Egy kis nosztalgia

2022. szeptember 8.

Vissza a naplóhoz

2020. szeptember 12.-i jegyzetem:

Ma kocsikáztam és piszkosul jó volt!
2008-ban, 17 évesen lett meg a jogsim. Hogy stílszerű legyek, az örömöm akkor kapcsolt feljebb egy fokozattal, amikor meglett a járgányom, egy Skoda Octavia.
Nyilván benéztem az elején ezt-azt, mint kezdő, de olyan bakit sosem követtem el, amiből baleset származott. Egyszer megkínáltam a felnit a padkával. :-D A kilométerekkel gyűlt a tapasztalat, meg persze a vonzalom a vezetés iránt. Az egyik nyugalomforrásom is a vezetés volt, ha leszámítom az 50-nel cammogó, vagy éppen lakott területen 120-al repesztő, meg a szabálytalankodó fazonokat, valamint a kekec sofőröket, akik ráhúzgálják az emberre a kormányt és egyéb módokon szívóznak. Ettől függetlenül akkor is imádtam vezetni, 6 évig élvezhettem, ami egyfelől kevés, másfelől viszont több, mint a semmi, szóval örülök a lehetőségnek. 2014-ben kiszálltam a kocsiból, mielőtt valakinek baja esik, ugyanis elkezdtek a végtagjaim önálló életet élni és nem hiányzott, hogy a váratlan és kontrollálhatatlan mozgás miatt a gázra taposva, vagy a kormányt megrántva balesetet okozzak, meg a figyelmemmel is gondok adódtak, szóval már semmiképp' sem tartottam biztonságosnak a vezetést. Onnantól kezdve csak ritkán volt alkalmam kocsival utazni, mert 2015-ben gallyravágták a fater kocsiját és azóta nincs másik, szóval párszor ismerősök vittek minket valahová, de a lényeg, hogy hiányzik az autózás és ma volt alkalmam, ráadásul az egyik kedvenc márkámmal és gyorsultunk is. (Nyilván nem lakott területen.) A fatert régi ismerősök hozták ma haza Pestről és kicsit maradtak, meg a srác elvitt egy körre a járgánnyal, mert szóbakerült, hogy a kedvenceim közt van a márka és kérdezte, hogy ki akarom-e próbálni. Naná! ;-) Eddig csak sóvárogva lestem a típust, erre mit hoz az élet, beleülhettem egybe. Örültem, mint az állat! Velem egyidős az Áron, meg régen sokat lógtunk együtt és most a kocsi is egy közös téma volt. 2002-es, első generációs Volvo S60-as (D5 motorral), szóval nem mai darab, mégsem mondtam volna meg az Áronéról sem, annyira tartós motorikusan is a típus és az utastere is újszerűnek tűnik. Kérdezte, hogy akarom-e vezetni, de nem kockáztattam, pedig majdnem elcsábultam. A rutinból is ki vagyok esve, meg annak nincs értelme, hogy 30-40-el csorogjunk, annál nagyobb tempónál meg cseszhetjük, ha a fentiek okán kormányt rántok, vagy valami, szóval maradt ő a volánnál. Tőlünk nem messze van egy párkilométeres út a szántóföldek mellett, szinte járatlan, úgyhogy biztonsági okokból oda mentünk, bár csak 100-ig gyorsult a kocsival, de a főúton nem lett volna okés.
Leesett az állam az autó teljesítményétől, pedig tudtam, hogy erős, de más tudni, mint tapasztalni! Nyilván nem tiltásig pörgette a motort, egyrészt az úton néha jönnek munkagépek, kocsik, a motorosok is ott szeretnek repeszteni, szóval nem akartunk csattanni, másrészt nem is a végsebességre utaztunk (230 km/h, mert ez még Németországból jött be), hanem a gyorsulásra, azt meg már alacsony fordulaton is jól tud a kocsi. Azt mondjuk bántam, hogy a tehetetlenségi erőt nem komálja már a szervezetem, pedig imádom amikor az ülésbe szegez, de pár éve már rosszul vagyok tőle. Ez a repülés szempontjából sem jó hír, mivel a repülő gyorsulása is ilyen. Na, de az még odébb van, ha összejön egyáltalán.
Lényeg a lényeg; újra autózhattam.

Kellett is egy kis öröm, ugyanis a kutyám nincs jól. 2 nap alatt romlott az állapota, lázas és a bőre is rosszabb. Hol eszik, hol nem és sokat fekszik, látszik a szemén is, hogy nincs jól. Beszélek a dokival, hogy ne kísérletezzünk rajta, nézzük meg a vérét immunra (mert azt mondta, hogy ha romlik, az lesz a következő lépés). Ha kiderül, hogy nem az, akkor még mindig adható neki tovább ez a gyógyszer, de ha immunbeteg és másra kap kezelést, addig meg romlik és szenved tovább, az gáz. Még mindig bízom abban, hogy nem immunbeteg és ki lehet kezelni!

Füge jól van, már járkál, szaladgál, pont olyan, mint az ivartalanítás előtt.

A bejegyzést írta: Arnold91