Csak azért sem!

2023. május 11.

Vissza a naplóhoz

Nem fogom hagyni, hogy felemésszenek a dolgok! Menni kell tovább, csak ez az egy út van, legalábbis ez az, ami helyes. Tegnap félig (inkább háromnegyedig) el volt borulva az agyam, de mára lement róla a lila köd. Az a durva, hogy valószínűleg ezzel így lenne az életösztön miatt az is, aki kiszáll, csak a beszűkült tudatállapotukban impulzívan cselekszenek ilyenkor, holott lehet, hogy másnap, vagy nemsokára már bánnák a visszafordíthatatlan lépésüket. Szomorú! Ez is visszatartott eddig (kivéve 1 alkalmat 13 évvel ezelőtt, de azóta nem cselekedtem), de legfőképpen a fogadott Tesóm a fék és az Isten-hitem. Eléggé ellentmondásosnak hangozhat (és az is), hogy hívő lévén akár csak gondoljak a kiszállásra, de olyankor nem látok ki a fostengerből, olyankor nincsenek észérvek sem. Nem mondom, hogy mára elszállt minden gondom, mert nyilván nem, csupán próbálok a helyes úton maradni, mégha ez hosszúnak és keservesnek is tűnik. Hitem szerint ennél a földi pokolnál is rosszabb várna, ha elkövetném az egyik főbűnt, persze amikor bekattanok, olyankor ez sincs az eszemben. Nem lehetek mégegyszer önző sem! Nem okozhatok csalódást és bánatot a fogadott Tesómnak (meg azoknak, akik kedvelnek, mégha csak netes ismeretségek is). Isten adja, hogy mindig kitisztuljon az agyam még időben és legyen erőm továbbmenni. Nem fogok meghátrálni! Nem tudhatom azt sem, mit hoz a sors. Lehet, hogy megoldódnak azok a dolgok, amik jelenleg lehetetlennek tűnnek. Tegnap csakis a pokol vett körül és bennem is az volt, meg mindig csak az "itt és most" játszik nálam, így most sem látok előre, de muszáj ebbe a hitbe kapaszkodnom, mert csak így tudok továbbmenni. Jó példa erre, amikor gyerekként mondtam, hogy szeretnék egy schnauzert. Igaz, hogy felnőtt koromban teljesült csak, de teljesült és akkor, amikor nem is számítottam rá. Ugyanígy megeshet, hogy évek múlva fognak csak pozitív irányba változni, amiknek kell, de ha kiszállok, egyrészt nem fogom megtudni, másrészt feleslegesen dobtam el mindent és okoztam bánatot legfőképp' a fogadott Tesómnak. Mindennek rendelt ideje van, ezt kéne nekem is észben tartani. Isten sosem késlekedik! Az egyik felemben teljes a reménytelenség, a másikban itt ez a kiirthatatlan hit és talán ez a szerencse. Igyekszem nem gondolkodni és ha be is indulnak a fogaskerekek, egyből lapozni, mert abból baj van, ha nem sikerül elterelni a figyelmemet. Erre (is) használom a rajzolást. Nyilván nem garantált, hogy tartós lesz ez a józanabb állapot, de most itt van és igyekszem fenntartani, ameddig csak lehet! Sokszor megkaptam már és elismerem én is, hogy rohadtul makacs vagyok, viszont ez most kapóra jön, mert tartom magam ahhoz, hogy mennem kell tovább. Persze most csak az tartja a fejemet a hullámzó fostenger felszíne felett, hogy nem engedek semmilyen "triggerelő" gondolatnak, de mindegy is mi a trükk, vagy a mankó, mert csak az számít, hogy sikerült felállni. Hogy mikor esem pofára és nyalom végig a padlót megint, az jó kérdés, de most ez sem érdekel, mert a fő, hogy addig is haladok tovább. Kivédhetetlen, mert a border ilyen, de nem adom át magam neki (sem). A Tesóm üzenetét is újra és újra elolvasom, az a fő kerozinom, ami tovább hajt. Ma ért mégvalami, ami örömet szerzett, nem is kicsit. Egy kedves ismerős küldött nekem repülős fotókat és videókat, amint felszáll velük a gép. Másoknak ez semmit nem jelent, de bennem valami kifejezhetetlen érzést vált ki. Talán az eufória a jó szó rá, vagy nem tudom. Nyilván mert az volt az álmom, hogy pilóta legyek és szinte szerelmes vagyok a repülés világába, meg a vasmadarakba. Azt írta az illető, hogy olvasta, hogy az ilyen fotók mekkora örömet okoznak nekem és jobb kedvre akart deríteni. Sikerült! Ha nem lennének füleim, a vigyor körbeszaladt volna a fejemen. :-D Főleg a videóktól. Nagy szívfájdalmam, hogy nem repülhetek, ezért is volt jó a felvételt látni-hallani, mivel olyan volt, mintha a gépen ülnék. A hajtómű zene volt a füleimnek, a nekifutást szinte éreztem (szeretem is a sebességet), az elrugaszkodás meg a hab volt a tortán, ahogy a naplemente is, ami az ablak túloldalán elémtáruló madártávlatot csak mégszebbé tette! Vigyorogtam a gyönyörűségtől. :-) Azóta is az élményben fürdök. :-D Kerozinként hajt tovább a Tesóm és Isten szeretete, meg azok jósága, akik szoktak kommentelni/máshol is írni, továbbá az ilyen örömök és a felelősség is, mert itt a bundás bagázs is, akik számítanak rám, meg a fogadott Tesóm is. A lényeg, hogy amíg van ki/mi hajtson, addig tovább tudok menni. Holnap mennem kell a dokihoz, remélem nem fog lerántani a beszélgetés, de legfeljebb nem megyek bele a poklomba, hanem a csupa jóról mesélek, amiket fentebb írtam. Nyilván azért járok, hogy segítsen, de most rosszabbat tenne, ha belemennék mindabba, ami tegnap kiakasztott. Úgyis lesz még ilyen, majd akkor boncolgatjuk, de nem akarom a jelenlegi pengeélen táncoló higgadtságomat és boldogságomat elcseszni, mert egyrészt rámférnek, másrészt így tudok csak egybenmaradni.

Mára is jutott röhögnivaló a Mogyi jóvoltából. Ezúttal a felvágottat tette magáévá, kirágva a szatyrot és a vákuumcsomagolást, szóval az a kaláccsal ellentétben nem úszta meg sértetlenül. :-D Még viszonylag időben észrevettem, de azért kajált belőle.

A bejegyzést írta: Arnold91