Első
2020. május 10.
Különösen nyugodt és rutinos este volt. A gyerekek hamar elaludtak. Várakozóan csendes, kíváncsi volt az este.
A frissen bontott borból minden korty az ízedre emlékeztetett. Azt írtad, ha szükségem lenne rád, ne írjak, hanem hívjalak. Lehet elalszol a kimerítő munkanap után, de felébreszthetlek bármilyen indokkal.
Írtam inkább, az kíméletesebb. Nem írtál vissza. Azonnal elkönyveltem, ez ennyi volt. Nem hagyott nyugodni az aggodalom. Hívtalak.
-Nem tudok aludni. Átmennék.
-Átguruljak érted?
-Az több, mint jó lenne.
-Gyere ki! Mindjárt ott vagyok.
Közölted egyhangúan. Boszorkány vagyok, gondoltam. annyira akartam, hogy így legyen, hogy esélye nem volt nem megtörténni. Mintha előre tudtam volna, kikészített ruhám felkaptam, és indultam.
A hídnál álltál meg. Beazonosíthatatlanul fura színű volt a kocsid, amivel jöttél értem. Nem foglalkoztam vele, csak azzal, hogy te ülsz benne, te viszel. Mindegy volt már hova. Csak veled legyek.
Beálltál az udvarodra.
-Elölről kerüld meg az autót!
Óvatoskodtál. Kulcsot kerestél, kikapcsoltad a riasztót.
Lenyomtad a bejárati ajtó kilincsét. Abban a pillanatban tudtam, hogy a tiéd akarok lenni. A küszöböd az új életem kezdete.
Nyitva még az ajtó, de én már téged csókoltalak. Csüngtem rajtad, mintha az életem függne tőled. Visszacsókoltál, öleltél, el sem akartál engedni. A szemed csak addig volt nyitva, amíg meggyőződtél, hogy bezárod utánunk a bejárati ajtót, utána teljes átéléssel már tökéletesen az enyém voltál.
Filmkockaszerűen minden pillanat mozivászonra illő, szenvedélyes volt. Hagytam, hogy irányíts, hagytam, hogy vezess.
-Ugye, vigyázol rám...
-Persze, hogy vigyázok.
Majd vigyáztál még sokszor, vigyáztál még szenvedélyesebben...egészen addig a vészjósló napig...
A bejegyzést írta: Főnix Madárka
Hozzászólások
Ehhez a bejegyzéshez senki nem írt hozzászólást.