Angyalok hegedűse
2015. június 16.
Milyen érdekes, hogy ez a kis történet sokáig,
semmitmondóan ült az emlékezetem fiókjában és a
múló idő békében is hagyta, hogy aludjon még egy keveset.
Ma felébredt, mint Csipkerózsika ezeréves álmából
és várta, hogy megosszam véled, véletek, hogy talán néked is
eszedbe juttat egy hasonló emlékfoszlányt a történetem.
Apró leányka voltam, igen érdeklődő, s akkor még nem
sejtettem, hogy a szegénység a pince mélyébe is beleette magát.
Minden este a gyertyafényben gazdagsággá változtatott mindent.
Valóban, mert az én gyermeki fantáziám a koszos,
sötét pincét átvarázsolta hangversenyteremmé.
Volt egy öreg, félig omladozó ház, melynek pince szobájában élt egy magányos, korosodó férfi. Minden este gyertyagyújtás után megtörtént a varázslat.
Én a szemben lévő lakótömb előtt egy nagy kövön üldögéltem és felfedeztem a csendben, hogy a szegénység muzsikál.
Halk hegedűszó ringatta álmodozó lelkemet, a kicsi ablakon kiszűrődő fény egyre csalogatott. Félszegen kukucskáltam és hallgattam a játékát, mely teljesen magával ragadott, s az a hév, amivel játszott.
Dús ősz sörény keretezte arcát, göndör fürtjei úgy rugóztak a lendületes ütemre, mintha táncolt volna minden tincs.
Órákig hallgattam őt, még a nagy ülő-kövemet is odacipeltem, hogy legyen mire leülnöm, s mikor elfoglaltam a páholyom, a hegedűjét az álla alá szorította; már nem is létezett a külvilág.
Pár alkalom után észrevettem, hogy titokban az ablak felé lesett, ott vagyok-e, hogy az egyszemélyes közönsége elfoglalta-e a helyét és a dallamok szárnyán már együtt repülhettünk
.
Hosszú hónapokon keresztül ez így ment, ez volt a mi kétszemélyes hangversenyünk; s egyszer gyönyörű hegedű játékát önfeledten megtapsoltam.
Reám emelte tekintetét, és a pincelakás ablakához lépett, majd megkocogtatta vonójával a poros ablakot, majd bukóra lenyitotta, hogy jobban halljam, szabadon áramoljanak a hangok.
Belenéztem abba szomorú kék szemébe, - már nem volt fiatal - de annyi jóságot sugárzott felém, nagyon gazdag lehetett, lelki gazdag.
Így ment ez, míg egy este hiába vártam őt, és az előadását.
A gyertya sem pislákolt, a zene is megszökött, az ablak zárva maradt.
Több napon keresztül vártam az én művészemet, de hiába.
Olykor az esti ködös utcán feltűnt görnyedt alakja, kezében a hegedűtokkal, s hallani véltem szív játékát – képzelődtem -.
A házmesternek feltűnt, hogy ott téblábolok minden este, de az is meglehet, hogy tanúja volt a mi kettőnk zene iránti szeretetének.
Seprűjére támaszkodva abbahagyta a sepregetést, s a részvét hangján hozzám szólt.:
- Kislány, őt elvitték az angyalok, most majd onnan fentről muzsikál néked.
Biztos vagyok benne, hogy ma este, újra nékem húzza.
Szép emlékét őrizem.
Írta: Szűcs Helena
A bejegyzést írta: Helena
Hozzászólások
időrendi sorrend
Kedves Helena!
Valamennyiünk emlékezetében ott szunnyad egy-egy csodálatos történet és csatlakozom Évához,bizony jól tetted,hogy ezt megosztottad velünk!Nagyon szépen megírt történet.Hozzál csak máskor is,szívesen olvassuk!
Puszi
Puszi!
Valamennyiünk emlékezetében ott szunnyad egy-egy csodálatos történet és csatlakozom Évához,bizony jól tetted,hogy ezt megosztottad velünk!Nagyon szépen megírt történet.Hozzál csak máskor is,szívesen olvassuk!
Puszi
Azért köszönöm a biztatásodat.
Ölellek
Nagyon jól tetted, hogy felébresztetted ezeréves álmából ezt a kis történetet, amely a szív hangján szól hozzánk... megpendítettél egy húrt, most már én is hallom, nekem is muzsikál... és azt juttatja eszembe, ha te ezt ilyen szépen leírtad, még sok emléket őrizgethetsz magadban... ideje lenne megosztani velünk, mert én lassan már kifogyok a kedves emlékekből...
Cikként méginkább megállná a helyét...
Puszillak