Az a bizonyos mondat
2013. december 7.
Miért írunk prózát? Számtalan okból. Mert közlendőnk van. Szeretnénk valamit elmondani. Megmutatni a gondolatainkat, bemutatni egy helyzetet és esetleg annak tanulságait. Mesélni akarunk az olvasónak érzésekről, emberekről, történésekről. Saját tapasztalatokról, mások tapasztalásairól. Sorolhatnám a végtelenségig, de inkább ide idézem, amit nemrég egy cikk alá írtam hozzászólásként:
"Minden prózai alkotás egyetlen mondat miatt jön létre. De annak a mondatnak benne kell lennie!"
Ma délután ugyanott, ezt olvastam, szintén hozzászólásban:
"Szerintem nem csupán azért az egy mondatért írunk - [...] -, hanem a közönségünkért."
Nos, fogadjuk el alapigazságként, hogy az irodalom legfőbb kelléke – az olvasó! Valamennyien az olvasónak írunk, olvasó nélkül minden veszkődésünk hiábavaló.
De kanyarodjunk csak vissza ahhoz a bizonyos 'egy mondat'-hoz! Mi a fene ez az egy mondat? Nem egyéb, mint a mondanivaló! Ami nélkül semmiféle alkotásnak nincs se értelme, se létjogosultsága. Így aztán hiába fogalmazódik meg az íróban, hogy mit is szeretne közölni az olvasóval, ha képtelen azt ’beleírni’ az alkotásába. Az olvasó pedig úgy jár, mint én: keresi, keresi azt az egy mondatot, aztán ha nem találja, továbblapoz.
Úgy gondolom, nem a 'közönségünkért' írunk, hanem az olvasóknak. Mert közlendőnk, mondanivalónk van. De mielőtt odaülünk a billentyűk elé, gondoljuk végig alaposan, mi is a mondandónk.
A bejegyzést írta: Molnár Péter
Hozzászólások
időrendi sorrend
Ez egy személyes, sértődött ember megnyilvánulása volt, aki, amit érez leírta, elindította ezzel a saját, szubjektív, mással össze nem mosható érzését...
Nem szabad ilyen módon belefojtani a szót senkibe...
"Ha pedig az olvasó, alkotótárs, negatív véleményét, kritikáját nem tudjuk elfogadni, elviselni, inkább keressünk magunknak más hobbit, keressünk valami mást, amivel kielégíthetjük a bennünk motozó alkotási vágyat."
Ez a vélemény olaj volt a tűzre, ezt mindketten tudjuk. Felesleges. Szubjektív. Ő legalább olyan sértődött volt, mint az alkotó. Ezt fejezte ki ezzel a mondatával. :-)
Erről beszélek. :-)
Puszim,
Éva
Kedves Bokor úr!
A kritika és az észosztás/kioktatás között nagyon nagy a különbség. És lehet, hogy soha nem leszek jó író, csak jól írogató, de nem ebből élek!
Azt pedig igenis kikérem magamnak, hogy a hozzám hasonló amatőr azt tanácsolja, keressek magamnak más hobbit!
Ez nem kritika, akárhonnan nézzük!
És, mint írtam, kikérem magamnak, hogy bárki - akár zsűritagként - felhatalmazva érezze magát arra, hogy belém törölje a sáros cipőjét. Szóljon, ha nincs pénze az illetőnek lábtörlőre, küldök neki egyet.
Abban bizonyára Ön is egyetért velem, hogy az mondjon kritikát, aki sokkal nagyobb ismerettel rendelkezik a kritizáltnál és elég intelligenciával rendelkezik ahhoz, hogy amit mond, az ne legyen sértő.
Egyébként a fölényeskedés, a rosszindulat és a kioktatás mindig dühít, az élet minden területén.
Még egy megjegyzés: nem az olvasóért írok. Magamért. Ha tetszik valakinek, az csak hab a tortán. Ha nem tetszik, akkor meg ne olvassák, senkitől sem várom el, hogy gyötrődjön az elolvasásával.
Tisztelettel: Yolla
A kioktatás Nékem is többnyire visszatetsző (bár Én tudatosan élek ezzel a pedagógiai módszerrel), igazat adok Önnek. Ezt kellő távolságtartással kell kezelni! A jó szándékú kritika azonban nem egyező a kioktatással, ennek nem különválasztása az előbbitől, minősít.
Mindenki az olvasónak ír, ha akarják Tisztelt Hölgyeim, ha nem.
Bokor
Nagyon egyetértek veled, abban különösen, hogy én sem az olvasóért írok, hanem a magam örömére,, mert jólesik kiírni magamból valamit, mert megnyugtat és örülök, hogy képes vagyok erre. Aztán, -hogy jól, vagy rosszul írom-e, kapok-e pontot, hozzászólnak-e, a legkevésbé sem érdekel és nem idegeskedem miatta.,Ha elolvassák és tetszik-ahogyan írod-az hab a tortán és szívesen válaszolgatok a megjegyzésekre.
Még azt is elviselem, ha valaki kritizál, de bizonyos határokon belül.Mert mindenhez megvan a megfelelő hangnem és egy kulturembernek ezt tudnia, éreznie kell.
Ezért, kedves Yolla, ha valaki a határokat átlépi, azzal még egy szó erejéig sem érdemes törődni.
Puszillak szeretettel: Ilona
Kedves Barátaim!
Átolvastam a hozzászólásokat, engedjétek meg, hogy néhány szóban én is leírjam a magam véleményét.Nem vagyunk egyformák, természetesen a meglátásunk bizonyos dolgokról sem egyforma. Hál' Istennek, mert akkor nem lenne módunk gondolatcserére.
Én úgy vélem, nem kell, hogy mindennek mondanivalója legyen. Arra gondolok, vannak művek, amik a lélekre, a belső békére, a szemünk gyönyörködtetésére születtek, -különösebb mondanivaló nélkül. Amiket úgy látok, ahogy az érzékeim felfogják és nem úgy, hogy belém magyrázzák, hogy ezt-mg ezt kell látnom. Tehát ha kimegyek és egy jót kirándulok az őszi szines erdőben és a gyönyörűségtől meg sem tudok szólalni, viszont az érzéseimet leírom, csak ezért nem kritizálhatnak.,bizonyára az olvasó sem fogja megkérdezni, mit is akartam leírni. Vagy látok egy szép képet és a benyomásaimat, a z énrám hatott hatást leírom, akkor sincs benne mondanivaló, legfeljebb felkeltem az olvasó érdeklődését és szintén megnézi azt a képet, hogy vajon ő is ugyanúgy látja azt a képet, mint én? És sorolhatnám még tovább.
Az az író viszont, aki az észre akar hatni és mondani akar valamit, úgy vélem,-felhatalmazza az olvasót arra, hogy a saját szemszögéből lássa a "mondanivalót" , sőt, vitatkozzon is vele. Ez igy természetes...:)
Ilona
Igazad van, az olvasó azt értsen az olvasottakból, ami hat rá. Szíve joga. Az is, hogy vitatkozzon róla. De arra nincs felhatalmazása, hogy sárba döngölje az írót, mert azt a szerencsétlent is megilleti, hogy úgy ábrázoljon valamit, ahogyan ő látja.
Üdv: Yolla
Tisztelt Barátaim!
Ejnye-ejnye, mi a fenéért írunk, ha nem az olvasóért?! Ne bosszantsanak már! Persze megértem Yollát is, aki nem tudja elviselni a közönsége kritikáját - egyéb okok miatt, amiről lehet nincs is tudomásunk -, az még lehet (jó) író, ne törjünk pálcát a feje felett, csak mert nem egy kritikatűrő alkat! Vagyunk ezzel páran így - valljuk be magunknak őszintén -, ha nem is pont az írásainkkal kapcsolatban!
Bokor
A kritika és az észosztás/kioktatás között nagyon nagy a különbség. És lehet, hogy soha nem leszek jó író, csak jól írogató, de nem ebből élek!
Azt pedig igenis kikérem magamnak, hogy a hozzám hasonló amatőr azt tanácsolja, keressek magamnak más hobbit!
Ez nem kritika, akárhonnan nézzük!
És, mint írtam, kikérem magamnak, hogy bárki - akár zsűritagként - felhatalmazva érezze magát arra, hogy belém törölje a sáros cipőjét. Szóljon, ha nincs pénze az illetőnek lábtörlőre, küldök neki egyet.
Abban bizonyára Ön is egyetért velem, hogy az mondjon kritikát, aki sokkal nagyobb ismerettel rendelkezik a kritizáltnál és elég intelligenciával rendelkezik ahhoz, hogy amit mond, az ne legyen sértő.
Egyébként a fölényeskedés, a rosszindulat és a kioktatás mindig dühít, az élet minden területén.
Még egy megjegyzés: nem az olvasóért írok. Magamért. Ha tetszik valakinek, az csak hab a tortán. Ha nem tetszik, akkor meg ne olvassák, senkitől sem várom el, hogy gyötrődjön az elolvasásával.
Tisztelettel: Yolla
Átolvastam a hozzászólásokat, engedjétek meg, hogy néhány szóban én is leírjam a magam véleményét.Nem vagyunk egyformák, természetesen a meglátásunk bizonyos dolgokról sem egyforma. Hál' Istennek, mert akkor nem lenne módunk gondolatcserére.
Én úgy vélem, nem kell, hogy mindennek mondanivalója legyen. Arra gondolok, vannak művek, amik a lélekre, a belső békére, a szemünk gyönyörködtetésére születtek, -különösebb mondanivaló nélkül. Amiket úgy látok, ahogy az érzékeim felfogják és nem úgy, hogy belém magyrázzák, hogy ezt-mg ezt kell látnom. Tehát ha kimegyek és egy jót kirándulok az őszi szines erdőben és a gyönyörűségtől meg sem tudok szólalni, viszont az érzéseimet leírom, csak ezért nem kritizálhatnak.,bizonyára az olvasó sem fogja megkérdezni, mit is akartam leírni. Vagy látok egy szép képet és a benyomásaimat, a z énrám hatott hatást leírom, akkor sincs benne mondanivaló, legfeljebb felkeltem az olvasó érdeklődését és szintén megnézi azt a képet, hogy vajon ő is ugyanúgy látja azt a képet, mint én? És sorolhatnám még tovább.
Az az író viszont, aki az észre akar hatni és mondani akar valamit, úgy vélem,-felhatalmazza az olvasót arra, hogy a saját szemszögéből lássa a "mondanivalót" , sőt, vitatkozzon is vele. Ez igy természetes...:)
Ilona
Ejnye-ejnye, mi a fenéért írunk, ha nem az olvasóért?! Ne bosszantsanak már! Persze megértem Yollát is, aki nem tudja elviselni a közönsége kritikáját - egyéb okok miatt, amiről lehet nincs is tudomásunk -, az még lehet (jó) író, ne törjünk pálcát a feje felett, csak mert nem egy kritikatűrő alkat! Vagyunk ezzel páran így - valljuk be magunknak őszintén -, ha nem is pont az írásainkkal kapcsolatban!
Bokor
Egyetértek veled!
Amikor írok, előttem úgy peregnek az események, mintha filmet néznék, s a szereplők teszik a dolgukat, nekem csak le kell írnom.
Sose áhitsatok mást,
Nincs főbb bölcsesség." /Keats/
Hozzászólhatok?
Szerintem az irónak nem kell,hogy legyen mondanivalója...Az iró nem akarjon oktatni,vagy pláne tetszeni...Az iró egyet csináljon: ábrázolja a valóságot...elfogulatlanul,de azért könyörületesen...akár az Isten.
Amikor írok, előttem úgy peregnek az események, mintha filmet néznék, s a szereplők teszik a dolgukat, nekem csak le kell írnom.
Szerintem az irónak nem kell,hogy legyen mondanivalója...Az iró nem akarjon oktatni,vagy pláne tetszeni...Az iró egyet csináljon: ábrázolja a valóságot...elfogulatlanul,de azért könyörületesen...akár az Isten.
Kedves Yolla!
Hogy egy írás mondanivalóját egyetlen mondatba KELL sűríteni, nem állítja senki. Szó szerint véve ez értelmetlen is, hiszen ha sikerül is egy prózai alkotás mondanivalóját egyetlen mondatba tömöríteni, mit kezdjünk azzal az állítással, hogy ennek a mondatnak benne kell lennie a műben? Tágabban értelmezve mégis igaz az állítás, mert: "hiába fogalmazódik meg az íróban, hogy mit is szeretne közölni az olvasóval, ha képtelen azt ’beleírni’ az alkotásába."
Aki írni kezd, abban előbb-utóbb megmoccan valami. Szeretné megmutatni alkotásait másoknak, vagyis szeretné megmutatni írásain keresztül saját magát. De abban a pillanatban, ahogy akár csak egyetlen írását feltölti a világhálón bármelyik, erre célra létrejött portálra, ez a "saját szórakoztatásomra írogatok" már nem igaz! Attól a perctől kezdve a szerzőnek tudomásul kell vennie, hogy csatlakozott azokhoz az író emberekhez, akik az olvasónak írnak. Tudomásul kell vennie még valamit. Azt, hogy nagy valószínűséggel az olvasónak véleménye lesz az ő írásáról, és adott esetben ezt a véleményét el is mondja, le is írja. Arra pedig nincs garancia, hogy ez a vélemény pozitív lesz.
Ez természetesen nem jelenti azt, hogy az olvasónak minden esetben igaza van. Ennek ellenére a véleménye, kritikája fontos. Abból tudjuk meg ugyanis, hogy mi tetszik neki és mi nem. Mindez még inkább igaz akkor, ha az olvasó egyben hozzánk hasonlóan, műkedvelő író is. Ha ezt minden alkotó tudomásul venné, talán kevesebb sértődött ember bolyongana az internetes irodalmi portálokon.
Ha pedig az olvasó, alkotótárs, negatív véleményét, kritikáját nem tudjuk elfogadni, elviselni, inkább keressünk magunknak más hobbit, keressünk valami mást, amivel kielégíthetjük a bennünk motozó alkotási vágyat.
Köszönöm a tanácsot, de ugye, nincs sértődés, ha nem fogadom meg és nem megyek el széklábat faragni?
Nem sértődött vagyok, hanem mérges, ha tudod, mi a kettő között a különbség.
S én nem osztom az észt, mert nekem nem ez a dolgom.
Csak ülök a laptop előtt és firkálgatok.
Ha tetszik az olvasónak, ha nem, hiszen az egyiknek tetszik, a másiknak meg nem. Akkor melyiknek van igaza?
Már annyi kritikát kaptam, hogy miért csak a középosztályról írok, utána meg miért szerepel cigány a novellámban, meg nagyon liberális vagyok, meg a jó isten tudja, még miket. Ha mindegyiket a szívemre venném, akkor abbahagynám. De nem teszem, csak unom már a kioktatást.
És nem leszek senki lábtörlője!
Hogy egy írás mondanivalóját egyetlen mondatba KELL sűríteni, nem állítja senki. Szó szerint véve ez értelmetlen is, hiszen ha sikerül is egy prózai alkotás mondanivalóját egyetlen mondatba tömöríteni, mit kezdjünk azzal az állítással, hogy ennek a mondatnak benne kell lennie a műben? Tágabban értelmezve mégis igaz az állítás, mert: "hiába fogalmazódik meg az íróban, hogy mit is szeretne közölni az olvasóval, ha képtelen azt ’beleírni’ az alkotásába."
Aki írni kezd, abban előbb-utóbb megmoccan valami. Szeretné megmutatni alkotásait másoknak, vagyis szeretné megmutatni írásain keresztül saját magát. De abban a pillanatban, ahogy akár csak egyetlen írását feltölti a világhálón bármelyik, erre célra létrejött portálra, ez a "saját szórakoztatásomra írogatok" már nem igaz! Attól a perctől kezdve a szerzőnek tudomásul kell vennie, hogy csatlakozott azokhoz az író emberekhez, akik az olvasónak írnak. Tudomásul kell vennie még valamit. Azt, hogy nagy valószínűséggel az olvasónak véleménye lesz az ő írásáról, és adott esetben ezt a véleményét el is mondja, le is írja. Arra pedig nincs garancia, hogy ez a vélemény pozitív lesz.
Ez természetesen nem jelenti azt, hogy az olvasónak minden esetben igaza van. Ennek ellenére a véleménye, kritikája fontos. Abból tudjuk meg ugyanis, hogy mi tetszik neki és mi nem. Mindez még inkább igaz akkor, ha az olvasó egyben hozzánk hasonlóan, műkedvelő író is. Ha ezt minden alkotó tudomásul venné, talán kevesebb sértődött ember bolyongana az internetes irodalmi portálokon.
Ha pedig az olvasó, alkotótárs, negatív véleményét, kritikáját nem tudjuk elfogadni, elviselni, inkább keressünk magunknak más hobbit, keressünk valami mást, amivel kielégíthetjük a bennünk motozó alkotási vágyat.
Ha már ennyire a begyedben vagyok, akkor el kell mondanom, hogy megette a fene, ha egy írás mondanivalóját egy mondatba kell és lehet sűríteni, hiszen akkor mi a csudának írunk többet?
Pistike nem szereti a tökfőzeléket.
Íme, egy mondanivaló.
Elég? Ugye, nem.
Az érdekes az, miért nem szereti Pistike a tökfőzeléket? Ennek számos oka lehet, kezdve attól, hogy még soha meg sem kóstolta, egészen addig, hogy heteken keresztül mást sem evett.
Nem, nem az olvasónak írok, kedves Péter, hanem elsősorban saját kedvtelésem okán, és ha az tetszik másnak, az csupán hab a tortán.
Az utóbbi időben mindenki engem akar tanítani írni, nem is értem, honnan veszitek a bátorságot, hogy hozzám hasonló botcsinálta amatőr íróként kioktassatok a magas irodalom szféráját illetően.
Miután korom okán már nem nagyon változom, és nem is nagyon akarok megváltozni, kérlek, ha annyira rosszakat írok, ne olvassátok. Senkitől sem várom el, hogy kínozza magát!
Egyébként mi is a mondandónk?
Rettentő érdekes kérdés. Te sem, és én sem tudhatom, hogy az írásainkból az olvasó mit szűr le. Koránt sem vagyok benne biztos, hogy éppen az érdekli belőle, amit mi tartunk fontosnak, hiszen mindenki máshová teszi a hangsúlyt, saját személyiségétől függően.
Véleményem szerint a közönség, azaz az olvasók igényeit kielégíteni ily módon nem lehetséges, hiszen nem ismerheted személy szerint valamennyi olvasódat, ha ismernéd, akkor akár megrendelésre is írhatnál. személyre szabottan.
No, én erre nem lennék képes!
Szóval, én már csak öreg fejjel saját szórakoztatásomra írogatok, s írásaimban, mintegy tükörben, ki-ki felfedezhet számára érdekes momentumokat, vagy ha nem talál, attól még nem lesz drágább a kenyér.
Elárulom neked, hogy nem görcsölök sokat az írásaimon, jön egy ötlet, kitalálom a szereplőket és elkezdem írni. Utána már a szereplőim vezetik a kezem, és néha magam is meglepődök egyik másik végkifejleten.
Megengedhetem magamnak, mert nem megrendelésre írok és nem is ebből élek.
Sok sikert kívánok neked az egy mondatokhoz!
Barátsággal üdvözöllek: Yolla