♡☆ BÚÉK! ☆♡
2022. január 2.
Küldetésem vége
Nyolc évvel ezelőtt költöztem Németországba.
Egy gyermekotthonban nevelkedtem, amikor egyszercsak odajött hozzám a nevelőm és azt mondta, megtalálták az édesanyámat, aki Németországban él és hajlandó lenne magához venni.
Ezután gyorsan történtek a dolgok, egy hetet kaptam a csomagom összepakolására, ezután egy Budapesten eltöltött hétvége, testvér-és nagymamalátogatás, aztán úgy vágtam bele az ismeretlenbe, hogy fogalmam sem volt, mi fog történni itt velem.
Ennyi idő alatt sikeresen beilleszkedtem, a helyi zenei szcéna megszokott tagja lett belőlem, ezenkívűl két éve bekerültem egy aránylag felkapott étterem csapatába, mint pincérnő.
Na és igen, pont erről a stresszes, de családias hangulatban zajló munkáról beszélnék most röviden.
Azon kevés pincérlányok közé tartozom, akik biztonságosan mozognak a konyhások durva, de üdítően őszinte közegében, sőt, élvezem a napi szinten zajló beszóláspingpongot, így idővel befogadtak maguk közé a szakácsaink.
Múlt pénteken, szokás szerint a konyha mögötti folyosón gyűltünk össze egy sikeres műszak után beszélgetni, amikor megérkezett az egyik román szakácskollégám.
Rövid köszöntés után, azonnal el is kezdte - sokkal inkább folytatta - a faggatózást, arról, hogy mit hogyan mondanak magyarul.
Neki el kellett kezdenie éppen dolgozni, a többiek és én pedig éppen végeztünk, ezért hátramentünk a dohányzóhelyiségbe.
És mire tértem vissza, amikor legközelebb betettem a lábam a konyhába??
Hát, kérem, arra, hogy
Cornel, a román kolléga fennhangon mondja magyarul a telefonjába, hogy "Ajók*rvaistenb*sszameg!"...
Én azt hiszem, itt sikeresen véget ért a küldetésem és nyugodt lelkiismerettel költözhetek Bécsbe.
- Juhász Karolina Lenke -
A bejegyzést írta: Tündér
Hozzászólások
Ehhez a bejegyzéshez senki nem írt hozzászólást.