Az ígéret szép szó
2015. szeptember 3.
Gyakran rájövök arra, hogy még mindig gyerek vagyok. Sok értelemben van ez így, de leginkább a naivitásomban. Van, amikor rám pirítanak ezért, és sokáig szégyelltem és próbáltam leplezni. De most egyenesen büszke vagyok rá. Igen, naív vagyok, ha valaki mond valamit nekem, azt elhiszem, legalábbis nem feltételezem senkiről elsőre, hogy hazudna. Azzal számolok, hogy megígért valamit, ami úgy is van, úgy is lesz, hisz azt mondta nekem. Mert én sem vezettem félre.
Miért kell újabban a felnőttek világában automatikusan hazudni? Jön hozzánk egy mesterember, és bevállalja a munkát még a héten. Én repesek az örömtől, mert tök rendes, hogy időben jön. Erre mások mondják, ja, nyugtával dicsérd a napot! No és tényleg, a legtöbbször, az érkezésük előtt pár nappal, órával szólnak, hogy jajj, csak jövő héten tudok menni, mert…De ez engem nem vigasztal, nem érdekel, hiszen mi ez más, mint hazugság? Persze innen már nem vagyok vele naív, tudom, hogy nem lehet adni a szavára.
Milyen kevés az az ember, aki nem álltatja a vevőjét, megrendelőjét, hanem őszintén bevállalja, hogy nem tud elkészülni, csak később, de azt az időpontot legalább tartja! Manapság mintha mindenki számolna is ezzel. Úgyis csúszni fog a dolog. És tényleg. Nem hihetsz a vevőnek, nem az eladónak, nem a fiúnak, nem a lánynak, nem az anyának, apának…sorolhatnám, de nincs ez így jól!
Ma jött az osztályba reggel az egyik fiú, kisírt szemekkel, anyukával a háta mögött, aki nagy lendülettel tolta be az ajtón. Soha nem kellett még beküldeni sem őt a terembe, mert nagyon jól tudja, mi a dolga. Segítőkész, nagyon kedves gyerek. Zokogva mondta, ő nem jön be. Értetlenül álltam a dolog előtt, mire anyuka elmesélte, hogy úgy volt, ma mennek orvosi vizsgálatra, hozott is kikérő papírt tegnap nekem, de reggel úgy döntöttek, mégsem ma, hanem egy hét múlva mennek. Persze, megértem, valami közbejött, de ebben a gyerekben összetört valami. Valami nagyon fontos. Ő nem mondott nekem igazat, pedig nekem nem akar hazudni! Mégsem mentek, és félre vezetett engem ártatlanul. Neki nem mondtak igazat, mert nem vitték el, a szülők neki hazudnak? Gondolhatja. No és elmesélte a társainak is tegnap, hogy ő ma nem lesz és most mégis van. Most, hogy is van ez? Vannak gyerekek, akiknek nagyon fontos még az igazság. Egy egész órát sírdogált, reszketett, mire megnyugodott, persze beszélgettünk vele erről. Valamit megtanult ma az igazmondásról…. remélem, otthon kibeszélik újra a dolgot. Délután azt súgtam a fülébe, puszilja meg anyát, ha hazaért, mert neki is nagyon rossz lehetett ez a reggel. No, holnap meglátjuk, mi lesz!
Talán a legrosszabb dolog a világon, csalódni abban, akit szeretsz!
A bejegyzést írta: vikibal
Hozzászólások
időrendi sorrend
A csalódást, aki idejekorán megtapasztalta, főleg attól, akiben a leginkább bízott, nehéz kiheverni, lehetetlen. Egész életére megtanulja, nem lehet megbízni mindig, mindenkiben... Sajnos megtapasztaltam párszor, hogy erre a következtetésre jutottam...
Nem véletlen, hogy ez a kisgyerek sem felejti el ezt egyhamar... :-(