Egy kemény nap krónikája
2012. február 24.
Ma kemény nap volt, fájnak a térdeim is az időváltozástól, úgyhogy csak innen az ágyból írok nektek.
A reggel azzal kezdődött, hogy a zuram lenyomta az ébresztőt és kicsit elaludtunk. Egy vad fogmosás és valami gönc magamra cibálása után kirohantunk a kocsihoz, közben anyám is megjelent, mert őt is vittük dolgozni.
Odafelé még gyorsan kikapkodtam az értesítőket a postaládából és sikerült nem elkésniük a munkából anyámnak és a zuramnak. Én akkor várakozó álláspontra helyezkedtem, vagyis még volt másfél órám fél nyolcig, mire kinyit a tüzép, hogy hozzak fát. Fél órát sikerült is eltökölnöm a teskóban, a vetőmagok bűvkörébe esve, valamint hagymát és répát vásárolva a főzéshez. Na, jó, bevallom egy tábla tejcsokit is megengedtem magamnak a fapakolásra tekintettel. Mikor kijöttem még mindig volt majdnem egy óra nyitásig, úgyhogy elmentem tankolni és kiugrottam a szőlőhegyre megnézni, hogy mi a helyzet, mert múltkor befagyott a víz a házban.
Megállásnál láttam, hogy már megint sikeresen szűz hóba parkoltam, és gond lesz indulásnál. Sebaj, sehol egy lélek! Mentem a házhoz és hozzám csapódott Kormi, egy fekete régi maccsom, aki elköltözött. Nem találtam nagy bajt, és szerencsére a házi vízművünk működött. Csak a wc tartállyal van gond, de az tényleg már a legkisebb baj. Viszont macskakaját vihettem volna, de majd legközelebb. Visszafelé vittem magammal lapátot, és ellapátoltam a havat a kerekek mögül, így minden nehézség nélkül el tudtam indulni.
Már nyolc előtt a tüzépen voltam. Bepakoltam 1,6 mázsa fát. Szokás szerint egyedül. Amúgy meg se kottyant. Negyed kilenckor már a postán voltam, fél kilenckor nyúltápért, kilen és háromnegyed tíz közt pedig rekordsebességgel elintéztem még a netes szerződésemet, a könyvtárat és még a bankkártyámat is felvettem. Magam sem értettem, hogyan történt, hogy tíz előtt már a váróban ültem és kivételesen nem késtem el a pszihómtól.
Aztán elmeséltem neki, hogy mik vannak mostanában családi körben, hogy a papámtól 8,5 l vizet szivattak le a hasából, hogy a nagybácsimnál meg kiderült, hogy súlyos beteg, meg a többi szokásos, és hogy legszívesebben megszöknék, soha hátra se nézve. Főleg, ha lenne olyan gomb, ami kikapcsolja a memóriát. Azt mondta, hogy nagyon pozitív, hogy megszökni szeretnék és nem öngyilkosságra gondolok mint mások, ha túl sok a problémájuk. Kicsit aggódik értem mert egyre több a nehézség és kevés boldogság ér. Hm. Na. Mindegy, majd elmúlik ez is. Tizenegykor elmentem papáékat meglátogatni a bel-re, aztán felvágtáztam a szem-re, odaadni a zuramnak a kocsipapirokat, aztán a fél egyessel hazajöttem. Mosogatni már nem maradt erőm. Majd most, úgyis éhes is vagyok.
Amúgy szép az élet. Hétfőn vendégünk jön, legalább lesz egy kis segítségem. Örülök is neki. Legalább nem csak saját magammal leszek elfoglalva, mert másnak más baja van, és akkor már annyira nem is szeretnék megszökni. Csak kicsit. :-)
A bejegyzést írta: Virág
Hozzászólások
időrendi sorrend
Válasz erre: Tündér
Kedves Virág!
Vannak néha nehéz napjaink, ezek arra valók, hogy élvezni tudjuk, amikor kellemes az élet.
Pussz, Tündér
Vannak néha nehéz napjaink, ezek arra valók, hogy élvezni tudjuk, amikor kellemes az élet.
Pussz, Tündér
Válasz erre: Virág
Inkább táncolnék én is. :)
Válasz erre: Ailet
Ma egész nap ezt hallgattam a kol.nőmtől... :D Menjünk Rióba.... mert ő a Krisztus szobrot látni akarja. Na köszi, én meg mehetek szambázni. :)))
Válasz erre: Virág
Nem bánom! :D
Válasz erre: Ailet
Na jó, ha mindenki szökni akar én is megyek, úgy is Rióban karnevál van :))) na lányok???? megyünk???
Puszivirág!
A
Puszivirág!
A
Válasz erre: Bianka
Szökjünk együtt! halál komolyan. Ma ideiglenesen kitettek a melóhelyemről (nincs pénz rám), és reménytelenül beleszerettem vkibe, akibe nagy hiba volt. (nooormális? mármint én)
Kész vagyok.
Most kereshetek vkit, akibe érdemes beleszeretni.
Ja, meg új munkát.
De nem bánom, szökjünk! :)
Kész vagyok.
Most kereshetek vkit, akibe érdemes beleszeretni.
Ja, meg új munkát.
Válasz erre: anubis
Ha így elfáradtál, akkor csak óvatosan a szökdöséssel, úgyse jutnál messzire!:))
Persze értelek, és megértelek. Mindig, minden körülmények között.
:))
Persze értelek, és megértelek. Mindig, minden körülmények között.
:))