Én most, nagyon...

2014. október 19.

Vissza a naplóhoz

Annyi minden foglalkoztat... az élet, a tegnap, a holnap...
Ki sem látszom belőle! A rengeteg teendőből...
De egy percig sem felejtem el, hová is tartozom...

Hát látom nap, mint nap, hová vezet ez a sehová se vezető út, amin járok.
Mégis ezt az utat választottam. Mert választhattam.
Te mit választottál?
Nyilvánvaló, hogy én már nem fogom megtudni..., mi lesz a vége, az út vége?
De, ha ki tehetné sem tesz érte többet, csak mindössze annyit, amennyi az ő szükségletét kielégíti, a jobb boldogulását, a megélhetését biztosíthatja... Ezt látom én! Ha ennyire számítók egyesek, akkor vajon mivé válhat ez a társadalom? Egyes emberek.

Használjak nagy szavakat? Hát magyar vagyok, vagy mifene?
Mutassam már meg, hogy miért is születtem ide, erre a földre, e világra? Nyilván nem azért éltem ennyi évet és tanultam itt magyar földön, hogy elhantoljam magam csak úgy ismeretlenül egy rögön, egy ugarban. Hiszen ez a föld az enyém, a magyar föld adta évtizedeken keresztül, azt amit adni tudott. Mutassam már meg, hogy én is valamit vissza adni tudok.
Ha csak kiveszem belőle mindig a részem, és odébb állok, mint ki jól végezte dolgát, akkor lehet, hogy valamit megtanultam, tudok, de itt félbehagyok. Nem itt kamatoztatok.

Mi ez, ha nem cserbenhagyásos "gázolás"? Te tanítottál, te felneveltél, te szerettél, most meg hátat fordítok neked?...
Nem értem én ezt!?

Lehet, hogy túlságosan kevés és buta vagyok, egy nemtörődöm, ugyan már ki mondhatja meg nekem, hogy mit tegyek?
Például én. Lehet, egyedül csak én, de azt mondom, tovább ez így nem mehet! Fordulj vissza, amíg teheted!
Gondolkodj! Az az út, amire tértél, hová vezet?

A bejegyzést írta: zsoltne.eva