Csapatmunka…
2017. december 21.
Elnéztem, ahogy nap, mint nap felkapja, és keveri-kavarja a faágakat elhagyott, az utolsó egyszer-többször hatalmas kupacokba hordott rengeteg faleveleket és megbontva szárazon viszi szerte-szét a szél...
Már azt hittem itt felejtik nekünk a tavaszig, de ennek ma - úgy tűnik - vége. Tizenhat szorgos közmunkáskéz azon iparkodik éppen, hogy a tér és lakói ismét fellélegezhessenek, vagy még jobb számukra, ha mielőbb befejezik a melót és végre ezt is letudhatják. Még pár óra és a csapatmunka meghozza a várt eredményt. Kitartás az ebédig! Vagy még tovább? Azt hiszem alábecsültem a mennyiséget.
Mindig tudtam, csak kitartással és szorgalommal lehet előbbre jutni, ha valamit el szeretnénk érni. Kicsiben is így van ez. Eddig húztam halasztottam, de látva az elszántságukat, nekem is kedvem szottyant megszabadítani végre az ablakom alatti Aloa-verához hasonlatos, bár az is lehet közönséges cserjét, - de, ha azt mondom évente szokott hozni egy méteres szár végén fürtös fehér virágokat, tudjátok miről beszélek - nem csak a száraz avartól, hanem a közepébe pottyantott használt papírzsebkendőtől is. Nem nézhettem tovább, és bízhattam abban, hátha felkapja azt is a szél...
Most persze könnyen dőlök hátra, hogy már ezen is túl vagyok. Hát mit mondjak, ez a kis gereblyézés engem már szinte megizzaszt…
A bejegyzést írta: zsoltne.eva
Hozzászólások
Ehhez a bejegyzéshez senki nem írt hozzászólást.