Annyira mégsem bánom...
2018. június 5.
Kihagytam egy hetet, de annyira mégsem bánom, hiszen majd minden nap csak a munkáról szóltak a napok. Szomorú volt látni, hogy mennyire szomjaznak a növények, a virágok, hogy várják az esőt, hiszen hosszú idő óta nagy volt a szárazság mifelénk, az esővizem meg vészesen fogyott. Legutóbb is csak az öntözés miatt mentem ki és azon fohászkodtam, ha nem történik valami változás, nagy ívben elkerüli az esőfelhő a mi területünket, akkor oda lesz a fele királyságom és minden erőfeszítés kárba vész.
Végre valahára ma megszánt a Szentpéter és kiadósan megöntözött helyettem. Hála és áldás kísérje a szokásait, mert nagy terhet vett le a vállamról és a lábamról. Már alig várom, hogy saját szememmel győződjek meg - ugyanis ért már meglepetés - és az égi áldás ne csak kertváros köves utcáit, tereit mossa tisztára, a kiadós esőből jusson nem kevés a szabolcsi szőlőhegyre is... Csak már itt tartanék!
Többen panaszkodnak, hogy kevés a borsójuk, talán egy levesre való, ha megtermett. Én tudok annak is örülni, főleg, mert nem is vetettem többet. Majd kipótoljuk, ha már egyszer annyira szeretjük a borsóval való bibelődést és nem a piaci árusok által kibontogatottat, mégis csak a saját az igazi?! Mindenből egy kevés, hogy a zöldbabot se felejtsem ki, és a fácánok se méltatlankodjanak.
A bejegyzést írta: zsoltne.eva
Hozzászólások
Ehhez a bejegyzéshez senki nem írt hozzászólást.