Blog részlet 2010 - 05 - 26
2012. január 24.
Először is azzal kezdeném, hogy nem rég.. alig 2 órája megbántottam valaki nagyon fontosat. Tudom, elszúrtam és fájt, nem így kellett volna mondanom, de így tört felszínre. Nem haragszom rád semmiért és nem is akartam bunkó lenni.. sajnálom. Szeretlek, tudod jól.
Másodszor pedig.. kérdések. Rengeteg kérdésem van most és elgondolkodtatnak..
Mennyiszer követjük el újra ugyanazokat a hibákat, mire tanulunk belőlük?
Vajon így működik a szakító karma: első után depresszió, a második után csendes gyász, a harmadik után pedig kifordulás önmagunkból?
Hogy lehet, hogy a párválasztás egyetlen sémát követ és mégsem mindig ugyanúgy?
Minden ember számára van egy képzeletbeli, sosem szándékosan megalkotott vagy leírt lista, ami azokat a tulajdonságokat tartalmazza amelyeket fontosnak tart a párjában..
Hogy lehet, hogy mindig csak a lista egy részét találjuk meg egyszerre egy emberben?
Miért nem lehet összeturmixolni őket és magunk elé állítani a tökéletes élőlényt, akiben minden megvan amire vágyunk?
Miért olyan nehéz sokak számára átlépni azon, ami történt és miért olyan egyszerű másoknak?
Miért gyötör a bűntudat, ha bár már vége egy kapcsolatnak, jön egy másik, vagy csak jól érzed magad mással?
Ettől úgy érezzük, hogy önmagunkat csaljuk meg és azt, amiben hittünk? A szerelmet csaljuk meg vele és az őszinte szavakat, amiket egykor egymásnak mondtunk: sosem hagylak el?
Hogy lehet az, hogy nem vagyunk képesek elengedni azokat az embereket, akik nyílvánvalóan nem illenek hozzánk, vagy nem érdemelnek meg minket?
Miért ragaszkodunk ahhoz, hogy velünk maradjanak még akkor is, ha tudjuk. hogy nekik is így lesz a legjobb és szeretve őket boldogságot kívánunk nekik, egyúttal mégis csalódást?
Önzőség lenne szívből szeretni valakit, és titokban azt kívánni, hogy ne legyenek boldogok mással? Önző dolog az, hogy bocsánatot kérünk, ha hibáztunk, miközben tudjuk, hogy megbántottuk őt és emiatt hagyott el minket? Önzőség azt remélni, hogy visszatérnek hozzánk? Önzőség többször kérni új esélyt, hogy helyrehozzuk a hibáinkat, mert egy nagyobb 'csapás' kellett ahhoz, hogy rájöjjünk, melyek azok?
Végül egy nagyon aktuális kérdés..
Hogy lehet, hogy amikor a legkevésbé számítasz rá, előtűnik a múltadból egy alak és bár ő a legutolsó akivel bármit is elképzelnél, akár csak baráti lelkizés szintjén is, mégis csodálatosan érzed magad miután vele beszéltél?
Igaz lenne, hogy szakítás után erre van szükségünk a továbblépéshez? Valakire, aki érezteti velünk hogy kellünk és értékesek vagyunk, rögtön azután, hogy valaki lehúzta az önbizalmunkat azzal, hogy szakít valamiért, amiről talán nem is tehetünk és tudnánk változtatni rajta és mégsem hagyja?
Ez lenne a karma? Sokat adsz és mindent elveszítesz, aztán váratlan ajándékként visszakapsz valamit? Mint egy visszafizetés? Az 50. vásárlónak 50%-ot visszafizetünk?
Miért befolyásolja ennyire a múltunk a jövőnket? Tán nem tudjuk, hogy azzal, hogy a múltban élünk, a jövő másmilyenségét kockáztatjuk? Hogy mindent tönkretehetünk azzal, hogy hagyjuk a rossz emlékeket hatalomra kerülni a lélek harcában? Miért olyan nehéz sokszor teljesen tiszta lappal indulni? Miért ragaszkodunk a gyökereinkhez, ha a következő lépés, az új esély sokkal édesebb és jobb lehet?
Bevallom, sebzett lelkű emberként és íróként tudom, hogy mindig kell egy menekülési terv. Egy kapu, amin átlépsz és kint marad a világ. Sokszor ez a terem, ahová jutunk olyan, mint Csodaország.
Van ital amitől megnősz és sütemény amitől kicsi leszel. Sokan ezutóbbit választják, sokszor öntudatlanul.. Depressziósak lesznek és fokozatosan elveszítik saját értékeiket. Haragudni fognak a világra, ezáltal összemennek és kevesebbek lesznek, mint mások.
De van, akire jó hatással van ez a terem és mint egy burok, megvédi a személyét a világ káros hatásaitól. Erősebb lesz, más értékrendű, tisztességes, szeretetteljes és talán jobb is, mint mások.
Nem akarom fényezni magam, hiszen sosem voltam az a nagyon beképzelt liba, de én ezutóbbiak közé tartozom. Furcsa vagyok a világnak, de a világ mégfurcsább nekem. Régen kirekesztettek, most már én nem akarok ide tartozni. Miért? A válasz egyszerű.. egyrészt megszokás, másrészt önös érdek. Nem akarom elveszíteni, akivé váltam a fájdalom és a magány által, mert értékesebb vagyok annál, hogy elpazaroljam a személyiségem.
Ugyanakkor ebben sokat segített az általam írt hosszú történet, ami talán leginkább a folytatásos teleregény kategória. Egy világ a termen belül, ahol önmagam tudok lenni, ahol jól érzem magam és ugyan vannak rossz részek is, hiszen az élet nem tökéletes, mindig van valami, ami jobbá teszi. Álmok, vágyak megvalósulása.. egy menedék.
Írónak lenni nem csak a tehetség miatt áldás, és mert örömet okoznak az olvasói visszajelzések, hanem azért is áldás, mert ezzel saját magamat segítem és teszem kevésbé magányossá. Hiszen a valóságban a kapcsolatok jönnek és sajnos mennek is, a barátaim sem mindig érnek rá velem foglalkozni, többnyire nincs kedvem sehová sem menni és ha van, akkor sincs hová. De az írás mindig ott van ha szükségem van kikapcsolódásra, szórakozásra, álmodozásra.
Bevallom: gyakran olvasok vissza és szeretem a történetet. Olyan mint egy hosszú napló egy olyan életből amit nem éltem át, nem fogok soha, de mégis a sajátom. Örömöt okoz felidézni, miket éreztem akkor, és néha fájdalmat is. De mivel leginkább az életből veszek mintákat vagy érzelmeket, ezért sok emlék fűződik hozzá azokon kívül is, amelyeket leírtam. Ha választanom kéne valóság és fikció közt, nem kérdés, melyik mellett döntenék.
Az sem tökéletes, de ott legalább boldog vagyok.
A bejegyzést írta: Reenzy
Hozzászólások
fordított időrendi sorrend
Kívánom, hogy légy boldog, akárhogyan is.
Jó, hogy írsz Reenzy!
Kívánom, hogy légy boldog, akárhogyan is.
Érdekes gondolatok és még jól emlékszem, hogy ott, abban a világban milyen! :) Én is jártam arra - egyedül - én is elbújtam ott, én is kizártam mindenkit, segített. Nagyon jó visszaolvasni, elmerülni, emlékezni. De néha új útra indulunk egy másik világban. Talán rossz, vagy jó, mindegy is. Fontos tapasztalat. Az a tökéletes, ehhez képest maga a kiteljesedés, de ott nincsenek meglepetések. Olyanok, amik itt lecsapnak rád, amikor nem várod. :) Nekem ez a tapasztalatom. Mindig minden úgy lesz, ahogyan lennie kell. :)
Pusz:Ailet
Szerelem? Ugyanazok a hibák? Igen, elkövetjük újra és újra...egészen addig, amíg megadatik az a csoda, hogy megtalálod azt a bizonyos másik feledet, aki nem a másik feled, hanem a te másik feledet hozza ki belőled. Mert úgy szeret, ahogy vagy, olyannak, amilyen vagy. Lista? Nem kell lista, nincs mesebeli herceg. Amikor eljön Ő, minden tökéletes lesz a listádon, az is, ami nem az. Mert vele az lesz, mert neki elnézed, mert Ő elnézi neked. Igen, pont olyan, mint Reenzy és Cheester. Honnan tudom? Tapasztalat. Szerinted miért imádom a könyved (engedd meg nekem, hogy könyvnek nevezzem), mert benne van minden. Hogy honnan tudod tapasztalatok nélkül nem tudom, de hidd el valóságos.