Bővült a ház népe

2022. február 25.

Vissza a naplóhoz

2016. november 29.-i jegyzet:

kemény 1 napra. 26.-án éjjel kezdett a kutyám ellésre utaló viselkedést mutatni. Negyed 3-kor kezdett zavart lenni és rohangálni, meg szuszogni-lihegni és bebújni helyekre. Kibérelte az utazótáskámat, amiben benne volt az egyik felsőm, belefeküdt és belefúrta magát a felsőmbe.
Fél négyig figyeltem, addig párszor elbóbiskolt, aztán ismétlődtek a fentiek. Fél 4-kor elaludt, így én is. Dél körül keltem arra, hogy rámmászott és nyüszögve reszketett, meg ezerrel nyalta az arcomat, a mancsával fogdosta a kezemet. Egyből kapcsoltam, hogy mit 'mond', szóval kiugrottam az ágyból és befektettem a táskába, de kimászott és össze-vissza rohangált, aztán visszafeküdt. Egész nap váltakozott a nyugi és a lihegés, meg a nyugtalanság, nyögés, sehogy sem volt jó neki. Nyalogatta az alvázát. Áttettem egy nagy ládába, hogy ne nyomja majd agyon a kölyköket. Végül 27.-én este világrahozott egyetlen kölyköt.
Nem lepett meg, hogy több nem született, olyan kicsi volt a hasa. Úgy tudom még másnap és később is születhetnek, de nem lett több egyelőre, remélem nem is lesz, az ő érdekében is, meg a kölyökében is. Erős volt, már gyakorolt enni. Rátekeredett a köldökzsinór és ettől nehezen született meg, de közbeléptünk. Úgy tűnt, jól vannak; a kutyám a korához és a betegséghez képest, a kölyök is a nehéz születéshez képest. Hamar látszott, hogy mégsem állnak jól a dolgok. A kutyám nem jól bánt a kölyökkel, pedig az addigi 2 alommal szépen boldogult, most ráadásul csak egy kutya volt. Nyalogatta, de melegíteni sem igazán akarta, nem engedte enni sem (de a kölyök nem is tudott, ezért legyengült és fecskendővel adtuk neki a tejet, amit lefejtünk az anyjától, de az meg kevés volt, szóval rátettem a mellére, de elaludt rajta, vagy csak volt és nem csinált semmit), ráfeküdt az anyja, rugdosta, stb. Ezt nem lehetett hagyni, elvettük, persze akkor nyüszített érte a kutyám, meg a kölyök is az anyjáért. Megkapta felügyelet mellett, mert a kapocsnak is meg kellett maradnia. Apám gusztustalan módon beszélt a kutyával, ráordított, de leállítottam. Nem normális! Elvárta a szerencsétlentől, hogy tudja és értse: nem szabad ráfeküdni, melegíteni kell, stb. és ordibált, hogy "te idióta", "barom". Még mindig reszket, liheg, zihál, teljesen ki van merülve. Ez kell neki betegen, öregen. -.- Apám felelőtlensége miatt van és ő pattogott, hogy milyen hülye a kutya. Mondom neki nem a kutya a hülye! Azt mondja "én vagyok?!" Ő ne szólja meg az állatot amiatt, ahogy a kölykével bánik, mikor ő emberként, elvileg több intelligenciával (az állatok sokszor intelligensebbek pár embernél) sem tud rendesen bánni a gyerekeivel! A kutya nem gonoszságból viselkedett úgy, ahogy, de nem fogja fel és agyvérzést kapok, ahogy hajtja, hogy hülye a kutya. Tegnap rángatta idegbajában, én meg leordítottam. Azt mondta majd tápszerrel etetjük a kölyköt. Aha, biztos... Az én tápszeremet sem váltja ki több, mint egy éve. Egy hónapja mondta a doki, mikor ott voltunk, hogy majd a kód miatt keresse, amivel az új tápszert megkaphatom, de azóta sem intézte el. Ezek után sejtettem mennyire fog a kutyának is tápszert venni. Ma akartam neki kecsketejet hozatni, mert állítólag azt lehet adni az anyja teje helyett, de sajnos már késő. Tegnap éjjel 1-kor elment, már haldoklott. Amennyit szenvedett, azok után megváltás volt neki. Mikor született, rá volt tekeredve a köldökzsinór és nem tudta kitolni a kutyám, de addig nem kapott levegőt, ez volt az első oxigénhiány. Aztán párszor az anyja alól szedtem ki, addig megint fuldoklott. Utána nem is kapta vissza a kutyám, csak felügyelet mellett. Hol apám, hol én melegítettem, időnként odatettük az anyjához, hogy hátha tud enni, meg hogy melegítse, stb., de nem tudta mit kezdjen vele. (Biztos érezte, hogy baja van, azért lökte el.) Tegnap elkékült (újabb oxigénhiány). Apám felélesztette, de utána már rángógörcsei voltak. Rá kb. fél-3/4 órára pihent épp', amikor elkezdett nyüszíteni, már amennyi hangja volt és egyszercsak megmerevedett, a szája is tátva maradt. Apám elkezdte a mellkasát dörzsölgetni, mire elernyedt, aztán picit megmozdult, de utána elájult. Mondom neki ne kínozza tovább, nagyon beteg, de ő persze megint erőszakos volt, játszotta a megmentőt. A józan ész azt mondta nem fog tudni rendesen létezni, mert görcsölt, nem tudott enni, rendesen lélegezni, stb. Apám felélesztette, de utána is hol eszméleténél volt, hol nem és nyüszített, meg kezdett hűlni, hiába melegítettük mi is, meg az anyja is. Apámat megint lecsesztem, hogy gratulálok, hogy meghosszabbította a szenvedését. Rámförmedt, hogy nem kell hagyni meghalni. Mondom igen, ha egészséges, de ez a kutya nagyon beteg, fogd már fel! Azt mondja de olyan szép, meg aranyos. Undorító, hogy egy kiszolgáltatott állaton is gyakorolta a hatalmát. Tegnap este behoztam magammal a szobába és lefeküdtem úgy, hogy a mellkasomra fektettem a rongyában, hátha fel tudom melegíteni. Láttam, hogy tátog, meg kalimpál és egyre hűvösebb volt, aztán lilult. Dörzsölgettem, de nem javult és nem akartam szenvedtetni. Kértem Istent, hogy vegye el a szenvedéseit és éjjel 1-kor megszűnt mocorogni. A kutyám hangosan nyüszített, rohangált, hányt, teljesen meg volt zavarodva, apámnak tépte a nadrágját. 3x hányt éjjel, meg teli torokból vonyított, engem is nyüszítve szagolt. Lecseréltem a göncömet, hogy ne érezze rajta a kölyke szagát.
Hányszor járattam a számat, hogy ivartalaníttassa a kutyáját, mert ez lesz?! Mindez megelőzhető lett volna! Semmit sem aludtam az éjjel, a kutyát nyugtatgattam, meg álmatlan is voltam. Nincs jól. Elesett, lázas, reszket. Apám elment gyógyszerért. Nagyon pipa vagyok!

A jobb lábfejem külső részén, ahol egy sérülés van, fekély alakult ki. Még nem vészes, de tudom milyen kényes dolog. A papucs pont dörzsöli, meg a zokni fel-levételt is finoman kell csinálni. Ha hozzáér valami, vagy oldalt fekve az ágyhoz ér, megérzem. Nincs itthon sem kötszer, sem sebtapasz, sem krém. Apámat nem nagyon érdekli. Mondta, hogy hoz sebtapaszt, de azóta is hozza. Megoldottam a lefedését, de talán holnap hoz krémet, meg kötszert. Addig egy darab fáslit tettem oda, úgy van rajtam a zokni. A bokacsontomig sugárzik a fájdalom, de az nem zavar, csak rosszabb ne legyen.

Az Attila nem tudja elhozni a kerekesszéket. Majd megy apám Pestre és a Kriszékhez is felmegy, megkérdezi a Kriszt, hogy megvan-e még a kocsi és el tudja-e hozni a széket? Ha nem, akkor azt mondta megoldja. Kíváncsi vagyok.

A bejegyzést írta: Arnold91