újabb események régebbi események további események
08:11
Pinokkió módosította a cikkét
07:38
Pinokkió új cikket töltött fel
08:55
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
08:53
Tündér módosította a naplóbejegyzését
08:50
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
08:45
Tündér módosította a naplóbejegyzését
08:43
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
08:40
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
08:37
Tündér módosította a naplóbejegyzését
08:36
Tündér módosította a naplóbejegyzését
08:35
Tündér módosította a naplóbejegyzését
17:36
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
06:46
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
17:40
Tündér új bejegyzést írt a naplójába

"Áttörünk, áttörünk, a Széna téren át..."

2021. szeptember 5.

Vissza a naplóhoz

Egész éjszaka egy tömött buszon utaztam.
Akik kívűlről szemlélik azt a hatalmas, kerekes-ablakos monstrumot, talán nem is gondolnák, micsoda élet pezseg a belsejében egy-egy hosszabb út alkalmával.
Egy magyar családi dráma, természetesen telefonon keresztül diszkutálva, mögöttem egy fiatal pár aránylag ritkán, de rendszeres időközönként adott hangot franciául az aggodalmának.
Kilométerről kilométerre és minden percnyi késéssel, egyre biztosabbak voltak ugyanis abban, hogy a csatlakozást Straßbourg felé(írjuk így, a járat ugyanis német volt), bizony már nem fogják elérni – mit mondhatnék, áldom a nyugalmukat.

Kánonban zúgtak a fejemben a különböző nyelveken el-elkapott beszélgetések, míg végül másik, általam nem beszélt nyelvekkel vegyültek el és váltak ezer dialektusban zsongó, egységes zajjá a fejemben.
Kissé túlterhelve tettem le a könyvet, amit addig a kezemben fogtam, mi több, már inkább csak szorongattam, és ezt felismerve hirtelen elszégyelltem magam.
Egy Csehov kötettel így bánni, árulással határos!
Úgy csúsztattam vissza a könyvet a táskámba, mintha egy utastársamtól loptam volna, körbenézve, észrevétlen, nesztelen.
Szép manőver volt, ez biztos. Ennél talán csak a halál, valamint az biztosabb, hogy ez az egész rajtam kívül senkit nem érdekelt a buszon.
Mint aki jól végezte a dolgát, felhúztam egészen nyakig a takarómat, és arcomat a hideg ablak üvegének nyomva, az álmosságtól bódultan bámultam kifelé, amikor újabb dialógusra ütöttem fel a fejemet.
Legyünk őszinték, inkább egy monológ volt az, ugyanis egy atyai dorgálás tanúja lettem akkor.
Egy német kisfiúra szólt rá édesapja, hogy nem szabad csúnyán beszélni, természetesen nem holmi absztrakt indoklással megspékelve, minthogy Isten haragudni fog vagy hogy – észre nem véve, hogy a következő inkább jutalom, mint büntetés lenne – két napig nem lesz televíziózás.
Nem, hiszen a gyermek legalább ötéves volt már. Ebben a korban már egy teljes pszichológiai levezetésre van itt szükség, ha a káromkodás közösségre gyakorolt hatásáról beszélünk.
így történt, hogy olyan húsz másodperc múlva már Watzlawick kommunikációs elméletét véltem kihallani az intelemből.

No de vagy lawick, watz nem, elkezdtem azon gondolkozni, hogy úgy látszik, ez minden ország minden kúltúrájában a gyermekkor elemi része.
Ne káromkodj.
Mondta ezt anyám, apám, mondták az idősebb testvéreim.
Különböző szankciók léteztek a káromkodás megfékezésére, hol jutalombázisú, hol szidalmon alapuló módszerek kerültek sorban kipróbálásra, míg aztán kiderült, hogy ebben a generációban is a felnövés kivárása lesz a leghatásosabb módszer.

Utam a Széll Kálmán téren ért véget.
A metróállomásról kiérve, végre napvilágot láthattam és gondolatban már mindig pár méterrel előrébb járva készültem átkelni a Széna téren, hogy végre kedves bátyám karjaiba rohanhassak.
A cipőm versenyt kopogott bőröndöm kerekeinek zajával, közben pedig egyre jobban zavarni kezdett, ahogyan a hosszú, nyitott kabátom bele-beleakadt a bőrönd sarkába.
Ezt megelégelve megálltam egy pillanatra, levettem a kabátom, és már indultam volna tovább, amikor egy végtelenül udvarias fiatalember a hátam mögött, megszólított:

- "Jó az a segg!"

Egy kis szünet után - ami főleg arra szolgált, hogy meggyőződjem róla, valóban nekem szólt-e a kedveskedés - megfordultam és az akkori állapotomhoz képest legszebb mosolyomat előszedve válaszoltam:

- "Ugye?? Hát még ha a p*csömet látnád!"

Ezután további kérdések nélkül, célirányosan megfordultam és folytattam utamat.
Hálás voltam, hogy végül senki nem tudta, - mint apodiktikus törvényt - belémnevelni, hogy a vulgaritás rossz, de főleg boldog, mert éreztem, hogy hazaértem.

- Juhász Karolina -

A bejegyzést írta: Tündér

Hozzászólások

Ehhez a bejegyzéshez senki nem írt hozzászólást.

Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: