Naptár

«	2012. október					»
H	K	Sz	Cs	P	Sz	V
1	2	3	4	5	6	7
8	9	10	11	12	13	14
15	16	17	18	19	20	21
22	23	24	25	26	27	28
29	30	31

Aki mindig kéznél van...

2012. október 21.

Vissza a naplóhoz

Beszélgetek egyik középiskolás osztálytársnőmmel, aki azt mondja, hogy

"Szerencse, hogy bennünket még nem kényeztettek el demokráciával, meg pluralizmussal, liberalizmussal, amelyek a mai fiatalokat csak összezavarja... Annyi mindent jobban és hamarabb tudnak, mint mi, annó, mégis döcög az életük...Én a személyes jó példamutatásban hiszek, aztán a többit rájuk bízom. "

Mire a válaszom:

" Igen, valóban mások a mai fiatalok, egyrészt nagyon sok dologban többet tudnak, mint mi az ő korukban , sokkal szabadabbak, másrészt olyanokkal kell szembe nézniük, mint munkanélküliség, tandíj, stb. Minden korosztálynak megvan a maga gondja."

Keresztlányom, aki 22 éves és másodéves mester szakon (azaz régi időszámítás szerint ötödéves) egyetemista, jövendőbeli pszichológus, velem osztja meg apró-cseprő gondjait, részint én vagyok kéznél, részint sohasem akarom kioktatni, csak megbeszéljük a dolgokat.

Hozzám jött, amikor egyik újpesti versenye után a metróban végig élte az Újpest-Fradi meccs szurkolóinak egymással és a rendőséggel vívott csatáját, velem osztotta meg a kórházi gyakorlatán tapasztaltakat, nekem mesélte el párkapcsolati tapasztalatait, velem osztotta meg a felnőtté válással együtt járó vívódásait.

Mondanom sem kell, hogy mindent másként látunk, köszönhetően annak, hogy harminchét évvel mégiscsak idősebb vagyok, és remélem, tapasztaltabb is, és, bár neki teljesen más környezetben és körülmények között kell megvívnia a maga harcát, nem mentesül azoktól a buktatóktól, amelyekkel anno mi is szembesültünk.

Tanácsot kért valamely dologban és én nem adtam neki, vagy nem azt adtam, amire várt.

Megnyugtattam, hozzám bármikor jöhet, bármit elmondhat, kész vagyok vele megbeszélni, hogyan látom a szituációt, azt is elmondom, hogy én merre mennék tovább, vagy még mely információknak néznék utána, mielőtt döntenék. De ne fogadjon el tőlem és mástól sem tanácsot. Bárkivel megbeszélhet bármit, de maga összegezze azokat, és mindig maga döntsön élete kisebb-nagyobb mérföld köveinél, mert döntésének a hatását is maga viseli, nem kell bűnbak, hogy bezzeg, ha nem hallgatok X-re vagy Y-ra, akkor most mi lenne.

Láttam szemében az értetlenséget, nem erre számított.

Erős, egészséges fiatal vagy, helyén van az eszed és a lelked, ha magaddal őszinte vagy, megtalálod mindenkor a megfelelő helyes utat. Tudnod kell, hogy aki mindig kéznél van, akire minden körülmények között feltétel nélkül számíthatsz, az te magad vagy.

Mi, a szüleid, a keresztanyád, a védőhálók vagyunk, mint ami az artistáknak van, megvédünk, ha elszámítod az ugrást, de helyetted nem ugorhatunk.

Igazad van, Keri, mondta és már mosolygott.

Osztálytársnőmmel ellentétben, én nem akarok példakép lenni, csak a védőháló, vagy, ha úgy tetszik, a csendes háttér, ahová bármikor visszatérhet, hogy erőt merítsen a következő nekirugaszkodáshoz.
Mert élet ilyen, hol szárnyalsz, hol meg megtorpansz, de mindkettőt újabb kihívások követik, amelyekkel neked kell megbirkóznod, saját erőddel, eszeddel, hiteddel.

Mi is ezt tettük, több-kevesebb sikerrel.

Azaz, mégiscsak sikerrel, hiszen itt vagyunk.