Eredmény és egyebek

2022. április 18.

Vissza a naplóhoz

2017. november 9.-i jegyzet:

Megvagyok. Egyik nap egész' jól, másik nap dögrovás van. Az utóbbi napok megint nekem kedveztek.

Tegnap jól voltam, előtte is elfogadhatóan, azelőtt is, viszont vasárnap megint a rosszullét boldogított, megspékelve egy izmos fejfájással. Ma sem nagyon volt okom panaszra. Továbbra is kellékem az oxigén és begyűjtöttem egy mellhártyagyulladást. Jó buli, amikor csak fekve tudok létezni, de úgy fulladok és köhögök, miközben mélyebb légzéskor tüzes vassal cirógatják a mellhártyámat. Egy darabig még élvezhetem a kórház vendégszeretetét.

A hét elején végre megjött az Immunológiától az eredmény, de megint csak félig tudom, hogy mi van. Apám jött hétfőn és mondta, hogy megküldték a leletet a dokimnak, de ő elkutyulta a papíromat és fejből nyilván nem tudja a dg.-t, mivel tele van beteggel és melóval, nem tud mindenkiről mindent megjegyezni. Azt ígérte az öregemnek, hogy megkeresi a papírt és felhívja, hogy pontosan milyen dg. áll rajta. Eddig még nem tudtuk meg. Annyit tudott mondani apámnak, hogy vasculitis, magyarul érgyulladás, de ez csak félinfó, ugyanis több fajtája van, azt mondta. Legalább az "ereket támadó"-tól már eljutottunk addig az infóig, hogy pontosan miben is rejlik a támadása. Azok a szervek károsodnak, amiknek az ereit célbavette.

Az öregem megint elérte tegnap, hogy szarul legyek az idegességtől. Azt mondta, hogy a ház egyik oldala elkezdett süllyedni. Persze ő még csak most kapkod, hogy hová menjünk. A francért kellett eddig várni?! Hány hónapja téptem a képemet, hogy ne várjuk meg, míg baj lesz?! Nem most kellene reszketnie, hogy hová menjünk. Én már jó ideje keresem a biztonságos lakhelyet, ő idáig csak malmozott. Mikor megmondtam ezt, azt mondja "azt hittem kihúzza addig, amíg a Gabi vesz egy házat." Ennyire hogy' lehet valaki felelőtlen, meg könnyelmű? Mondom neki, hogy el kell költözni, azt mondja, hogy a Gabi is mondja neki. Jó reggelt! Nem akart albérletbe menni, mert drágák és a jelenlegi házban ingyen lehetünk. Mondtam neki, hogy ne az életünkön spóroljon már! Ha neki megéri a garasoskodást, hogy a fejére esik a kóceráj, akkor tegye, de én nem várom meg. Otthonba nem tudok menni, mert a pénzem nem elég, viszont mivel úgyis szó volt már a szívszanatóriumról, beszélek a Dokimmal, hogy utaljon be. Ez sem megoldás hosszútávon, de apám rántana magával tovább a szarba. Persze nem tetszik neki, önző f@szkalapnak nevezett. Sebaj, legyek, de az egészségem nem bírja ki ezt a stresszt. Most legutóbb is hajszál híján úsztam meg a dolgokat. Megmondtam neki, hogy bemegyek oda, mert nem döglöm bele ebbe az egészbe, ő sem várhatja el. Elkezdte sértődötten, hogy "ő megdögölhet egyedül, meg pénz nélkül." Nem az én feladatom örök életemben eltartani. Adok, segítek, de ez ennél már jóval több és undorító. Mondtam neki, hogy nem alapozhatja rám a létét, már csak azért sem, mert ha valami történik velem, mihez kezd? Nem estem kétségbe, mert az nem segít, sőt. Most (is) a megoldáson agyalok. Inkább dühös vagyok rohadtul. Adhatna fel hirdetést is, de "ő nem kuncsorog." Na, hagyjuk ezt! Tökélyre van fejlesztve ez a készsége és van az a helyzet, amikor muszáj segítséget kérni, akármilyen ciki.

A bejegyzést írta: Arnold91