A téma az utcán hever

2015. április 9.

Vissza a naplóhoz

Jó, ha az embernek sok ismerőse van és szeret beszélgetni, mert olyan történeteket hall, mely meghalad minden képzeletet. Íróként nincs más dolgunk, mintsem ezekről helyre kis történeteket kerekíteni, vagy az egyes szereplők karaktereit beleépíteni a mesékbe.
Hiszen, mi csak mesélünk, arról, amit látunk vagy látni vélünk, elképzeljük teremtményeink tetteinek motivációit és ha jó a fantáziánk, akkor egészen életszerűek lesznek írásaink.
Nem titok, hogy a Facebook oldalamon is megjelennek az írásaim, így bukkant rájuk egy falumbeli fiatalasszony és azonnal írt is, hogy mennyire tetszenek neki és szinte be tudja azonosítani az egyes szereplőket.
Ekkor nekem kezdett égnek állni a hajam, mert igyekszem történeteimben az egyes karaktereket úgy kialakítani, hogy azok egyes vonásaiban tipikusak legyenek, de senki se ismerhessen magára. Arra nem számítottam, hogy az olvasó azonban mindenre képes, még arra is, hogy saját ismerőseit vélje felfedezni bennük.
Így lesz az eldobott hógolyóból önjáró lavina.
Nincs új a nap alatt.
Baráti beszélgetések alkalmával már elsütöttem többször, a poén kedvéért, hogy az emberi természet az ókortól napjainkig mit sem változott, hiszen tetteinek motivációja ugyanaz, szerelem, féltékenység, gyűlölet, hatalomvágy, győzni akarás, meggazdagodás, vetélkedés, stb, legfeljebb a megnyilvánulási módjuk változik, a mindenkori körülményekhez alkalmazkodván.
Így hagyunk egyre nagyobb, jól olvasható lábnyomot magunk után. Száz év múlva elég lesz a történésznek a neten olvasgatni, s máris képbe kerül, hogyan élünk mi, most itt, a huszonegyedik század elején.
Csak az a biztos, hogy utódjaink majdan hozzánk hasonló emóciókkal rendelkeznek.

A bejegyzést írta: Yolla

Hozzászólások

időrendi sorrend

D Klári

Az író képzelete határtalan ... :-)

Yolla! Tényleg jó olvasni Téged.

puszi

Ilona

Én is jártam így, kedves Yolla, egyszer egy barátnőm rámkérdezett, hogy ugye, róla írtam? Eszem ágában sem volt, gyorsan átgondoltam, mit is írtam, vállalható-e, aztán mondtam, hogy igen, még örült is neki. De ez nem baj, végeredményben azt jelenti, hogy a földön járunk és sok hasonló sorsú ember van..

Puszi

zsoltne.eva

Hogyan is lehetne elképzelhető, hogy mindig magunkról írunk, amikor írhatunk másokról is... Miért kellene, hogy minden velünk történjen meg, amikor megtörténhet az másokkal is...
Az író képzelete határtalan... magából, a környezetéből, a látottak- és hallottakból táplálkozik, a jövőbe lát, a múltat is belegondolva, felhasználva egy-egy témába...
Ha minden egyes történet csak rólunk szólna, akkor mi már többször is meghaltunk, feltámadtunk, megszenvedtük volna nem csak a saját, de mások bűneit, csalódásait is, jó- és rossz dolgait...
Ez a rizikó benne van a pakliban, hogy úgy írj, hogy senki, vagy mindeni magára ismerjen benne. Ettől leszel te jó, vagy rossz író... Többek örömére, és sokak bánatára... Mert hiszen emberek vagyunk vagy mi a szösz...

A tegnapi film pl. is adott egy témát... hát miből merítette volna vajon a szerzője, a rendezője, ha nem belőlünk, az életünkből, egyes "számunkra" ismeretlen emberekből... Mindennek tanulsága van, jobb félni, mint megijedni...

Te csak ne aggódj, a történeteid akár élők is lehetnek...