A virágboltos Valentin napja
2016. február 14.
Az ébresztőóra élesen hasított bele a reggel csöndjébe. Lilla álmosan tapogatózott az éjjeliszekrény irányába, végül a sötétben sikerült megtalálnia az órát, amit gyorsan elhallgattatott. Nagyot sóhajtott, mikor eszébe jutott a mai napja. Legszívesebben otthon maradna és délig aludna, egyetlen porcikája sem kívánta, hogy ma kinyissa az üzletet. Bár jó forgalma lesz, de úgy utálta ezt az ünnepet. Tele a bolt mindenféle méretű szívecskékkel, amiket a virágok mellé lehet tűzni, plüssökkel, apró dísztárgyakkal, amiket a virágcsokor mellé át lehet adni, és a virágokat is ilyen mintájú csomagolópapírba teszi majd egész nap. Egy napos szeretet, csak így hívta. Ilyenkor mindenki kötelezően megveszi a virágot, ajándékot, mintha nem lehetne az év bármely napján ezt megtenni. Na, mindegy, erőt vett magán és feltápászkodott, nem volt idő ezen töprengeni. Rutinosan elkészülődött, majd gyalog a pár sarokkal arrébb lévő virágbolthoz indult. Sietett, ma jobb lesz hamarabb kinyitnia.
Mire 9 óra lett, éppen elkészült mindennel. Kinyitotta a virágbolt ajtaját, és nem túl nagy kedvvel várta a hamarosan özönlő férfiakat. Így is lett, egész nap egymásnak adták a kilincset, sorban álltak. Volt, aki éppen, hogy csak befutott elegáns öltönyben két tárgyalás között, és ha éppen akkorra elfogyott a készre kötött virágcsokor, csak mondott egy összeget, a többit rábízta Lillára. Míg Lilla a csokrot kötötte, a férfi élénk párbeszédet folytatott telefonon az éppen aktuális üzleti partnerrel, majd fizetett, fogta a csokrot és rohant tovább. Aztán voltak, akik bátortalanul jöttek, soha sem vagy nagyon ritkán jártak virágboltban. Alig mertek körbenézni, rámutattak a legközelebbi virágra, szó nélkül kifizették és már ott sem voltak. Jöttek tinédzser párok is együtt. Nevetve, egymáson csüngve álltak a sorban, aztán a fiú megkérdezte szerelmétől, mit választana, a lány pedig rámutatott valamire és már ott sem voltak. Egy fiú az utcán adta oda barátnőjének az ajándékot, aki kint várt rá az utca túloldalán. A nagy plüss szívet meg a hatalmas rózsacsokrot meglátta a lány, és erre a fiú nyakába ugrott.
A boltban, a szíveken „örökké”, „love” feliratok voltak, és Lilla elgondolkozott két vásárló közötti szusszanásnyi idejében, vajon hány hétig, hány évig tart az örökké szerelem. Neki is mondták már, hogy örökké szeretlek, soha el nem hagylak, most mégis egyedül volt. Dél körül a forgalom kissé visszaesett, volt ideje új csokrokat kötni, összerakni a pulton a vásárlók által válogatás közben szétdobált ajándéktárgyakat. Ahogy így rendezkedett, kinyílt a bolt ajtaja. Az első, amit meglátott, egy nagyon idős bácsi volt, kerekesszékben. Aztán feltűnt mögötte egy fiatal férfi is, úgy harmincas lehetett, ő irányította a kerekesszéket. Fogalma sem volt, minek jön a bácsi a virágboltba éppen Valentin napon, de gondolta, nyilván más miatt, születésnap miatt esetleg. Bár,hogy miért nem a fiatal férfi veszi meg, nem értette. Akár a kocsiban is megvárhatná a bácsi, vagy otthon.
- Segíthetek? – kérdezte kedvesen. Bármit is gondolt a Valentin napról, mindenkit mosolyogva szolgált ki, erre nagyon figyelt.
- Igen, köszönjük – szólalt meg a férfi, ahogy közelebb tolta a kerekesszéket a pulthoz. Magas volt, barna hullámos hajjal, barna szemekkel és Lilla arra gondolt, nyilván ő is a barátnőjének vagy a feleségének veszi meg a Bálint napi kötelező virágcsokrát.
- Nagyapa virágot szeretne venni nagymamának – folytatta a férfi, - mindjárt kiválasztja, milyen legyen.
- Milyen alkalomból? – kérdezte Lilla, csak azért, hogy esetleg a valentin napi felirat helyett előkeressen egy boldog születésnap feliratú csomagolópapírt vagy szalagot.
- Valentin nap alkalmából – szólalt meg a nagypapa röviden. Aztán észrevette Lillát, aki kicsit furcsán nézett rá, ezért hozzátette még:
- Igaza van, ha furcsán néz, de nem akarom rabolni az idejét azzal, hogy elmagyarázzam, miért is veszek 88 évesen, nyomorékon virágcsokrot a 87 éves feleségemnek, aki magáról mit sem tudva fekszik egy otthonban.
- Én éppen ráérek és szívesen meghallgatom – válaszolta Lilla, hiszen tényleg nem volt senki sem a boltban rajtuk kívül és a bácsi kíváncsivá tette. Unta már a szokásos Valentin napi történeteket, ez pedig nem ígérkezett annak.
- Na, jó, mesélek egy kicsit magának – kezdte a bácsi, és mosolygó kék szemekkel nézett Lillára.
- Nagyapa, tudod, hogy sietnünk kell vissza, be kell vennünk a gyógyszereidet. – szólt közbe a férfi.
- Ne aggódj, nem leszünk itt estig. A kisasszonynak is dolga van, de a gyógyszert bevehetem később is, az én koromban már mit számít – legyintett a bácsi.
- Rövid leszek – fordult Lillához. – Tudja, a második világháború idején engem kényszersorozással az SS-hez vittek, akkor voltam 18 éves. Több tízezer fiatalt toboroztak az SS-be akkor, nem lehetett ellenállni. Kiképzőtáborba kerültünk, majd különböző frontokra. Én végül Németországban kötöttem ki 1945 februárjában. Drezdába irányítottak minket, onnan kellett elszállítani a fegyvereket más városokba. Én eközben megsebesültem, kórházba kerültem. A nagy bombázás itt ért engem. Február 13-án indult és 15-éig tartott. A kórház pincéjében éltük túl, alig egy páran. Ott ismertem meg a feleségemet, aki ápolónő volt és mindössze 17 éves. Ha ő nincs, ma már nem is élnék, ő ápolt a pincében három napig. Gyönyörű lány volt, és amellett nagyon kedves is, beleszerettem. Ilyenkor, amikor Valentin nap van, mindig veszek neki egy csokor virágot. Annak emlékére, hogy akkor ott megismertem, és túléltük. 65 éve vagyunk házasok – csuklott el a bácsi hangja.
Lilla szóhoz sem jutott. Nagyon érdekes volt a bácsi története, ahogy egymásra találtak, akár egy filmben. Lám milyen szerelmi történeteket produkál az élet is, ha akar. Kár, hogy az ő életében nem akar, gondolta aztán keserűen.
- A nagymama egy otthonban van évek óta, sajnos a szellemi állapota annyira hanyatlott, hogy már senkit sem ismer meg. – mondta bácsi unokája.
- Sajnálom – válaszolta részvéttel Lilla.
Meghatotta, hogy a bácsi ennyi év után is ennyire szereti a feleségét, némán kötötte össze a kiválasztott virágokat egy csokorba. Átnyújtotta a bácsinak, aki az ölébe fogta. Azon sem lepődött meg, hogy a férfi is köttetett egy csokrot. Megkérdezte Lillától, milyen virágokat ajánlana, illetve, ő, mint nő, milyet szeretne kapni, olyat kössön neki. Lilla egy csodaszép csokrot kötött, majd ezt is átadta.
- Köszönjük a kedvességét – mosolygott Lillára a férfi. - Ha legközelebb is virágot veszünk, csak Önhöz jövünk majd - s azzal kitolta a bácsit az ajtón.
Lillának nem volt már ideje tovább a hallott történeten gondolkodni, sokan jöttek még a délután alatt, mire hat óra volt és végre bezárhatott, a fáradtságtól alig állt a lábán. Alighogy kilépett az ajtón, lehúzta a rolót, majd lezárta, egy férfi lépett oda mellé a sötétben. Lilla összerezzent.
- Jó estét, bocsásson meg, hogy megijesztettem. – A férfi volt az, a bácsi unokája. Engedje meg, hogy bemutatkozzam, a boltban nem volt rá alkalom. Ágoston Zsolt vagyok.
Kezet fogtak egymással, bemutatkoztak, Lilla pedig azon kezdett gondolkodni, mit akarhat a férfi.
- Valami nem volt rendben a virágokkal? – kérdezte.
- De igen, minden a legnagyobb rendben volt. Azért jöttem, mert szeretném elhívni vacsorázni és ezt a csokrot szeretném átadni Önnek. – válaszolt a férfi, miközben a háta mögül maga elé vette a virágot.
Lilla nem tudta, mit mondjon. Ott volt a férfi kezében az általa kötött csokor, és annyira nevetségesnek érezte mindezt. Nem is ismerte a férfit, miért menne pont vele vacsorázni? Természetesen azonnal kész volt az udvarias „nem” válasszal, ugyanakkor eszébe jutott, milyen gondoskodó volt a nagyapjával, biztos nem lehet rossz ember. És amúgy is, miért ne adhatna magának egy esélyt azok után, hogy eddig csak kihasználták a férfiak? Ránézett. Észre sem vette idáig, mennyire jóképű, milyen intelligens és jó modorú. Elmosolyodott, majd megkérdezte:
- Melyik étterembe megyünk?
- Sharon -
A bejegyzést írta: Tündér
Hozzászólások
időrendi sorrend
Koszonom ezt a kedves, romantikus, igazi Balint napra valo tortenetet!
Puszi :)