Emlékek

2011. január 21.

Vissza a naplóhoz

"Aztán jött egy furcsa érzés, vad erővel elkapott,
Úgy éreztem kezeimmel elérhetném a Napot"

Zenét hallgattam a buszon, aztán egy pillanatra megelevenedett a múlt. Újra ott volt a mélyedés a koleszkapu alatt. Újra élettel teltek meg a kisváros sikátorai. A várkert fái között újra biztonságos találkahelyek sorakoztak.
Kéz a kézben sétáltunk a szegényes mozi pénztárához. Még nem Coca colát, csak Márkát szürcsölgettünk, miközben félve pillantottunk egymásra a Kék lagúna egyes jelenetei alatt.
Újra látom Vili néni cinkos mosolyát, amikor az ajtóban, elkésve a kimenőről utolsó csókot dobtunk egymásnak. Persze másnap ugrott a kimenő.
Hányszor lógtunk a kollégium ablakában az ismerős füttyre várva, csak azért, hogy egy futó pillantást válthassunk egymással. Nem volt még mobiltelefon, nem volt internet. A kommunikáció közvetlen volt, ha volt, ha nem volt épp kimenőmegvonás. De bánta a fene! Egy volt a fontos: A falakon túl Ő épp rád gondol, ugyanúgy, ahogy Te őrá.

25 éve történt emlékek, édesek és szépek. Isten hozott benneteket!

A bejegyzést írta: Nurse