Csak pozitívan!

2022. február 19.

Vissza a naplóhoz

2016. október 30.-i jegyzet:

Rájöttem a higgadtságom okára. Nincs itt kóros reakció, realitás van. Miért kéne keseregni? Min változtat a szék? Semmin. Ja, de: megkönnyíti a közlekedésemet. Oké, a lábamon kéne tudni járni hosszabb távokon is, de ez van. Örülhetek, mert van aki sosem tudott lábraállni, nem focizhatott, nem futhatott, nem biciklizhetett, nem mehetett el sétálni, stb. Nem lehetett független, ebben-abban segítségre szorult, mert van amihez szükség van az állásra/járásra. Én mostanáig mindezt megtapasztalhattam, sőt, ezután is megtehetem majd' mindegyiket, csak korlátozottan, de legalább érez a lábam, tudok járni is, más ember az érzékelésnek és/vagy ennek a 100-150 méternek is, amit én még meg tudok tenni, nagyon örült volna egész életében, amit székben töltött. Nekem ez csak mostantól kezdődik és egyelőre még nem is mindig kell majd használnom, szóval hálát adok Istennek! Moroghatnék, hogy egy újabb korlát, de nem innen kell nézni, meg a kesergés nem old meg semmit. Nem érzem szükségét. Magamat nem fogom sajnálni és másnak sem kell. Amíg én nem esem kétségbe, addig más se aggódjon miattam, mert ez nem a világvége. Alkalmazkodom, ameddig tudok, ameddig lehet. Ez egy újabb próba, meg jönnek majd még cifra dolgok, de ha már most elhagynám magam, mi maradna addigra, mire kelleni fognak a tartalékok? Az új akadály megintcsak nem elvesz, hanem ad, mert nem fékez, hanem húz. A sors mindig egyenlít. Ha valamit elvesz, ad mást. Ha terhet ad, ad erőt is. Van, hogy az ember azt érzi dehogy adott és mindjárt összeroskad, de ez nem ilyen egyszerű. Feladni nehezebb, ahhoz talán nagyobb erő kell, mint küzdeni. Ha össze is csuklik az ember, a sors a hóna alá nyúl és valami módon felsegíti. Jól példázzák ezt az erős emberek. Beszélgettem olyan emberekkel, akiknek tele volt a múltban - és volt, akinek a jelenben is - az élete megnyert, vagy épp' jelenleg is vívott csatákkal, közben az illetőből sugárzott a lelkierő és a bölcsesség. Mindig elfog egy kis irigység, hogy jó volna olyan erősnek, kitartónak és bölcsnek lenni. Ezekről az emberekről mindig a vas jut eszembe. Épp' úgy keményedtek meg az 'edzés' során, ahogyan a vas. Belőlem talán sosem lesz ilyen 'vasember', de próbálom a példájukat követni, hiszen ha ők bírják, nekem is menni fog. Nincs gond a helyzetkezelésemmel. Rosszabb is lehetne, nekem mozog a lábam és még járni is lehet vele. Ezt nézem és a Tesóm is. Remélem a környezetem is ezt fogja meglátni és szem előtt tartani.

A bejegyzést írta: Arnold91