Buggyantott
2018. február 10.
Még ez a szürke, barátságtalan, nyirkos idő is a buggyantnak kedvez. Nem is értem miért nem készítem gyakrabban a szokottnál ezt a buggyantott savanyú tojáslevest, amikor pedig igen egyszerű és gyors az elkészítése, tápláló, laktató, és az első tányér után következhet a másik, tehát egytálétel. Feltétlen pirítani kell mellé olajban, v. zsírban kis kockára vágott kenyeret, azzal az igazi. A kenyeret, mint tudjuk úgysem dobjuk ki, ha egy picit szikkadt. Erre is kiválóan alkalmas, előre felkockázva, egy zacsiba téve sokáig eláll. :-)
Akik szeretik a fűszerest, nekik ajánlom a só, bors, paprika, babérlevél, köménymag mellett még belereszelni a majdnem kész bugyuta levesbe egy kis gyömbér gyökeret is. Fantasztik!
Én mondom, hogy még a holtakat is feltámasztja, olyan erős ez az illatos fűszer nyers állapotában, éppen ezért csak módjával tegyünk egy csipetnyit a levesbe a fokozatosság elvét betartva, hogy megszerettesse az ízét velünk, majd nélkülözhetetlenné váljon az étkezések során.
A buggyantott levesembe alig érezni ugyan, de talán én mégis egy picit érzem az ízét, mert én tudom, hogy benne van. :-)
Különösen ajánlom a gyömbért reszelve, egy kanál mézzel. Ne ízlelgesd, nyeld le..., ráérsz azután prüszkölni, olyan intenzív. De megéri ez a kis szenvedés, mert aki a cseresznyepaprikát túl erősnek gondolta eddig, az is meg fog lepődni, hogy a nyomába se ér...
Jó étvágyat hozzá és elfelejtheted a náthát! Hát!
A bejegyzést írta: zsoltne.eva
Hozzászólások
időrendi sorrend
Koszonom az otletet!
Örülök, hogy legalább a te étvágyadat és a feltett "történeted" szerint János bácsiét meghoztam. Ugye, hogy ugye! Tudunk mi, ha akarunk, csak kell egy kis lökés, mert fantáziánk az lenne, csak legyen, aki, ami a felszínre hozza... :-)
Puszi!
Puszi nektek
Imádom ezt a levest. Korábban közösen írtunk erről egy kis történetet, fel is tettem újra...
Jó étvágyat! :-)
Puszi!
Jó étvágyat! :-)