Emlékezés
2015. november 2.
Most még nehéz bármit mondanom.Megyek a csokrommal,mécsemmel,lassan lépdelek.Nem akarok odaérni,látni öles betűkkel a neved és az évszámokat,ettől-eddig,mert ez így olyan végleges.Nemrég még öleltelek,biztattalak,simogattam beteg fejed.Most itt állok,könnyem pereg,felfogni a felfoghatatlant nem lehet.
Ennyi volt egy be nem fejezett élet.Hisz mennyi álom,mennyi terv maradt befejezetlen!Egymás kezét fogva könnyes szemmel hazamegyünk.
Te már másfelé jársz drága gyermekünk.Nekünk a hiányod marad,mely végigkiséri egész életünk.
A bejegyzést írta: Anyu
Hozzászólások
Ehhez a bejegyzéshez senki nem írt hozzászólást.