újabb események régebbi események további események
22:08
Ilpaki új cikket töltött fel
13:08
Ilpaki módosította a naplóbejegyzését
13:07
Ilpaki új bejegyzést írt a naplójába
22:36
kalozlány módosította a naplóbejegyzését
22:21
kalozlány új bejegyzést írt a naplójába
09:02
Horoszkóp új bejegyzést írt a naplójába
08:35
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését
15:51
Ilpaki új bejegyzést írt a naplójába
08:01
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
13:40
Black Ice új cikket töltött fel
04:54
Furrionmxa regisztrált a weboldalra
21:07
Ilpaki új bejegyzést írt a naplójába
02:35
Telecasterchf regisztrált a weboldalra
01:53
Incipiosas regisztrált a weboldalra
20:13
Artisanwrl regisztrált a weboldalra
19:03
kalozlány új bejegyzést írt a naplójába
09:38
Dormanndh regisztrált a weboldalra
08:37
kalozlány módosította a naplóbejegyzését

Elfogadsz, Drágám?

2019. január 20.

Vissza a naplóhoz

Kényes témát kezdtem boncolgatni mostanában. Azon is sokat elmélkedtem, megosszam-e másokkal ezeket a gondolataimat?! Úgy döntöttem megteszem, mert azt hiszem ez az, amiről mindenkinek van véleménye, talán tapasztalt is ilyesmit, de senki nem beszél róla szívesen.
A témám pedig, az elfogadás a párkapcsolatokban, kizárólag a külső adottságokra, tulajdonságokra szűkítve azt.

Vajon mi kell az igazi szerelemhez? Beszélhetünk-e egyáltalán ilyesmiről akkor, ha a pár egyik tagja fenntartásokkal kezeli a másikat? Létezik-e valódi lelki kötődés fizikai elfogadás nélkül? Milyen érzés úgy szerelmesnek lenni valakibe, hogy az akarattal, vagy akaratlanul, de folyton apró kis tüskékkel, netán tőrökkel szurkál minket bizonyos testi adottságunk miatt? Vagy lehet-e szeretni valakit úgy, ahogy van?

Sétálok az utcán, és igyekszem nem észre venni, de nem tudom. Aztán már tudatosan bámulom a fiatal, szőke lányt a roma fiú oldalán. Kézen fogva igyekeznek a gimnázium felé, de nem mennek el a bejáratig. A sarkon csókot váltanak és elköszönnek. A lány az iskola felé veszi az irányt, a fiú pedig látszólag céltalanul, szomorú szemekkel indul a belvárosba.
Délután szintén az utca végén várja a lányt, aki négy-öt másikkal érkezik. Nagyjából egykorúak, vidáman csacsognak a tinik gondtalanságával, majd a szőke észreveszi a fiút. Menekülne, de késő. Zavartan pillant a barátnőire, aztán a srácra, majd elsétál mellette. A fiú arcán nem látok meglepettséget, csak a reggeli szomorúságot, és sóvárgást…

Nem értem.

Lehet, hogy javíthatatlanul romantikus vagyok, lehet, hogy nem teszem jól, de ha szeretek valakit, akkor teljesen mindegy, hogy fekete-e a bőre, vagy fehér, kövér, vagy sovány, hallássérült, vagy vak. Valamiért szerelmes lettem belé, és ezt maximálisan fel is vállalom. Ha nem tudnám elfogadni, akkor inkább elengedném, de semmiképp sem áltatnám.
Színes a világ, és a megannyi szín mellett rengeteg forma, árnyék, illúzió és valóság található meg benne. Mi emberek is ezekből állunk össze. Vannak velünk született és szerzett, felvett tulajdonságaink. Mindig formálódunk. Persze vannak dolgok, amiken nem változtathatunk, meg olyanok is, amiken nem akarunk változtatni.
Ha netán mégis változtatunk, akkor miért tesszük? Ha valaki fogyásra, hízásra, hajfestésre, vagy bárminemű külsőnkön történő változtatásra kér minket azért, mert „úgy jobban tud szeretni” , az a valaki valóban szeret bennünket? S vajon jól tesszük-e, ha megtesszük, amit kér? Vagy hagyjuk elmenni? Hagyjuk el?
Na és mi van azokkal a dolgokkal, amiken nem tudunk változtatni? Tudjuk, aki a kezünket fogja, valahol belül csatát vív saját magával emiatt, talán valóban szeret, de mégsem tud elfogadni bennünket? Ha nem vagyunk „így” jók, akkor miért is szeret? Ha pedig szeret, miért is nem fogad el?

Élhet-e vajon együtt valódi szerelemben egy fekete és egy fehér bőrű ember? Lehet-e boldog egy alacsony férfi egy nála magasabb nővel? Számít-e valamit az igazi szerelemben az, ha a nő tíz kilóval nehezebb, mint a férfi? Lehet-e akadály egy boldognak ígérkező kapcsolatban, ha a látó nő vak kedvesének el kell mesélje, milyen alakúak a hópelyhek?

S mi a teendő akkor, ha csupán lelki a kötődés, mert az egyik fél nem tudja elfogadni a másik külsejét. Valódi kötődés-e ez a szerelemnek mondott valami? Azt hiszem, nem az.
Szerintem a szerelem arról szól, hogy valamit látok, érzek abban az emberben, akibe szerelmes lettem. Együtt rezgek vele, vágyom a közelségét, az érintését, mert van benne valami, vagy épp minden benne van, amit szeretek. Mert ha rá gondolok, ezernyi pillangó repked a gyomromban, ha nem lehetek vele, fáj a lelkem. Viszont amikor együtt vagyunk, íze lesz tőle a levegőnek…
Nekem ez ilyen egyszerű.

S mi van akkor, ha alacsonyabb nálam, jóval vékonyabb, vagy más színű a bőre, és ezért megbámulnak minket az utcán?
Megmondom, mi van akkor: átölelem és megcsókolom, így adom tudtára a világnak, hogy szeretem azt az embert…és elfogadom!

- Ada -



A bejegyzést írta: Tündér

Hozzászólások

Ehhez a bejegyzéshez senki nem írt hozzászólást.

Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: