Amikor én még kissrác voltam - Lučia
2020. december 6.
Igazi zöldfülűként tengettem az éveket, a szexualitást még elméletben sem ismerve. Egyszerűen túl ártatlan voltam még ahhoz, hogy egyáltalán a látókörömbe kerüljön akár csak a szerelem is, azonban mégis akadtak olyan morzsák, amik a szerelem tüzének asztaláról lehullottak a földre, akkor, amikor utam pont arra járt, s a puszta kíváncsiság miatt felvettem azt. Persze fogalmam sem volt arról, hogy az mi, arról meg pláne nem, hogy mi folyik az asztalon, hiszen még csak el sem láttam addig.
A ’80-as években egy balatoni úttörőtáborban voltam, s az oda vezető út nem sok jóval kecsegtetett. Egy olyan vonat kupéban utaztunk, amiben külön zárt utasterek voltak, mellette szűkebb folyosóval. Ezen a folyosón állva, a vonat kupé végétől néhány lépésnyire bámultam ki az egyik nyitott ablakon és néztem az elsuhanó fákat, amikor hirtelen rám ordítottak, hogy vigyázzak. Valaki működésbe hozta a poroltót, és hatalmas porfüst keletkezett, amit én azért nem láthattam és hallhattam, mert a nyitott ablakon kihajolva bámultam kifelé, hallgatva a szél suhogását. Vészfékkel megállították a vonatot, s később a kísérő tanár - a felelőst keresve - több diákot is meghallgatott, köztük engem is. Engem azzal vádolt, hogy én okoztam a galibát, mivel engem láttak a legközelebb az esethez. Akkor, kiskoromban, megdöbbentett a felnőttek efféle alaptalan, ok nélküli, lesújtó vádjai, amivel bűnbakot próbáltak keresni bennem, s akkor is megdöbbenve álltam és csak annyit tudtam mondani, hogy még csak nem is tudtam az esetről addig, amíg rám nem ordítanak.
Az történet végül rám nézve semmilyen következményekkel nem járt, de azért elég rossz kezdet volt ez egy nyaraláshoz.
A balatoni táborhely a szocialista minimál stílusában semmit mondó volt, és az egész nyaralás teljesen szürkén telt, azonban mégis történt valami, amit a sors kegyes keze kárpótlásul felém nyújtott…
A táborban az akkori Csehszlovákia egyik társ úttörő csapatával nyaraltunk és volt ott egy hosszú, barna, egyenes hajú, perzselően mélybarna szemű, vadítóan szép arcú lány, akit én nem vettem észre, ő viszont engem nagyon is. Abban az időben tényleg fogalmam sem volt arról, hogy a lányok miben különböznek a fiúktól, már azon anatómiai eltérésen túl, hogy a lányoknak nunijuk van, a fiúknak meg kukijuk. Érdeklődésem kimerült az ismeretlen csehszlovák pajtások analitikus megfigyelésén. Volt egy sötétbordó, műbőr borítású regiszteres mappám, amit apukámtól kaptam. Abba gyűjtöttem a magyar és csehszlovák diáklányok neveit, és postacímeiket. Abban az időben még hírből sem volt GDPR és a lányok örömmel megadták az adatokat, sőt, a szlovák lányok önmaguk írták be lakcímeiket, a nyelvük sajátos, időnként speciális karaktereivel. Ehhez a lányhoz is odamentem és valami halandzsa nyelven elmondtam neki, hogy mit is szeretnék tőle is. Ő rögtön - szó szerint - vette a lapot, és beírta a nevét a többi csehszlovák lány közé. Lučiának hívták.
Ez a mappa és a rátűzött minőségibb golyóstoll szinte mindig nálam volt. Akkor is, amikor a hintán egyedül ültem. Hintázni ugyan nem hintáztam, mivel attól hányingerem volt, csak ültem ott és bámultam magam elé. Amint a kopott, piros színű hintában ülve éppen ki tudja milyen gondolataimban merengtem, feltűnt előttem az a hosszú barna hajú lány. Adott egy rikító narancs színű öntapadós papírt, amit szív alakúra vágott ki és beleírta ezt: „Lučia lovi Nyílvessző*”
Megdöbbentem ezen és bár fogalmam sem volt arról, hogy miért is kaptam, azért beragasztottam a mappa belső oldalára.
Még akkor sem tudtam, hogy mit akart Lučia, amikor rám mosolygott: megcsillantak hófehér fogai s ajkai meggy vörössé váltak. Majd hirtelen az ölembe ült.
Iszonyúan zavarban voltam. Egyik kezemmel szorítottam a mappát, a másikkal a hinta láncát, miközben Lučia az ölemben ült. Azt azért éreztem, hogy ez valami nagyon furcsa, eddig nem tapasztalt érzés és boldog voltam attól, hogy egy ismeretlen lány ilyen kedves volt velem. Viszont kedvességét nem tudtam viszonozni, hiszen akkor még fogalmam sem volt arról, hogy mit is szeretne az a lány.
Évtizedekkel később, megtaláltam azt a mappát, benne a narancssárga szívvel és a lányok között ott volt Lučia postacíme is. Eszembe jutott mindaz, ami akkor, a ’80-as években történt. Bárcsak tudtam volna azt, amit most! Átfutott még az is a fejemen, hogy később megkeresem azt a tüzes lányt, és… Ki tudja?... Azonban végül úgy döntöttem, hogy felajánlom ezt az egészet a tűznek. Elégettem a mappát, benne a lányok címeivel, így a lehetőség, ami hosszú évekig ott lapult eldugva az asztalfiókban, végül füstté vált.
*A valódi keresztnevemet írta oda.
#SuhanoNyilvesszo
Fotó forrása: internet Blog: https://joszandeku-erotika.blog.hu/2020/12/03/amikor_en_meg_kissrac_voltam_lu_ia
A bejegyzést írta: Tündér
Hozzászólások
Ehhez a bejegyzéshez senki nem írt hozzászólást.