újabb események régebbi események további események
21:08
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
11:33
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
11:26
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
11:16
Tündér új bejegyzést írt a naplójába

Csak előre...

2010. május 2.

Vissza a naplóhoz

Mindannyitoknak mondom, nehéz hetem volt.
Lehet, hogy ti is észrevettétek, hogy így a vége felé már belefáradtam...

Amilyen csodásan haladunk technikailag, annyira nehéz az emberekkel. Tudom, buták mindig vannak, lépjünk is túl ezen, de higgyétek el, gáncsoskodás nélkül is emberfelettit dolgozunk azért, hogy minden minél jobb és szebb legyen nektek.
Remélem, látjátok az eredményeket is!
Közben persze itt egy jó kis társaság kezd kialakulni, amely időről időre bővülget.
Vannak akik csak olvasgatnak minket, de vannak nagyon aktív tagjaink.

Igen! Most persze eljött az idő, hogy kiválasszuk azt a pár embert közületek, akik majd segítik munkánkat moderátorként (a jövő hét elején kerül rá sor).
Vannak jelöltjeink, akikkel le fogunk ülni (pl skype mellé) és elbeszélgetünk arról, hogy tudunk-e közösen együtt dolgozni.

Remélem akikkel nem fix szerződéses formában dolgozunk majd, azokkal is jó marad a kapcsolatunk.
Garantálhatom, hogy minden írónk és pályázónk valamiféle pluszt fog kapni a sima felhasználókhoz képest, de majd ezt is személyesen...

Tervezzük, hogy rendszeresen írói pályázatokat indítunk. Így azok az íróink is kapnak díjakat (még nem meghatározott összegű, ez a felajánlásoktól függ), akik itt most nem nyerték el az állásokat. Tehát érdemes lesz itt maradni nálunk:-)
A későbbiekben segíteni szándékozunk kortárs írókat, költőket. Aki itt ír oldalainkon az számíthat mindig segítségünkre (nyilvánvalóan mindig csak kereteinken belül).

Nagyon sok pozitív elképzelésünk van az oldallal kapcsolatosan!!!
Ezt most mind nem akarom és nem is tudom leírni.
Remélem a továbbiakban is számíthatok a segítségetekre!

Pussz,
Tündér

A bejegyzést írta: Tündér

Hozzászólások

időrendi sorrend

megtekintés Válasz erre: smartee

Én is egy barátom meghívására jöttem közétek,és nagyon örülök Nektek.
Végre egy jó hely,ahol nem hiszik azt,hogy pasizni akarok.
Pusztán érdekel mások sorsa,gondolatai az életről,fájdalmakról,csodákról és az élet szépségeiről.
A feladat,akadály azért van,hogy leküzdjük és tovább lépjünk.
Sok sikert kedves Tündér

Kedves Smartee!

A te gondolataiddal értek egyet leginkább. Remélem nem okoztam csalódást, ha az életről, a fájdalmakról, a csodákról és az élet szépségeiről írtam. :-)

Puszi,
Éva
Kedves Tündér! Erre a naplóbejegyzésedre ma visszatértem s elolvasva is, végig gondoltam mekkorát fejlődött a csapat hihetelen! Ekkora közösségi munkát, erőfeszítést, Különböző írások, olvasni valók, klubbok, pályázatok, ezt nem lehet ide leírni igazából! Örülök, hogy részese lehetek ennek a nagyszerű közösségnek! Nagy Orsolyás ölcsi az egész közösségnek!
Boldog vagyok hogy rá találtam az oldalatokra.
Jó kiírni magamból a dolgokat és a titkaimat .

megtekintés Válasz erre: aszir

Én lennék az a barát, aki meghívott, ha nem titok!

Tudom,kedves Barátom,Általad és elsődlegesen Miattad kerültem ide.
Mindez örömmel tölt el.

megtekintés Válasz erre: smartee

Én is egy barátom meghívására jöttem közétek,és nagyon örülök Nektek.
Végre egy jó hely,ahol nem hiszik azt,hogy pasizni akarok.
Pusztán érdekel mások sorsa,gondolatai az életről,fájdalmakról,csodákról és az élet szépségeiről.
A feladat,akadály azért van,hogy leküzdjük és tovább lépjünk.
Sok sikert kedves Tündér

Én lennék az a barát, aki meghívott, ha nem titok!
Örülök nektek!!!
Mindannyian nagyon értékes emberek vagytok. Amikor az oldalt létrehoztuk, csak bízni tudtunk benne, hogy ilyen emberek kerülnek majd ide:-)
Köszönöm nektek az írásaitokat, hogy megnyíltok nekünk!!!

Pussz,
Tündér
Köszönöm Én is a lehetőséget-e kis csapatban!

megtekintés Válasz erre: smartee

Kedves Zsóka! Egy cipőben járunk????
Mindig örülök,ha hasonló gondolkodású emberekre találok.

Sokszor találkozom a hozzászólásaiddal, mintha én írtam volna, örülök, hogy találkoztunk.

megtekintés Válasz erre: T.Zsóka

Kedves Smartee szívemből szóltál!
"...végre egy jó hely, ahol nem hiszik azt, hogy pasizni akarok.." a többi is igaz, de ez leginkább!

Kedves Zsóka! Egy cipőben járunk????
Mindig örülök,ha hasonló gondolkodású emberekre találok.
Szia Zsóka!

Nagy örömömre szolgál, hogy Te is jól érzed magad közöttünk.
Ne feledd, "más virtuális portálon" nincs Tündér, aki varázslattal is él, ha kell...Azon leszek és leszünk, hogy itt a "béke szigetére" leljen minden finomlelkű alkotónk, akár profi, akár sem. Itt egy a lényeg, mindenki azt adja, írja ki magából, ami a szívéből és lelkéből jön. Úgy érzem, a befogadóközönségünk is remek. :-)


Pussz,
Tündér :-)

megtekintés Válasz erre: smartee

Én is egy barátom meghívására jöttem közétek,és nagyon örülök Nektek.
Végre egy jó hely,ahol nem hiszik azt,hogy pasizni akarok.
Pusztán érdekel mások sorsa,gondolatai az életről,fájdalmakról,csodákról és az élet szépségeiről.
A feladat,akadály azért van,hogy leküzdjük és tovább lépjünk.
Sok sikert kedves Tündér

Kedves Smartee szívemből szóltál!
"...végre egy jó hely, ahol nem hiszik azt, hogy pasizni akarok.." a többi is igaz, de ez leginkább!
Remélem itt nem fog elfajulni a légkör, mert más virtuális portálon, olyan értelmetlen viaskodások mennek, mindenki azt hiszi, hogy micsoda nagy író, költő lett. Én nem tartom magamat írónak, költőnek, az érzéseimet írom le, s ha megértő, a fájdalmat, konfliktusokat átélni tudó emberek találkoznak, s a jószándék vezérli őket, akkor már érdemes lesz itt maradni.
üdv. Zsóka

megtekintés Válasz erre: Tündér

Üdvözöllek közöttünk!
Örülök neked.
Az "ilyenné válásod" tapasztalatát meg add át a fiatal olvasóidnak.
Várom további írásaidat!

Pussz,
Tündér

Hmmm...Miért gondoltam azt, hogy felajánlod három kívánságom teljesítését... :)))

Igyekszem, igyekszem, igyekszem.
Üdv a fedélzeten: Laura

megtekintés Válasz erre: Laura

Nem hívott senki, magamtól jöttem, keresztül-kasul regisztráltam én...:)))

Fogadjatok el olyannak, amilyenné váltam az évek során!
Üdv. mindenkinek. :)

Üdvözöllek közöttünk!
Örülök neked.
Az "ilyenné válásod" tapasztalatát meg add át a fiatal olvasóidnak.
Várom további írásaidat!

Pussz,
Tündér
Nem hívott senki, magamtól jöttem, keresztül-kasul regisztráltam én...:)))

Fogadjatok el olyannak, amilyenné váltam az évek során!
Üdv. mindenkinek. :)

megtekintés Válasz erre: Moderátor

Én lennék az a barát, aki meghívott, ha nem titok!

Ó! :-)szia!!!
Moderátor
moderátor párbeszéd

megtekintés Válasz erre: juanitasenorita

Baráti felkérésre,meghívásra jöttem és bár még inkább ismerkedem ezzel a tartalmas oldallal ,már meg merem osztani Veletek verseimet.
Köszönöm,hogy közöttetek lehetek és sok sikert mindenkinek!

anita

Én lennék az a barát, aki meghívott, ha nem titok!

megtekintés Válasz erre: Tündér

Köztünk a helyed! S, milyen jól teszed, hogy megosztod velünk a verseidet. Nagyon jól írsz, kérlek továbbra is örvendeztess meg bennünket jobbnál - jobb írásaiddal! ;)

Pussz:
Tündér! :-)

Köszönöm Tündér!

megtekintés Válasz erre: juanitasenorita

Baráti felkérésre,meghívásra jöttem és bár még inkább ismerkedem ezzel a tartalmas oldallal ,már meg merem osztani Veletek verseimet.
Köszönöm,hogy közöttetek lehetek és sok sikert mindenkinek!

anita

Köztünk a helyed! S, milyen jól teszed, hogy megosztod velünk a verseidet. Nagyon jól írsz, kérlek továbbra is örvendeztess meg bennünket jobbnál - jobb írásaiddal! ;)

Pussz:
Tündér! :-)

megtekintés Válasz erre: smartee

Én is egy barátom meghívására jöttem közétek,és nagyon örülök Nektek.
Végre egy jó hely,ahol nem hiszik azt,hogy pasizni akarok.
Pusztán érdekel mások sorsa,gondolatai az életről,fájdalmakról,csodákról és az élet szépségeiről.
A feladat,akadály azért van,hogy leküzdjük és tovább lépjünk.
Sok sikert kedves Tündér

Köszönöm!
Örülök, hogy köztünk vagy, azon fáradozunk, hogy minél elégedettebbek legyetek az oldalunkkal. :-)

Pussz:
Tündér:-)
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: