A TERROR HÁZA
2010. november 7.
Segélyüvöltésektől visszhangzott július 5-ödikén, délután fél három körül a Szegedi Önkormányzat Széchenyi téren álló épülete. Az éktelen lármára felfigyelő járókelők biztonsági akciót láthattak perceken keresztül. A házból, egyenruhás őrök egy üvöltő férfit penderítettek ki az úttestre. A betolakodó nem nyugodott, szakadatlanul segítségért és a gyermekeiért kiáltva, újra és újra megkísérelte a bejutást, de a biztonsági őr gyors ütésekkel hárított.
Negyedik éve keressük a legkisebb fiamat, akivel azóta életjelet sem küldhettünk egymásnak. Az édesanyja jogellenesen külföldön rejtegeti, és minden hatóság a legmesszebbmenőkig támogatja ebben. Papíron megtartott bírósági tárgyalásról állítottak ki számára utólag gyermekelhelyezési ítéletet, a Gyámhivatal határozatot hozott, hogy gyermekemmel személyesen nem érintkezhetek, nem láthatjuk egymást, a rendőrség csak két év múlva indított nyomozást az eltűnt személy felkutatására, ami azzal zárult, hogy gyermekem tartózkodási helyét velem nem közölhetik, stb. Nem mintha mindennek bármi törvényes alapja lenne, vagy a gyermekfelügyeleti jogomat bármilyen hatósági ítélet vagy határozat korlátozná. Ellenkezőleg, további öt vér szerinti gyermekemet egyedül nevelem, és jogos apai büszkeséggel tölt el egészséges testi-lelki fejlődésük, szépen alakuló életpályájuk.
Tisztán azért alkalmaznak ellenünk minden lehetséges törvénytelen eszközt, mert vannak, akikre a törvények nem vonatkoznak, és az összeköttetéseik hálózata átsző minden hatóságot.
Apaként és gyermekként, úgy kezelnek bennünket Magyarországon, mint a jogfosztott állatokat. Kisfiammal ahhoz sincsen jogunk, hogy ismerjük egymást.
Itt küldött tudósításomban a hatósági brutalitás újabb epizódjáról számolok be, ami a Szegedi Gyámhivatalban sújtott le rám, és három kiskorú gyermekemre, amikor ügyfélként ragaszkodtam a szabályos iratkezeléshez, beadványom átvételéhez és iktatásához, és előzetesen egyeztetett időpontban panasztételre készültem menni az aljegyző asszonyhoz.
A biztonsági emberek gyermekeim szeme láttára összevertek és kidobtak az úttestre, a gyerekeket pedig bezárták az épületbe, és nem engedtek visszamenni értük. Ezután megbilincseltek, és beszállítottak a rendőrségre. Ott természetesen kiderült, hogy semmi törvénybe ütközőt nem követtem el, de a testi sérüléseken túl, különösen gyermekeimben, mély nyomokat hagytak a történtek.
Most négy gyermekemmel elindulunk, hogy megkeressük eltűnt kisöccsüket valahol Európában, vagy ki tudja, hol. Szinte semmi támpontunk sincsen. A hosszas internetes keresés is csak egy találatot adott. Az édesanyát, S.-U. Katalint és rokonságát megtaláltuk a Jobbik ellen külföldről szervezett kampány kezdeményezői között a neten, de az eredeti, többnyelvű “Nem a mi nevünkben…” honlap is köddé vált már a kampányolók csúfos bukása óta, csak néhány elszórt hivatkozása maradt fenn azoknak a fent felejtett honlapjain, akiknek komoly félelme, hogy esetleg törvényesség uralkodhat el az országban. Minderről majd egy újabb tudósításban szeretnék beszámolni.
A terror háza
Segélyüvöltésektől visszhangzott július 5-ödikén, délután fél három körül a Szegedi Önkormányzat Széchenyi téren álló épülete. Az éktelen lármára felfigyelő járókelők biztonsági akciót láthattak perceken keresztül. A házból, egyenruhás őrök egy üvöltő férfit penderítettek ki az úttestre. A betolakodó nem nyugodott, szakadatlanul segítségért és a gyermekeiért kiáltva, újra és újra megkísérelte a bejutást, de a biztonsági őr gyors ütésekkel hárított.
Egy újabb agresszív apa, akinél kimaradt a láthatás... Na, jó - a gyámügyi konfliktusok heves indulatokkal járnak, szűrhették le a bámészkodók, és ki jobbra, ki balra el.
A súlyos bejárati kapu azonban feltárult, három zokogó-visító kisgyermek rohant ki rajta, és ettől elcsitult a rémült kiáltozás. A járőrkocsi megérkezésekor már a gyermekek könnyei is felszáradtak, így a rendőri intézkedés alatt néhány szót válthattam a kicsikkel. 250 km-re laknak Szegedtől. Nem velük kapcsolatos az ügy, aminek intézésére a Gyámhivatal fogadónapjára érkeztek délelőtt. Elmondták, hogy nem értik a történteket. 3 órát kellett várakozniuk a folyosón az ügyintéző hölgy megérkezésére, aztán csak a segélykiáltásokat hallották az irodából, és azt látták, hogy apjukat egyenruhás emberek ütik-verik, vonszolják kifelé. Rémületükben az épület belseje felé futottak. A két kislány megpróbált bezárkózni egy női mellékhelyiségbe, a fiú a kijáratot kereste, de bent rekedt, mert eltévedt a kanyarodókban.
Eközben a helyszínelés lezárult, a gyámhatósági ügyintézés is lebonyolódott a lépcsőn, a hivatal munkatársa átnyújtotta a hivatalhoz címzett beadvány kézjegyével ellátott másolati példányát az ügyfél részére.
Összességében, nem volt eredménytelen a hajnal óta tartó, 500 km-es utazás első fele -a beadvány elért a címzett hivatalhoz.
A rendőri intézkedés következő lépéseként, a három kisgyermeket egy járőrkocsiba ültették, apjukat pedig az épület előtt megbilincselve, egy másik autóval szállították el. Vélhetően nem hazafelé...
Mindössze ennyi, ami feltűnhetett, ha feltűnt egyáltalán a Tisza-part őgyelgőinek egy fülledt délután. Ezt újság nem hozza, mert kinek munkája az elhallgatás, talán ettől függ a mindennapija, jól tudja ám, miről kell mélyen hallgatnia.
Négy év szomorúság zuhant ma rám. Életre keltek mozivászonra szánt mesék, az indulat, amint a kápó tépi ki a szülő kezéből gyermekét, és pillantásukat utószor fűzi egybe földi lét. Nem a múlt, ez a ma, a jelen Magyarországa. Itt ülök megverve, megalázva, bilincsben, kihallgatásomra várva.
Kisfiam valahol, egy ismeretlen távolvilágban, éjjel még jobban összehúzza magát, hogy álmában fogja, ölelje a szónál tisztábban hallott ígéret igazát. A messzeségen néha megtörik tekintete, és lát, és megadja az összes felmentést, amit boldogan nekem, csak nekem talált, hogy apa jön, de a gonosz szörny útjába állt, és a küzdelemhez küld felém egy mosolygós biztatást.
A válasz szárnyal téren, léten át, sohase félj, nem felejti el apa a kisfiát!
Egy édesapa
Juhász András Géza
keressuk.barnabas@gmail.com
A cikket írta és a reagálásokat várja:
- bandibandi -
A bejegyzést írta: Tündér
Hozzászólások
időrendi sorrend
Van esetleg valaki, aki látta az esetet?
Előzmények:
http://www.felesegek.hu/cikkek/mindennapjaink/szulok-vagyunk/barnabas-negyedik-eve-keresem-a-legkisebb-fiamat-ki-tud-rola_3059
Előzmények:
http://www.felesegek.hu/cikkek/mindennapjaink/szulok-vagyunk/barnabas-negyedik-eve-keresem-a-legkisebb-fiamat-ki-tud-rola_3059
Ez elképesztő, de családanyaként és látva férjem imádatát gyermeke iránt átérzem a bántodat, s remélem a sors úgy rendeli, hogy rátalálj gyermekedre!
Én ezerrel szorítok és gondolok rád, mert gyermekem nélkül én sem tudnám elképzelni! Harcolj hiszen ugyan sorsunkat már elrendezték odafönt, s neked tartogat valami nagyon jót! Ha bármiben tudok segíteni szólj! Üdvözlettel Orsolya
Segítség? Az mindig nagyon jól jön. Már az is megkönnyebbülés, hogy azt látom, nem mindenki szerint az a normális, ami abnormális.
Ez Magyarország emberek...soha nem volt másmilyen, és soha nem is lesz....
Kitartás, erő, szerencse..csak ennyit kívánok, másra nincs is szükség...
Talán a kisebbeknél még jóvátehetem.
Kösz Luca, tudom, megtaláljuk majd egymást valahol, valamikor. Közben eltelik az élet. A kisfiam életében négy-öt év nagyon nagy idő. Még az enyémben is. Ez a hosszú, kiüresedett időszak lesz a közös emlék, és ebben a primitív világban ez így van jól. Normális, emberi és jogos -és hányingerem van tőle.
Bár én hasonlón megyek keresztül Vivien, Öcsi kislányával kapcsolatban... de tudom azt, hogy neked összehasonlíthatatlanul rosszabb. Mert én most már szabadabban találkozhatok vele, csak élete első három évében nem foghattam meg egyáltalán...
Ilyenkor úgy szeretném, ha lenne egy varázspálcám és a rosszat jóra fordíthatnám, és visszaadhatnám neked a kisfiad, és eltörölhetném a múlt és a jelen fájdalmait.
András, nagyon szorítok neked, hogy megtaláljátok egymást Barnikával!
Én ezerrel szorítok és gondolok rád, mert gyermekem nélkül én sem tudnám elképzelni! Harcolj hiszen ugyan sorsunkat már elrendezték odafönt, s neked tartogat valami nagyon jót! Ha bármiben tudok segíteni szólj! Üdvözlettel Orsolya
Kitartás, erő, szerencse..csak ennyit kívánok, másra nincs is szükség...