Egy történet
2014. február 4.
Ezt az esetet ma olvastam itt a neten.Gondoltam, megmutatom Nektek is, azzal a célzattal, milyen jó, ha figyelünk egymásra...
Érdekes történet egy halhús csomagoló szakmunkásról
A történet egy halhús csomagoló szakmunkásról, aki egy Bergernbeli üzemben dolgozott, Norvégiában. Egy napon, amikor vége volt a munkaidejének, benézett az egyik hűtőkamrába, hogy valamit leellenőrizzen, magára zárta az ajtót véletlenül és ott ragadt fogságban a hűtőtérben.* *Erőteljesen verte az ajtót és elkezdett kiabálni, de senki sem hallotta. A munkások java már hazament és gyakorlatilag nem lehetett hallani az ajtó vastagsága miatt a segélykiáltásokat.* *Öt órát töltött el a hűtőtérben, már a halál küszöbére került. Egyszerre csak kinyílt az ajtó. A biztonsági őr bejött és kimentette őt.* *Ennek az esetnek a kapcsán megkérdezték az őrt, hogy jutott az eszébe, hogy kinyissa ezt az ajtót, amikor az nem tartozik a munkakörébe? Ő elmagyarázta ezt:* *Ebben a gyárban dolgozom már 35 éve. Alkalmazottak százai jönnek a gyárba minden nap, de ő volt az egyetlen, aki köszönt nekem reggelenként és elköszönt tőlem esténként. a többi dolgozó úgy kezelt engem, mintha láthatatlan lennék.* *Ma, mint rendesen, mondta nekem, hogy "Jó reggelt!" de nem hallottam elköszönni, hogy "Viszontlátásra holnap!" * *Én mindig, minden nap türelmetlenül várom ezeket a szavakat, "Helló, Jó napot" és azt, hogy "Szia, viszontlátásra holnap" Mivel tudtam, hogy még nem köszönt el tőlem, gondoltam, hogy valahol az épületben kell lennie, és elkezdtem keresni....és addig kerestem, amíg meg nem találtam!*
*És mindez csak a köszönés miatt!
/ Net /
A bejegyzést írta: Ilona
Hozzászólások
időrendi sorrend
Én sem a szakkönyveknek hiszek, hanem magamnak.Egyszerűen abból indulok ki, hogy minden emberben kell lennie valami jónak, mert ez egyike az emberi tulajdonságoknak. Szerintem sokkal könnyebb kedvesnek lenni, mert kevesebb konfliktus adódik belőle, kisebb energiaráfordítással.
A másik tulajdonság viszont az emberi önérzet. Ha valaki bármiért pofonvág, annak én sem fogom a társaságát keresni, mert nem hiányzik..
A vezetési szakkönyvek is tanitják,hogy érdemes jó kapcsolatokat ápolni mindenkivel.Munkám során én is ügyelek rá,hogy maximálisan udvarias,sőt kedves legyek mindenkivel - ügyfelekkel,kollegákkal,hivatalnokokkal .Tapasztalatom szerint igy sokkal könnyebben elérem a céljaimat.De ez nem is esik nehezemre,mivel minden emberben meg tudom látni a jót.
Sanda..., törekedni lehet, talán érdemes is, a jó kapcsolatokat ápolni, stb... de hol van ott jó kapcsolat, ahol azzal szembesítenek, hogy "nem szólhatsz hozzá, mert az író..." eceterá-eceterá... és megint fellángol, ami már kis híján elhamvadt...
Nem minden emberben és nem mindenkinek egyformán van jelen a jó. Ezért nem hiszek én a szakkönyveknek! :-)
Sajnos, ez nálunk nem fordulna elő.
Ne legyél olyan pesszimista!Szerintem itt is előfordulhat ilyen történet..
Drága Ilikém!
Én azért bízom abban, ha túl sokáig nem jelentkeznék egyszer csak elkezdenétek keresni... mert nem szokásom eltűnni csak úgy elköszönés nélkül. Bár az is lehet az ellenkezőjét éri el azzal az ember, ha mindig be/köszön. A végén már annyira megszokják, hogy észre sem veszik...
Tanulságos kis történet, bár e nélkül is eszembe jut némely ember mekkora tahó?...
Én bízom a z emberekben, optimista vagyok. Vannak olyan emberek, akik valamilyen oknál fogva a "szívünkhöz nőnek". Én például észreveszem, ha valamelyik ismerősömet hosszabb idő elteltével nem látom..Ilyenkor utánanézek, mi történt vele. Szerintem más is van így..
Puszi, Ilona
Én azért bízom abban, ha túl sokáig nem jelentkeznék egyszer csak elkezdenétek keresni... mert nem szokásom eltűnni csak úgy elköszönés nélkül. Bár az is lehet az ellenkezőjét éri el azzal az ember, ha mindig be/köszön. A végén már annyira megszokják, hogy észre sem veszik...
Tanulságos kis történet, bár e nélkül is eszembe jut némely ember mekkora tahó?...