Ellentmondás
2020. június 6.
A búcsú után lassan teltek a napok, a hetek. Fájdalmas volt minden ébredés, ébrenlét. Az ismétlődő mindennapi rutin sem segített a mindig nálad járó gondolataimon.
Nem kerestelek. De te megtaláltál.
A csarnokod mellett haladt a mindennapi útvonalunk, nem volt nehéz összefutni. Észrevétlenül próbáltam kikerülni a tekinteted, de te már a kanyarban kiszúrtad a kocsit.Kint álltál, beszélgettél. Integettél, mosolyogtál. Két perc múlva már a telefonomon landolt az üzeneted: "Nem ég az egyik fényszóród."
"Köszi, de most mit tudok vele csinálni?"
"Gurulj el, megnézem."
Ellentmondásos volt a viszontlátás. Féltem az újabb fájdalomhullámtól. Jobbnak láttam elébe menni a dolgoknak, megbizonyosodni. Mielőtt feltehettem volna a kérdéseimet, behívtál kávézni.
- Ki is ő pontosan?
A kíváncsiság nagyobbra nőtt, mint a félelem a válaszaidtól.
- Annyi idős, mint te, van egy kislánya. Képzeld, tanul még, iskolába jár.
- Szereted?
- Nem tudom. Jól elvagyok vele.
- Ő szerelmes?
- Szerintem igen.
Fogalmam sem volt, hogyan fogok kijönni ebből a spirálból, ami húzott le újra és újra a mélybe minden válaszoddal. A fejemben ott volt még a többi kérdés, amit már a magam érdekében jobbnak láttam villámgyorsan elfelejteni. Kérdezés nélkül magadtól folytattad:
- Nézd, vele sokkal egyszerűbb ez az egész. Nem kell bujkálni, van elég időnk, nem kell rohanni...meg aztán bármikor beülünk a kocsiba, elmegyünk és megeszünk egy hamburgert meg ilyenek...
A fájdalomspirál dühben végződött. Irgalmatlanul dühös lettem, hogy ezeket képes voltál így, ennyire nemes egyszerűséggel rám borítani. Egy hamburger??? Na, ne vicceljünk már...
Abban pillanatban álltam fel a bárszékedről, a régi helyemről, és igyekeztem volna olyan gyorsan eltűnni, mint ahogy újra a konyhádba kerültem.
Hirtelen közelebb léptél és átöleltél. Váratlanul egy puszit nyomtál az arcomra.
- A testem még mindig azonnal reagál rád a közeledben.
Döbbentettél meg.
- De tudod, hogy én úriember vagyok. Vagyok olyan lovagias, hogy amíg barátnőm van, addig nem nyúlok máshoz.
Milyen lovagias voltál, hogy csak nálam nem volt ez szempont soha. Ahogy ez eszembe jutott, abban a pillanatban meg is semmisítette a körülmény. Nem volt jogom ezt gondolni. Az én helyzetemben ez soha nem lehetett szempont.
Majd öleltél hosszan, öleltél egy teljes évszakon keresztül úgy, hogy közben soha nem történt semmi.
Nem engedtél el.
(Kép: https://www.osram.hu/cb/)
A bejegyzést írta: Főnix Madárka
Hozzászólások
Ehhez a bejegyzéshez senki nem írt hozzászólást.