újabb események régebbi események további események
07:15
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
07:12
Tündér módosította a naplóbejegyzését
01:46
Ascentdmx regisztrált a weboldalra
18:27
Stanmorecxl regisztrált a weboldalra
05:45
Broncohia regisztrált a weboldalra
02:08
Drywalljtn regisztrált a weboldalra
18:59
Blenderqpg regisztrált a weboldalra
17:17
wadbikaiy új bejegyzést írt a naplójába
23:48
Plasticpxz regisztrált a weboldalra
10:59
Amazonnnlff regisztrált a weboldalra
01:34
BillyDiurn regisztrált a weboldalra
21:28
Broncojjz regisztrált a weboldalra
21:23
Horoszkóp új hozzászólást írt egy cikkhez
21:22
Horoszkóp új hozzászólást írt egy cikkhez
21:20
Horoszkóp új hozzászólást írt egy cikkhez
21:16
Horoszkóp új hozzászólást írt egy cikkhez
21:14
Horoszkóp új hozzászólást írt egy cikkhez
21:11
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését
21:09
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését
20:37
Horoszkóp új bejegyzést írt a naplójába

Cigányszerelem

2011. szeptember 25.

Vissza a naplóhoz

Valamikor réges-régen történt…
Úgy emlékszem, hogy lehetett már vagy harminc, negyven éve is. Fiatal voltam, erőtől duzzadó csődör. Nem volt rét, amin ne kaszálgattam volna a virágokat, az illatosabbjait saját kezűleg le is téptem.
De milyen az idő? Kegyetlen, nem kegyelmez egyikünknek sem. Ma már csak a múltam emlékeiből élek - és írok -, messziről szagolgatom a virágokat, illatukat is csak gondolataimban őrzöm. Na meg persze, egy szálának illatát, az én tündérkém szívében…
Rég volt, szép volt… talán igaz sem volt?

Akkor kezdjük a mesét, én mesélek, te olvasó olvass, ha érdekel egy öregember története!

Előzmény:
Az alföld egyik legeldugottabb sarkában születtem. Szüleim a vidéki kisfalvak lakóinak szokásos életét élték. Mint a faluban mindenki, ők is a helyi TSZ-ben dolgoztak. Mi gyerekek meg a falu óvodájában töltöttük napjaink nagy részét. Itt ismerkedtem össze Lajcsival, akivel egy életre szóló barátságot kötöttünk, az első közös szerelmünk elvesztése után. Később az általános, majd a középiskolában is elválaszthatatlanok voltunk egymástól.
Ott ismertük meg Rozit, a csodálatos cigánylányt. Formás alak, fekete haj, sötétbarna szemek, igéző tekintet. Ez volt ő! A lányba mindketten szerelmesek lettünk, de végül ő Lajcsit választotta. Ez azonban nem állt barátságunk útjába, talán még szorosabbra is fűzte azt. A szabad időnk nagy részét hármasban töltöttük. Soha nem éreztem felesleges harmadiknak magamat. Sőt, mindketten szerettek.
- Bokor! Egyet ígérj meg az életedre, sose ha’gysz el bennünket! – mondta mosolyogva Rozi.
- És ti?
De ők csak vigyorogtak…
…Meg kellett esküdnöm "anyám életére", meg hogy "rohadjanak el a lábaim, és tőből száradjon le mindkét kezem", ha az ígéretem nem tartom be.

Egy csipetnyi retrofűszer…
Szép nyári napsütés.
Komcsi idők.
Akkoriban a nap is mosolygósabb volt. Munka, mint óceánban a só, pénz nem sok, de legalább nem is volt mire költeni.
…A Szerb utcán sétáltam, a Ferency utca felé. Lajcsi barátom megkért, hogy menjek el hozzájuk, beszélni szeretne velem „komoly ügyben”.
Minden szép volt. Gondtalanul folyt az életem. A nyári szünet is csordogált. Egyedül a csajozás nehéz feladata terhelte vállam. No persze csak barátom dolgán kívül; az az egy, nem éppen kedvemre való kötelesség nyomasztott rendesen.
- Essünk túl rajta – forgattam gondolataimat -, el kell mennem hozzájuk. Így kissé kedvetlenül, de elindultam Lajcsiékhoz. Menet közben már teljesen elfelejtettem célállomásom miatti félelmeimet. Az utcán rövidszoknyás fiatal lányok köszöngettek rám, én meg nekik vissza. Némelyeket nem ismertem, ők persze engem igen. A pár év, amit az oktatásban töltöttem el, megszaporította huszonéves rajongóim táborát.
Így járva, bámészkodva, egyszer csak megérkeztem.
Ferency utca 23, csengettem.
Lajcsi nyitott ajtót. Nem lepődött meg. Megszorította a kezem.
Sokat fogtunk kezet életünkben. De most valami hidegséget és elszántságot éreztem abban a kézfogásban. Nem ehhez szoktam tőle. - Nagy baj lehet – gondoltam. Erősen a szemébe néztem, de csak valami idegen érzést olvastam ki belőle.
- Mondd már barátom – szólaltam meg -, mi van?
- Na’gy kérésem lenne, kérlek a’lássan – mondta ő.
- Mit szeretnél kedves Lajos? – kérdeztem az én egyjókomámat.
Tudtam, hogy ezek a kérések mindig sokba kerülnek nekem. Nem az első volt ez, amikor Lajcsit meg kellett támogatnom. Hol ezt, hol azt vittem el hozzájuk, csak hogy a szegény flótáson, meg a rendes kis cigány családján segítsek.
- Nem ke’ll ne’kem semmi. Tudod, nem szokta’m én kérni tőled semmit se, ami neked sokba kerülne. Egy a’prócska’ szívesség ke'llne. Nagy a ba’j – mondta szomorúan rám nézve. Talán kis könnycsepp is kicsordult a szeméből.
Lajos erős ember volt. A sok munka ritka keménnyé tette. Minden izma kidolgozottan feszült meg rajta, amikor kihúzta magát. De most nem. Görnyedten állt előttem, szinte nem is ismertem rá. Valami bajt szagoltam a levegőben. Sok-sok forint elvesztésének rémképe vetült elém hirtelen.
- Nahiszen - gondoltam. Apró és szívesség, az kerül nekem sokba.
De olyan jó ember volt az én barátom, annyira kevés ilyet ismertem a romák közt akkoriban (azóta persze, ezek a tapasztalataim sokat változtak pozitívan), hogy nem is volt kérdés, igent mondok neki vagy nemet.
- Lajos! NEM! Most az egyszer el se kezdd, hogy mit szeretnél; mert ha belekezdesz, tudod úgyis segíteni fogok neked. Az én áldott jó szívem visz a sírba engem… miattad.
Fogtam a fejem. Akkor még nem is gondoltam volna, hogy nem a sírba visz, vagy nem engem, hanem ennél rosszabb dolog fog velem történni.
- De tanár úr kérem! Te egy jó ember va’gy. Nekem meg itt va’n ez a na’gy baj a nya’ka’mon.
Nem hittem volna, hogy Lajcsinak valami baja is lehetne a nyakának, de érzékeny ember lévén, ha már ennyire erőlteti a kérdést, hajlottam a meghallgatására.
- Lajos! Akkor üljünk be Tyson kocsmájába, és megbeszéljük! De te fizetsz! –hívtam fel erősen a figyelmét.
Gondoltam, hogy elrettentő leszek majd csórikámnak, és ezzel a csellel kihúzom a nyakam a készülő hurokból.
Rosszul gondoltam.

- Tyson egy felest nekünk – Lajos fizet.
A csapos a fejét vakargatta. Tudta, ez nem jelent jót. Legalább is neki nem.
- Azt ott látjátok? – és mutogatott az almára a pult mögött. Nincs ingyen pia!
Persze tudtam én, hogy a színház nem nekem szólt. Lajcsi pénztárcájának. De el kellett játszanom, hogy én is megrettenek a nálunk kétszer akkora embertől.
- Nyugi Tyson! – Lajos fizet.

Mielőtt Lajcsi elkezdte a mondandóját, lenyomott egy felest. Majd remegő hangon megszólalt.
- Tanár úr, édes ba’ra’tom! – egy mély levegővétel. Megha’lok – mondta szomorúan.
Na erre nem voltam felkészülve. Mit is lehet ilyenkor mondani. Ez valami trükk lehet.
- Lajos, ne hülyéskedj velem! – fogtam komolyra a beszélgetést.
- Meg fogok. Voltam orvosnál. Három hóna’pom va’n hátra. Ta’lán.
Csend lett. Nem szóltunk egymáshoz, csak öntöttük le a feleseket egymás utánjában. A sokadik után megszólaltam.
- Mi a baj Lajos? Komoly?
- Tanár úr, ez ma’n le van beszélve. Rák, hogy vinné el a’zt a keserves Úristenit! Nincs kiút.
Melegem lett. Rég nem találkoztam a halállal. Valamikor öt, hat éve halt meg nagyapám. Azóta messze elkerült a kaszás.
Körbenéztem. Láttam Tyson ijedt tekintetét. Fél füllel hallgatott bennünket.
Közelebb hajoltam Lajcsihoz.
- Miben segíthetek neked, Barátom?
- Mindent elrendeztem. Meg va’n a sír. Mindent ki is fizettem. Én rendes cigányként a’ka’rok megha’lni!
Szemébe néztem, és félelmet láttam benne. De nem a haláltól való ijedség félelmét, hanem valami mást. Valami sokkal iszonytatóbbat. Felém nyújtotta a kezét, és két kezével megfogta az én jobb kezem, és erősen megszorította. Hosszasan nem engedte el. Nem tudtam mit mondjak, elfogott valami gyengeség. Egyszer csak kitört belőlem, nem bírtam magamba fojtani. Hangosan elkezdtem zokogni.
- De ez nem igazság! Miért éppen te, a fajtád ördögit?! - verni kezdtem az asztalt. Tyson odajött, és csak annyit mondott.
- Kegyetlen a sors tanár úr! - majd jól megölelgette Lajcsit, és utána megveregette az én vállam. - Az én vendégeim vagytok – mondta szomorúan, lerakott egy üveg kisüstit, és visszament a pult mögé.
- Tanár úr – hosszú szünet -, akkor mondha’tom a kérésemet?
- A fene vinne el téged! Mondd már!
- Rozit te ra’d ha’gynám! – mondta. Kihúzta magát, majd erősen figyelt.
- Persze, persze vigyázok rá, az egész családodra.
- De én a’rra’ kérnélek, hogy feleségként szeressed az én Rozima’t. Tudom, hogy ő mennyire kedvel téged. Én másra’ nem ha’gyom itt ezen a keserves világon. Te biztos megteszed ezt ne’kem.

A temetés nagy felhajtással lett megrendezve. Lajos családfájának az összes létező és nem létező ágáról mindenki eljött, hogy lerója kegyeletét barátomnak. Ez afféle cigányszokás. A halált ők máshogy élik meg, mint mi, nem cigányok. Lajos halálával engem mindenki úgy kezelt, mintha én lettem volna a családfő. A különleges végakaratot senki nem kérdőjelezte meg. A szemükben cigánnyá váltam.

- Szeretlek téged! – súgta a fülembe Rozi - Köszönöm La’josért! És tovább zokogott.

Szeptember tizenharmadikán minden évben kisétálunk a sírhoz. Azóta két kis purdéval gyarapítottuk a családot. Én már többé nem voltam szabad. De nem is akartam. Az asszonyunk nekem mindent megadott, amit az életben ember kívánhat. Szerelem, boldogság család…
Már csak egyre vágyunk mindketten.
Egyszer még találkozni a mi Lajcsinkkal! Ha van túlvilág, ott vár bennünket.




Video: youtube.com
Kép: Internet

A bejegyzést írta: Tündér

Hozzászólások

időrendi sorrend

2011. október 5. 17:04
Kedves Bokor! Nagyon teccet írásod és talán az Én példám is köthető hozzá, hogy igen létezik igazi szerelem, mert férjem részben romaszármazású, de nem számít, mert példát mutattunk minden téren:))) A lényeg bennünk rejlik, s nem abban hogyan nézünk ki!

Üdvözlettel Orsolya
2011. október 3. 12:44
Tisztelt Olvasók!
Köszönöm a hozzászólásaikat! Önöknek öröm volt írni, és öröm volt Önöktől dicséretet kapni! Remélem minden olyan olvasónak, aki nem is szólt hozzá az írásomhoz, jelentett annyit a történetem, hogy átgondolja embertársainkhoz, a kisebbséghez, a gyengékhez való hozzáállását. Kérem Önöket, mindig merjenek kiállni a rendes emberek mellett! (A hallgatás nem ér aranyat.)
Bokor
 
2011. szeptember 28. 22:42
Nem tudok mást írni, mint az igazat. Nem szégyellem: Könnyeztem a sorok olvasása közben.
Szépen felépített , jól megírt - felesleges sallangoktól mentes - hiteles történet.

Gratulálok.
2011. szeptember 28. 13:00
Nagyon megható történet!
Gratulálok!
Jó volt olvasni, köszönöm.
2011. szeptember 27. 17:08
MÉLYEN megható, KEDVES Tündér!!!!!! Nagy megrendüléssel, s egyben örömmel töltött el!!! Szeretettel: Ági!!
2011. szeptember 26. 22:28
Nagyon szép "mese" ! Azt hiszem, ezt nem kell elemezni...
Gratulálok!
 
2011. szeptember 26. 19:03
Húú! Ez nagyon ott van! Nagy gratula érte. Én úgy érzem, hogy ez a kis novella egy nemrég keletkezett űrt pótol, ill valakit, és nem is akárhogy!
Köszönöm, hogy olvashattam!

Üdv. :-)

István
2011. szeptember 26. 12:52
Kedves Cikkíró!
Elővettem a novellaelemzési jegyzeteimet, és próbáltam elemezni. De annyira helyén volt minden, hogy bevallom, most nem generitikai, pszichológiai, strukturális vagy éppen informatikailag elemzem a műved, az ötös -hagyjuk is-! Szubjektív érzésem az írásoddal kapcsolatban: mély emberi erőt adó írás. Nagyon sok tapasztalatot érzek mögötted. Előremutatsz egy olyan világba, ahol van tolerancia és örök a barátság! Jó ezt olvasni. Köszönöm, hogy ezt osztottad meg velünk! Gratulálok!!!
Üdv,
Pinokkió
2011. szeptember 26. 11:01
Gyönyörű, szomorú,és nagyon szép történet!!! Meghatott!!! Nekem vannak, voltak cigány barátaim, érdekesek a szokásaik, a családi kapcsolataik!! Ha valakit "befogadnak" maguk közé, védik tűzön-vízen át!!!
Köszönöm, hogy megírtad, mi olvashattuk!!! Pusss: Angel
2011. szeptember 26. 10:17
Ezt a felhasználót letiltotta a cikkíró.
2011. szeptember 26. 10:02
Szeretnék hinni az ilyen összetartozásban, az ilyen barátságban és az ilyen fajta szerelemben. Sajnos nekem még nem volt részem benne, de legalább olvasni jó volt róla.
Köszönöm.
Annácska
2011. szeptember 26. 07:17
Na ez megtisztelő volt, meg remekbeszabott, meg tanítani való :XD
Köszönöm tanár úr! Tyson
2011. szeptember 26. 00:37
Mennyire más érzések és érzelmek élnek az emberben. Hasonló dologban volt részem, már nem szerelemben, hanem cigány temetésben. Bizony más felfogás, és más vérmérséklet. Érdekes a mi emberek világunk. Semmihez nem hasonlít és semmivel nem téveszthető össze. Üdv Éva.
2011. szeptember 25. 22:48
Hu! Ez már valami!
 
2011. szeptember 25. 22:46
A cikk nagyon jó!

Úgy a 18. szülinapom táján volt egy roma szerelmem. Szenvedélyes pasi volt, ez látszott a kék foltjaimon is. Ettől függetlenül imádtam. Néha azt hiszem, hogy még ma is. Az első nagy szerelem volt, anyám szerint az egyetlen.
A lényeg, hogy úgy fél év után az anyósjelöltem egyszer azt mondta, amikor "leszukáreszezett" , hogy én már nem vagyok fehér lány, én már roma vagyok. Jó érzés volt. Befogadtak. Aztán leléptem, mert nem tűrtem el, amit anyósom az apósomtól, és a család nőtagjai a párjaiktól igen. Viszont a családdal jóban maradtam. Mind a mai napig.
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: