újabb események régebbi események további események
21:08
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
11:33
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
11:26
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
11:16
Tündér új bejegyzést írt a naplójába

Az ajándék...

2015. november 16.

Vissza a naplóhoz

Az iskolában szokás, hogy Mikulás közeledtével az osztály tagjai egy kalapba dobják a neveiket és kihúznak belőle egyet, a véletlenre bízva, majd annak készítenek valami ajándékot, akit nekik szánt a véletlen. (még, ha nincs is)
Néha beszállnak a tanárok is, buzdítva a gyerekeket ezzel is, hogy megérezzék, nincs azzal semmi baj, ha valaki olyat húzol, akit nem szeretnél, akkor is fogadd el. Vagy csak egyszerűen tanítja, hogyan is kell valakinek örömet okozni, mert nem mindenki éli át ezt otthon. Nem kell sok pénzből lennie, ha lehet, minél több kézzel készített dolog legyen a kis csomagban.
A versírás is fontos része, hiszen ki nem szeret magáról pár viccesen ellesett jellemzőt hallani, amiből kitalálhatja, övé a Mikulás ajándék.
Milyen fontos is a várakozás öröme, a titoktartás, amit szintén ritka kincs. Minden mindjárt kell, ha lehet elsőként, ha lehet a legnagyobb, vagy leghangosabb. Várni valamire? Mi is ez? A szülők egy része elfelejti megtanítani a gyerekét erre. No, ez egy jó alkalom, fussunk hát neki idén is.
Jó látni, hogy ebben az évben már mindenki benne van a dologban, hiszen ez nem lehet kötelező, de az igény úgy látszik megjött rá mindenkinek.
Izgatottan dobálták a neveket a kalapba, majd nagy titkon meglesve a kihúzott nevet, vagy nagy nevetés, vagy felszisszenés kísérte a bontást. Persze akadt, aki újat akart húzni, de ez nem az a pálya.
Nagyon vicces, hogy ha nagy ellenségek, vagy épp a legjobb barátok találnak egymásra, olyan is van, hogy alig ismeri a társát, hiába vannak már évek óta egy osztályban.
Nekem idén nehéz dolog jutott. Nehéz, de egyben szép feladat, mert olyan valakit húztam, aki elveszítette a legfontosabb egyik embert a világon, az anyukáját. Napok óta töröm a fejem, mibe is kezdjek, mivel lehetne mosolyt csalni az arcára egy kicsit. Hisz olyan kicsi még ehhez, hogy tudja átvészelni a minden napokat? Mintha az élet nagy sakkjátszmáján kiütötték volna az egyik legfontosabb bábut, a királynőt, és úgy kellene egyre nehezebb ellenfelekkel megküzdeni. Tudom, hogy nem vehetem át a terhet, de kicsit megkönnyíteni azért talán lehet. Nem telik el úgy nap, hogy ne beszélgetnék vele egy kicsit, együtt örülünk, ha jó jegyet kap, és néha leszidom, ha nem figyel a ruhájára, vagy elalszik, mert reggel egyedül kell kelnie. Hol van itt az esély egyenlőség? Legszívesebben ezt tenném a kis csomagba, szépen becsomagolva, csipkés szalaggal átkötve. Valahogy egyre erre megy ez a világ. Sokan elveszítenek fontos embereket, társakat, barátokat, legyen az magyar, francia, vagy akármilyen nemzetiségű, sokszor majdnem értelmetlenül.
„Valahol messze, messze a látható események előtt kezdődik a háború; természetesen az emberek lelkében kezdődik, s mire hadszíntér lesz belőle, halottakkal és ágyúkkal, füstölgő házromokkal, addig az emberek lélekben már belenyugodtak.”
Márai Sándor
Vigyázzunk egymásra !

A bejegyzést írta: vikibal

Hozzászólások

időrendi sorrend

Így van! :-)
Kedves Viki!

Az utolsó mondatod a lényeg,mert terror és háború nélkül is sokan veszítenek el számukra fontos embereket.Vigyázzunk egymásra,amíg még tehetjük!
Puszi
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: