Dili

2021. október 17.

Vissza a naplóhoz

2013. május 26.-i jegyzet:
Volt pár jobb napom, pörögtem, már szinte kimerültem tőle, de nem tudtam leállni. Megint úgy éreztem, hogy minden jó és bárkit, bármit le tudok győzni, aztán ez átcsapott minden átmenet nélkül letargiába. Megint jöttek a szuicid gondolatok, a kilátástalan jövőkép és egyebek. Tegnap robbantam. Éreztem, hogy feszülnek az idegeim, de tegnap egész nap idegesítettek a fölöttünk lakók, hogy nem lehet tőlük pihenni, mert ugrál a kölyök, veszekszik a család, egyebek. Aztán apu is beszólt - ilyenkor mindegy, hogy ki és mit szól be, lehet ártatlan dolog is - és itt robbant a bomba. Mint egy dühös bika... Annyira bepörögtem, hogy képes lettem volna leugrani a hatodikról. Állandóan változik a hangulatom, nem áll be egy állandó állapotba. Még a jobb órák/napok alatt is időnként érzek valamit, de olyankor inkább a 'pörgés' a jellemző, mert olyan erős, hogy elnyomja a negatív gondolatokat/ hangulatot. Hajlamos vagyok átlépni a realitás határait - amit akkor nem veszek észre, csak utólag. Bármelyik pillanatban képes vagyok elveszteni az önkontrollomat, ilyenkor magamban teszek kárt valamilyen módon, máskor meg csaponganak a gondolataim, a tetteim. Sok mindenbe belekezdek, aztán a végén egyik dolognak sem érek a végére, mindenből egy 'se füle, se farka' lesz, ez pedig azt hozza magával, hogy nyugtalan leszek, amiért nincsenek lezárva a dolgaim, mert nagyon zavar, ha lezáratlan valami és ez megint csak nyugtalanságot eredményez. Ördögi kör. Persze amikor meg akar fékezni apu, arra is robbanok, mivel tőle nem sok jót kaptam/kapok és már mindenre ugrom, amit támadásnak érzek tőle. Nehéz ezzel együttélni, mert jó időszakban a végletekig hajszolod magad, mindenről elhiszed, hogy menni fog, röhögőgörcsöt kapsz egy kis dolgon is, vagy akár ok nélkül, megállás nélkül beszélsz és nem veszed észre magad, stb. Rossz időszakban utálsz élni, minden pillanatod a halál körül forog és hogy hogyan tudnál magadban kárt tenni, akár meg is próbálod. Fizikailag bántod magad, mert úgy gondolod megérdemled, meg hogy addig nem fáj ott belül. Nincs célod, nem örülsz semminek, hülyeségek miatt, vagy akár minden ok nélkül fog el a sírás, netán a szar dolgok miatt, stb.

Most megint nem vagyok jó passzban. Nem mondta még apu, hogy elviselhetetlen vagyok - már volt rá példa, csak mostanában nem - de gyanítom, hogy hamarosan besokall. Sokan azt hiszik, hogy csak a környezet szenvedi meg a borderline-os embert. Mi ugyanúgy szenvedünk saját magunktól. Beszélgettem hasonló emberekkel és ugyanazt mondták, hogy saját magukat is megőrítik a 'kilengéseikkel'. Rossz ez mindenkinek.

A bejegyzést írta: Arnold91