Ajánlat
2020. május 8.
A kapuccsínózások alkalmával millió szemérmetlen ajánlatot kaptam tőled. Nagyokat nevettem, közben átfutott az agyamon, hogy mi lenne ha...Ha egyszer komolyan venném. El tudnálak-e fogadni, tudnálak-e szeretni. Az eldöntendő kérdések hamar pozitív megerősítést nyeretek. És döntöttem:
-Van egy ajánlatom a számodra.
Mondtam. Majd kíváncsian vártam a reakciódat.
-Tényleg?
Szemed a már jól megszokott módon elkerekedett. Őszinte érdeklődéssel vártad a magyarázatom.
-Most nem lehet. Annak meg kell adni a módját.
Húztam az időt.
-Gyere át egy kapuccsínóra!
-Mindenképpen, amint rámérsz.
Így adtam lehetőséget neked.
És írtál és hívtál, nagyon izgalmas voltam neked, kíváncsivá tettelek...
A kapuccsínóm a pulton várt. Boldogan foglaltam el a 2 hónapos helyem a bárszékeden. Minden egyes korty belőled volt egy darab, téged ízleltelek vele, te pedig sóváran vártad, mi fog történni. Nem hagytam. Semmit. Csak közöltem, de azt egyértelműen.
-Most már elárulod, miért vagy itt?
Sürgettél.
-Te hívtál át. Nem emlékszel?
Húztam tovább az időt.
-A visszautasíthatatlan ajánlatodra vagyok kíváncsi.
És csillogott a szemed.
Felálltam a székedről. Tisztes távolban álltam meg előtted, mint a diák aki éppen felel a tanára előtt.
-Nézd.
Kezdtem lesütött szemmel.
-Arra gondoltam, hogy ha éppen nincsen senkid, akkor én szívesen átjönnék dumálni, hülyéskedni. Amúgy is lesz egy jó szar évem, sok nehézség vár rám, amit elviselhetővé kellene tennem. Ha egyedül érzed magad, átjövök. Lehet, hogy havonta csak egyszer sikerül, de legalább kölcsönösen feldobnánk egymás szürke hétköznapjait.
Közöltem nemes egyszerűséggel, mintha a reggeli imát olvastam volna. Te csak ültél a bárszékeden, egyik lábaddal támaszkodtál, és félmosollyal csillogó tekintettel pontosan tudtad, mire gondolok. Látszott rajtad, hogy rettenetesen tetszik ez a fajta őszinteség.
Elfogytak a szavak...
Kutatón néztem a szemedbe, féltem.
Féltem, kinevetsz, féltem a visszautasítástól, amiben egész életemben részem volt. Te csak néztél...hosszú perceken keresztül. Legalábbis akkor úgy tűnt. Rettegtem. Zsebre dugott kézzel, lehajtott fejjel álltam ott a tekinteted kereszttüzében, várva a válaszodra, az ítéletedre.
Sarkon fordultam volna, egyenesen ki az ajtón, ha azonnal nem pattansz fel a bárszékről.
-Gyere már ide, hogy megöleljelek!
Mondtad megnyugtató hangon, de nem tudtam hirtelen, ez a te olvasatodban mit is jelent pontosan.
Átöleltél. Mindkét karod szorosan fontad körém. Bilincsként záródtak a derekamon, mintha már a karjaid akkor tudták volna, hogy a büdös életben nem szabadulok ebből a börtönből.
Óvatosan felnéztem rád. A beleegyezésed az első csókkal tetted hivatalossá. Minden egyértelmű lett.
Féltem. Mi van, ha most nem adom magam. Most még nem lehet. De mi van, ha többé alkalom se lesz. Rettegtem. Ez az aggódás elkísért aztán két csodálatos hónapon keresztül, mialatt megmutattad a mennyországot , de magaddal vittél a pokolba is.
(Kép forrása: https://www.vidaxl.hu)
A bejegyzést írta: Főnix Madárka
Hozzászólások
Ehhez a bejegyzéshez senki nem írt hozzászólást.