Álom

2011. február 20.

Vissza a naplóhoz

Ma is az Apukámmal álmodtam, mint oly sokszor a halála óta.

„Utamat állta a zárt kertkapu, nem reagált a rángatásra. Ügyetlen vagyok, nem tudok bemenni, habár kulcsom van. Vajon miért nem használom?
Lépegetek befelé a beton járdán, halkan koppannak lépeseim. Az apró zajra összehajolnak a nagyra nőtt Johannus rózsák, fehér fejüket összedugják, suttogásuk érthetetlen. Virágos boltív alatt haladok előre, minden fehér és ragyogó. A házunk is, falain vadvirágok nőnek. Nézem őket, és nem tudok örülni, mintha bennem megfagytak volna az érzések. Apura gondolok. Oly régen nem adott hírt magáról, talán már meg is halt.
Megyek tovább az utamon. Hulló szirmok simogatják arcom, zöld levélkék integetnek, hátam közepébe egy tekintet fúródik. Érzem jelenlétét, de nem látom, hiába fordulok vissza többször is. Csak a virágok kacagását hallom.
Belépek az étkezőbe, a villanyfénynél férfi sziluettet látok. Felismerem. Apu.
- Hogy tehetted ezt? - panaszkodom neki.- Annyira vártunk.
Anyu lépcső tetején áll a nappali szoba ajtajában, nem szól csak bólint.
Apám hangja átölel:
- Végig itt voltam, nem vetted észre, kislányom? Hát nem láttad ?"

A bejegyzést írta: Kyra

Hozzászólások

időrendi sorrend

Orsolya

Szia Kyra! Hiányozni fog egész életedbe, de az megy tovább és a szeretet soha nem múlik el elhunyt szeretteink iránt! Legyen szép napod! Orsolya

Kyra

Kedves Kati !

Köszönöm, hogy elolvastad.
Azt mondják, hogy a múló évek elmossák a fájdalmat. Lehet. De, a hiányérzet megszűnik valaha?

Kyra

Szabó Katalin

Meghatódva olvastalak ..
Még nem engedted el..
Még visszatartod Őt....
Még nagyon fáj a távozása!

Nem tudni meddig tart ez..
lehet sokáig visszatáér ez az álom..
Lehet életeden átkísér..
Majd leülepszik és lelkedben megnyugodva" éltek..együtt"