnak a részese lehetek, örömmel tölt el, ha látom mások örömét.
***
A terem már feldíszítve várja az esti bál vendégeit. Az asztalok megterítve, az emelvényen hamarosan megszólal a zene, tombola ajándékok tucatjai várják, hogy gazdájukra találjanak. A teremben ide-oda cikázik egy hölgy, ünneplő ruhájában szokatlanul fest, megszoktuk rajta a hétköznapi viseletet. Szeme minden részletre figyel, telefonál, de jelen van. Ő Éva, aki a legtöbbet teszi a rászorulókért. Ő a szálló vezetője, pártfogoltjainak az egyedüli reménysugár ebben a zord világban. Ételt, ruhát szerez nekik, tetőt ad a nincstelenek feje felé. Minimális pénzből gazdálkodik, adományokért kilincsel, a semmiből is meleg ételt varázsol. Büszke vagyok, hogy ismerhetem és hogy mi is hozzá tudunk tenni egy kicsit ahhoz, hogy a lakók élete néha könnyebb legyen.
Sok Évát kívánok a világnak!
- Anubis -
Kép: saját
A bejegyzést írta: Tündér
Hozzászólások
időrendi sorrend
Szia Virág, hol voltál ilyen sokáig?
Tündéri!
Nem jut eszébe senkinek, pedig milyen egyszerű lenne itt kertvárosban is megvalósítani azt, ami másutt már működik... Ahová mi, egy kicsit szerencsésebbek kitehetnénk az otthon már feleslegessé váló, de még fogyasztható portékát... Kívánom, hogy mindez ne csak gondolattá, hanem valósággá váljon mielőbb, lehetőleg még a tél beállta előtt...
Köszönöm, hogy olvastál! :) A ti városotokban is van pl. Vöröskereszt, ott mindig szívesen fogadják a használt ruhákat. Szerintem kérdezd meg őket. Csak egy lépés kell, tudod és nekik már az is nagy segítség.
Puszillak!
Példaértékű amit tesztek! :)
Példaértékű amit tesztek! :)
Nem jut eszébe senkinek, pedig milyen egyszerű lenne itt kertvárosban is megvalósítani azt, ami másutt már működik... Ahová mi, egy kicsit szerencsésebbek kitehetnénk az otthon már feleslegessé váló, de még fogyasztható portékát... Kívánom, hogy mindez ne csak gondolattá, hanem valósággá váljon mielőbb, lehetőleg még a tél beállta előtt...