Csak az írás maradt
2023. január 18.
2023. január 10.-i jegyzet:
Egy nagy katyvasz van bennem, ennek megfelelően ez a poszt is zagyva lesz, de muszáj legalább ide letennem pár kg-t, mert bekettyózom. Talán így is, de ha nem okádhatok ki valamennyi fost, tényleg megőrülök. Ilyen szarul már régen voltam. Ijesztően mélyre zuhantam és tartok attól, hogy egy mégelborultabb állapotban olyat teszek, amit nem lehet visszacsinálni. Nem érdekelne, mert legalább megszűnne a kín, de a fogadott Tesómmal nem tehetem meg. Nem tudom meddig bírom. Elviselhetetlen minden pillanat, amit a valóságban töltök. Talán kezdek megőrülni és ez kiránt belőle, gyakran máshol járok és addig jó. Abban a világban nincs ez a pokol, de aztán kegyetlen a visszaérkezés! Nincs jelenem és jövőm sem. Persze van jelenem, de milyen? Nem élek, csak létezem és a jövő ennél is rosszabb lesz. Ez nem sirám, tény. Nincs kiút. Ezért mondom, hogy sakk-matt. Nincs igazán jó lépés, sehogyan sem tudok megszabadulni a mázsás súlyoktól és megőrít ez a tudat, meg a lét. Nagyon elfáradtam mostanra, pedig még csak 32 éves leszek idén. Minden rámborult és összezúzott. Egyszer már volt ilyen, szeptemberben a terápián. Akkor a doki borította rám a valóságot és majd' belepusztultam, aztán a pszichém fogta magát és nyomott egy satuféket, mindent lezárt, adva a hamis, de életmentő nyugalmat. Védett, hogy ne őrüljek meg, de ez a védelem most kioldott és szabadesésben zuhantam vissza ugyanoda. Azt gondolná az ember, hogy csak egyszer lehet valamibe beledögleni, de nem így van. Legszívesebben betépnék, mint régen, de nincsenek nyugtatók. Megfutamodás lenne, de már ez sem érdekel. Nem bírok így létezni! Szándékosan nem azt mondom, hogy élni, mert azt már régóta nem tudok. Szánalmas ez a poszt, jól fejbe kéne csapkodni, hogy észhez térjek, de lehet, hogy jelenleg az sem érdekelne. Faterom nem tud semmiről, nincs értelme beszélni neki, mert érvényteleníti a mondandómat és a gondjaimat. Próbálom elrejteni a vergődésemet, de ez is sok energiát emészt fel. Fogalmam sincs merre tovább? Csak egyetlen utat látok, de azt nem szabad választani. Nem tudom meddig állít meg ez a maradék 2 józan agysejtem. Megy el az étvágyam, inaktív vagyok és vagy sokat alszom, vagy épp' éjjel is lesek ki a fejemből, mert nem hagy aludni a poklom. Annyira elviselhetetlen a súly, hogy önkéntelenül és random sírni kezdek mostmár 3-4 napja. Ma mondjuk megúsztam, de akkor is szánalmas, csak már ez sem érdekel. Arra figyelek, hogy a fater ne vegye észre, a többi nem izgat már. Nem látok magam körül mást, csak minden oldalról szakadékot, ami próbál magába szédíteni. Próbálok nem lenézni, de egyre nehezebb másra figyelni. Amennyire és ameddig tudom, terelem a figyelmemet, de ez csak ideig-óráig hat. Nem tudok gondolkodni, zsong az agyam. Jó lenne felébredni, de ez nem egy szar álom. Azt is mindig várom, hogy hazamenjek, aztán leesik, hogy nem lehet, mert oda nem költözünk vissza. Könnyebb lenne a bezártságot elviselni olyan közegben, ahol jól érzem magamat. Ez csak az egyik gond. Most nem tudok gondolkodni, túl sok minden. Gondoltam, hogy újra eljárkálok a pszichodokihoz, de az sem oldana meg semmit, csak maximum kicsit enyhülne az a nyomás, amit az itthon ki nem mond(hat)ott dolgok okoznak. Még meggondolom, mert lehet, hogy szükségem lesz legalább ennyi könnyebbségre. Utálok reggel felébredni és mindig várom az estét, mert amíg alszom, addig sem tudok semmiről, meg álmomban sokszor visszaköltözöm oda, ahová visszavágyom. Persze rémálmok is vannak jócskán, de az nem érdekel. Állandóan a múltban kötök ki a jó emlékeknél, azok segítenek kiszakadni a jelen elviselhetetlenségéből, meg a jövő bizonyos elviselhetetlen dolgaitól. Amíg a jelen nem volt elviselhetetlen, addig nem kergetett vissza a múltba. Egyelőre a fogadott Tesóm léte segít átvészelni a napokat. Tisztulnia kell az agyamnak, addig nem tudom hogyan tovább?
A bejegyzést írta: Arnold91
Hozzászólások
Ehhez a bejegyzéshez senki nem írt hozzászólást.