Cserélünk?
2020. szeptember 6.
Avagy könnyű a férfiakat boldoggá tenni!
Hőségben árnyékos és nyugis helyet keresek rendszerint a parkoláshoz, s ezért ma is úgy esett, hogy a nagy parkolóban, az áruház bejáratától legtávolabbra eső helyen hagytam az autót. Egy kis séta amúgy sem árt.
Már végeztem a bevásárlással, és bepakoltam mindent a csomagtartóba, lezártam a vaspuncit, és épp indultam volna visszatolni a bevásárlókocsit, amikor a mellém beparkoló, sötét autóból kiszálló, tisztes, őszes halántékú úriember leszólított.
- Százas van benne? - kérdezte a bevásátlókocsira mutatva, jelezve, hogy lovagiasan visszatolja helyettem azt a százötven métert.
- Nem, a lakáskulcsom - válaszoltam.
Mindig a kerek fejű lakáskulcsomat dugom be a százas helyett a kocsikba, ha épp nincs nálam apró, mert az viszont mindig nálam van.
Az ősz férfi ment pár métert előttem, én békésen utána toltam a kocsit, majd hirtelen megfordult.
- Cserélünk? - kérdezte huncut tekintettel a lakáskulcsomra utalva.
- Nem tudom, a párom mit szólna hozzá... - nevettem rá.
- Nem kell mindent tudjon! - nevetett vissza, majd vigyorogva ment tovább, s éreztem, hogy máris boldoggá tettem.
Végül szinte egyszerre értünk a kocsikhoz, ő kiszabadított egyet, majd megcélozva az áruház bejáratát, mosolyogva köszönt el.
- Helló! - szólt széles mosollyal.
- Viszlát! - búcsúztam el tőle, majd hazáig mosolyogtam, hogy lám érintés nélkül is boldoggá tudtam tenni egy férfit, még ha csak pár percre is. S ez bitang jó érzés volt.
#visszafogottvenusz
A bejegyzést írta: Tündér
Hozzászólások
Ehhez a bejegyzéshez senki nem írt hozzászólást.