Bősze Emil Miklós emlékére - Tündérkert
2013. március 17.
Jó ideje az elő-álom menüjét böngészem lefekvésem után, de még ébrenléti állapotomban. Ha beütöm életem keresőjét – agyam lefagy, majd kienged és minden Tündérkertté alakul át.
Mintha csak Valaki egy nagy kertet ültetett volna – ahhoz, hogy most hűvös alkonyatkor előjöjjön és számon kérje – eddigi álmaimat, dolgaimat és életemet.
Talán az élet is megállt és a Tündérkert kihaltnak mutatja magát, pedig nem az, de üresek még a királyoknak fenntartott padok és a díszpáholy – hol az egyetlen időtlen Trónus áll majd. Érdekes továbbá azon rögtönzött kiállítás, ami azon földi tárgyakat mutatja be – melyeket nem becsültem meg korábban - kellően!
Pompa nélkül is - túl elegáns itt minden és a Tündérkert fáinak öröksége az lehet, hogy örökzöldek. Lombjaikkal a magasság felé törekszenek és már-már az eget simogatnák, amikor téged senki nem simogat. A fák olykor egymáshoz borulva közösséget alkotnak, hogy evvel is tiltakozzanak az emberi magány mindenféle megnyilvánulása ellen.
Amiként befelé haladok e parkban – már önmagában is egyféle megtisztulás, amikor az élet nagy tisztása következik, hogy tisztázhasd mindazt – ami elmúlt.
Minden harmatos és nem hamva vesztett – mint ideát, hol mese és valóság keveredik az é®vekkel.
A természet erőit, de önmagam emberi erőtlenségemet is megszemélyesítő nimfa hangolja a lélek lantját és ezen van egy húr – mit nem lenne szabad megpendítenie, mert igen fájó még. Majd egy tavacskára leszek figyelmes, hol tündérek fürödnek és igen érdekes lehet számomra is – a víz megmozdulása.
Az általam soha nem látott szépségű és csinosságú hölgyek közben balett ruhát öltöttek, hogy elkezdjék a tündértánc főpróbáját, hol a mesebeli lények – leányokká változnak át.
Táncuk rendezésének drámaiságát abból érezhettem meg, hogy ezen igazán törékeny alakok, visszahozták eddigi életem minden elveszettnek hitt dolgát, hogy kárpótoljanak minden evilági botlásomért – s most azért , hogy nem hoztam magammal fényképezőgépet...
Már indulnék is, de itt már nincs kijárat – tájékoztat egy szép arcú tündér, hiszen még csupán az elő-álmokig érkezhettél el - e-mail. (De honnan tudhatja nevem ?)
Miközben a boldog (?) tündérek táncolva – szaladgáltak, (vagy szaladgálva táncoltak ,) az emberi emlékek lassan elmosódtak – a képélmények elhalványultak, ám, hogy elmúltak-e vagy még mindig ott matat valami legbelül - de már nem nyúlsz utána a hasznavehetetlen szépségnek (?), viszont mintha megállt volna maga az Idő is - és úgy lett munkanélkülivé, hogy többet már dolgoznia sem kell...
Ez is igen meglepő !
Egy karmesteri beintésére – a Tündérkert (nim)fái csomagolni kezdenek és szelíden figyelmeztetnek, hogy ne nyúlj bele az álomba – mert tovaszáll és megébredsz.
Nyilvánvalóan minden nem fér bele egy álomba, mégis a Tündérkertet önmagunk lelkében hordozzuk – vagy nem hordozzuk, de itt tulajdon lelked Tündérkertjéről írtam, melyet ily valamiképp érzékeltem.
Elúsztatva – ha lassan is, de oda a Tündérkert és most a valódi álmok következnek.
Látom – lassan és lágyan átölel az álom és már együtt álmodhatunk , de ne légy önző és hagyj másokat is álmodni. Aludj tehát jól és tiéd lehet a legszebb álom, melyet mindig magadban hordozhatsz, de nem önmagadért. Már el is aludtál (?) - Kedvesem.
Parádfürdő - Tündérkert - (Park) - 2009 szeptemberén -
Lejegyezve : M B - 2009 szeptember 12 - Baráti Szeretettel :
http://www.bemiklos.eoldal.hu/
- BŐSZE EMIL MIKLÓS -
Emil barátunk elment ugyan, de sorait köztünk hagyta, nekünk... örökre. "...mégis a Tündérkertet önmagunk lelkében hordozzuk..."
Szóljon a dal Emil barátunknak és Tündének, azaz Tücsinek, akiket elvesztettünk!
Video: youtube.com
A bejegyzést írta: Tündér
Hozzászólások
időrendi sorrend
Shakespeare
Legyen könnyű örök álmod!
A könyű.
Csak foly' és enyhíti
Lelkünknek fájdalmát.
De
hogy mi lösz!?
Mayd megláttyuk!!
Odaát.
Nem segít ezen
semmiféle
veccer.
Az istenfáraók is
mind
meghaltanak.
Drágayóóó Emilem!
Megtelt Teérted
-az öszes!-
bánat-csanak.
Ha már idős, azért is kár.
Megszülettek e világra,
hogy köztünk éljenek,
a földi paradicsomban
boldogok legyenek.
De egyszer mindenkiért eljönnek,
ezt elkerülni nem lehet.
Van, kit előbb, másokat később,
De utolsót üt az óra
Egyszer mindenkinek!
Nem ismertem őt, de így búcsúzom el tőle
joboszi
Nem hagytál itt minket, csak álmodni mentél.
Szívünkben itt él emléked örökre,
ha látni akarunk, felnézünk az égre.
Csillagok útján utazol tovább,
Ott várj ránk, ha a mi időnk is lejár."
Pussz,
Tündér