A szobatársunk

2022. január 1.

Vissza a naplóhoz

2015. április 25.-i jegyzet:

feladta a küzdelmet. A gondolatokat próbálom elhessegetni, amik a fejembe férkőznek. Asszem' nem vagyok egyedül ezekkel a gondolatokkal. Egy közösséget alkotunk, mert visszajárók vagyunk és ismeretségek alakulnak ki, meg mivel egycsónakban evezünk, akaratlanul is arra gondol az ember, hogy "velem is ez fog történni?" és nem szabad hagyni, hogy ez befészkelje magát az agyunkba. Nem lehet ezzel a tudattal élni, nem is szabad. Van Valaki, aki erőt ad, ösztönzően hat rám, aki miatt nem fogok magamba zuhanni, nem lehet megállni keseregni, meg agyalni, de nem is akarok. Ez a valaki olyan hatással van rám, hogy zsigerből jön az, hogy tartani kell az iramot, mert számít rám és vannak még emberek körülöttem, akik szeretnek, a haverok, ismerősök, szóval nem lehet, hogy az ember maga miatt aggódjon, rájuk kell gondolni és az majd erőt ad. A felelősség, meg a szeretet érzése nagy löketet tud adni. Nyilván átfutott az agyamon ez-az, de inkább azon töröm a fejemet, hogy hogyan szugeráljam meg a szervezetemet, hogy szedje össze magát. Ez a pofon arra is jó, hogy felébressze az embert mi forog kockán, meg hogy bármennyire is próbálja eltemetni a tudatot, az ott van, viszont ha nem adja fel, akkor kap haladékot, mert a kórság 'megérzi' ki fáradt el és ki bírja még, szóval muszáj akarni szinten maradni, csak ugye van egy határ, ahol már kevés az akarat, mert a test nem tud együttműködni, nyilván a sorstársunk is küzdött volna tovább, ha bírja. Ebből a helyzetből is erőt kell meríteni, csak így lehet továbbhaladni.

Lekerültem a nefrológiára, mert a vesém fáj egyfolytában, meg alig tudok produkálni a retyón, pedig iszom, meg infúziót is kapok. A vérnyomásomat sem hagyja békén, szédelgek, nem jó az egész közérzetem. Nem vagyok fájdalomcsillapítóevő, csak a végső esetben, tegnap mégis kértem délután. Azt hittem sosem lesz jobb, azon voltam, hogy kérek mégegyet, de végül estére jobb lett, csak a hányingerem megmaradt. Utána a térdemben akart az ízület felrobbanni, mondom ez fasza, enyhül valami és erősödik más, pedig adják a gyulladáscsökkentőt is. Izzadtam, mint egy ló, csatakos volt az ágynemű, a ruhám, aztán fáztam és ez váltogatta egymást. Elmentem zuhanyozni, meg lecserélték a lepedőt. Nehezen aludtam el és rosszul is aludtam. Fáj a vesém, de még bírható fájdalomcsillapító nélkül.

+ Apám most elviselhetőbben viselkedik és végre elmegy hétfőn intézni a közgyógyomat.

+ Nem kell elmennem a neurológiára 8.-án, mert megtalálta apám a papíromat, amin rajta van a neuropátia diagnózis, tehát nem kell újra vizsgálat, hogy legyen papír róla.

+ A talpam már nem fáj (viszont a bokám és térdem igen, szóval sántikálok tovább, csak más miatt. :-D)

+ A mellhártyám javul tovább.

A bejegyzést írta: Arnold91