Bent vagyok a kórházban

2021. december 12.

Vissza a naplóhoz

2015. január 9.-i jegyzet:

tegnap reggel óta. Valami megint átkattant az agyamban, fel vagyok pörögve, ok nélkül.

Gőzöm sem volt arról, hogy a vesém a ludas, mert nem fájt annyira, mint a legutóbbi bentlétkor. Néha nyomkodott-tompán fájt, de gondoltam majd jobb lesz. Még mindig nem tudok bánni a kórsággal, nem tudom komolyan venni. Nemsok minden történt még, csak megkaptam itt is, hogy pocsék a vérképem és vér kell, amint lehet (elvileg ma kapok 2 egységet és holnap is ugyanannyit), meg a vesefunkcióm sem jó, úgyhogy arra infúzió kell. Azt már kapom (tegnap is kaptam), a vérre várok. Panaszoltam a folyamatos magas vérnyomást, meg a hányingert és mondták, hogy a vesém miatt van. Volt egy hosszabb időszak (kb. 2 hónap), amikor alig tudatta, hogy létezik, meg mindenem jobban volt és ilyenkor naivan azt hiszem, hogy hurrá, meggyógyultam. Na ja, fő a pozitivitás, de nálam már kóros méreteket ölt és annyira elszállok a jólléttől, hogy elfelejtem, hogy csak átmeneti és koppanás van, amikor megint nem az én kezemben van az irányítás. Kezdtem a fáradékonysággal, aztán jobban lettem és azt hittem, hogy ennyi lesz, de utána jött az étvágytalanság, majd javult az étvágyam. Pár napig szó szerint zabáltam, mert mindent összeettem, aztán hirtelen nem ment (azóta is alig eszem, meg is látszik rajtam), majd egyik nap még aktív voltam, másnap már úgy keltem, hogy mindenem fájt, mint akit álmában összevertek. Hőemelkedésem volt kb. egy hétig, egyszer volt láz is, majd aztán még kb. 2-3 nap hőemelkedés és ez is nemrég elmúlt, ami azért is jó, mert különben nem adnak vért. A medve-üzemmód még mindig tart, többet alszom, mint amennyit ébren vagyok, bár éjjel többször felébredek, de csak pillanatokra. Egy-két napig viselhetőbb volt a tombolás, de aztán célbavette a vesémet, ekkortájt kezdett a vérnyomásom fel-felszökni, az meg hajtja a szívemet. A pokol vinné el az egészet jó messzire! Egyszer a tv-ben volt szó erről és mondták, hogy úgy is nevezik: "az ezerarcú kór". Szerintem találóbb a baromarcú elnevezés. Alattomos, kiszámíthatatlan, kiismerhetetlen, megérthetetlen. Örülök hogy megvan mitől vagyok rosszul és majd segítenek. Tegnap nemsokat voltam ébren; bejöttem, aztán kómázás, majd felkeltettek és infúziót kaptam, aztán azzal is kómáztam, utána mikor lement az adag, kivették a karomból a cuccot és örültem, hogy jobban aludhatok, szóval kidőltem teljesen és a délutáni vizitkor keltettek. Utána ettem egy keveset, aztán újra alvás, majd esti vizitkor megint keltettek, utána vacsora (ami korábban volt, de átaludtam, úgyhogy itt várt a szekrényen), zuhanyzás és alvás. Versenybeszállhatok egy medvével. Remélem, hogy március táján felkelek már. :-D A lábam megint lilult tegnap, de én nem vettem észre, csak hogy fázik és láttam, hogy fehér a lábfejem, apám meg az ágy végénél ülve a talpamra pillantott és mondta, hogy lilás. Az orvos kapóra jött, megfogta a lábamat, meghallgatta benne a keringést, hümmögött, aztán mondta, hogy értágítót adnak. Estére elég rosszul voltam. Hajnalban jöttek lázat mérni, akkor már kértem fájdalomcsillapítót. Jól felpörögtem tegnap. Tényleg fordítva vagyok bekötve... Ki az a marha, aki a kórházba beérve kezd el parádézni? Persze én sem annak örülök ám, hogy itt lehetek, ok nélkül túlzottan jó a kedvem. Legalább a szobatársak nem egy lógó orrú fazont látnak. Visszahúzódó vagyok, de ilyenkor meglepően közvetlen és beszédes. Ha ilyen maradok, páros lábbal rúgnak ki a szobából pár nap múlva. Legalább végre repülhetek majd. ;-)

A bejegyzést írta: Arnold91